Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Majálismenü hosszú hétvégére, amiben a vasárnapi ebédnek valót is megtalálod

default user icon
MME
Igen mozgalmas lesz most a soron következő hosszú hétvégénk. Mielőtt hétfőn a munka ünnepe előtt tisztelegnénk, Ferenc pápa is a fővárosban vendégeskedik péntektől egészen vasárnapig. Tehát az elkövetkezendő három napban bőven lesz program, így már csak arra kell figyelned, hogy ne éhgyomorra vágj neki a pápa miséjének vagy a hétfői majálisnak. Mi biztosítjuk a recepteket, neked már csak el kell készíteni.

Május elsején megszaporodik az egy utcára jutó kerti partik száma, ezzel egyenesen arányosan pedig a bográcsot és a grillsütőt őrző figurák is. Persze létezik egy másik réteg is, aki a munka ünnepén inkább a nyakába veszi a várost és élvezi a számtalan szabadtéri programot. Ez nem is csoda, hiszen ilyenkor sok rég nem látott ismerőssel találkozhatunk, ráadásul a gyerekek is önfeledten játszhatnak a vurstliban.

A magyar ember imád szabadban majálisozni. Ilyenkor már tényleg érezzük a bőrünkön, hogy a napnak van ereje, és tudjuk, hogy már tényleg a nyár küszöbén állunk. Ahhoz, hogy fizikálisan is bírjuk az elkövetkezendő három napot, sok energiára van szükség, főleg, ha még Ferenc pápával is tervezünk valamelyik hozzá köthető fővárosi rendezvényen. Üzemanyagot pedig miből másból nyerhetne testünk, ha nem egy kiadós és finom ebédből. Böngészd végig következő majálismenüsorunkat, amiből nemcsak a vasárnapi ebédhez, hanem a háromnapos hosszú hétvégére is inspirálódhatsz. Gyere és főzz te is a Mindmegettével!

RAKOTT KRUMPLI KOLBÁSSZAL >>> 

MENNYEI PARADICSOMOS HÚSGOMBÓC >>> 

 

KAPROS ZÖLDSÉGLEVES BURGONYAGOMBÓCCAL >>> 

 

ZÖLDBORSÓKRÉMLEVES FÜSTÖLT PISZTRÁNGGAL >>> 

 

CSŐBEN SÜLT BROKKOLI >>> 

 

CSIRKEHÚSLEVES HOSSZÚ METÉLTTEL >>> 

 

VÖRÖSBOROS MARHAPÖRKÖLT TARHONYÁVAL >>>

 

CSIRKEMELL SÓSKAMÁRTÁSBAN STEAK BURGONYÁVAL >>> 

 

RÁNTOTT HÚS MÉG FINOMABBAN >>> 

 

PACALPÖRKÖLT >>> 

 

ASZALT PARADICSOMOS, BAZSALIKOMOS GÖNGYÖLT CSIRKEMELL >>>

 

MILÁNÓI MAKARÓNI >>> 

 

MÁJGOMBÓCLEVES >>> 

 

PAPRIKÁS KRUMPLI >>> 

 

FINOMFŐZELÉK FASÍRTGOLYÓKKAL >>> 

 

SÜTŐBEN SÜLT CSIRKESASLIK >>> 

 

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss