Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tagliatelle al ragù

MME MME
> 90 perc
rafinált
költséges
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Megolvasztjuk a pancettát, majd hozzáöntjük az olívaolajat, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, répát, zellert és legvégül egy kis puhulás után a salsicciát is.
  2. Belekeverjük a darált húst (előbb a sertés-, majd 5 perccel később a marhahúst), sózzuk egy kicsit, majd 10 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a bort.
  3. Várjuk meg, amíg az alkohol elpárolog. Ezután hozzáadjuk a konzervnyi paradicsomot és ízlés szerint 1 evőkanál paradicsom koncentrátumot, majd hozzáöntjük a fél pohár vizet és 2-3 órán keresztül főzzük.
  4. Folyamatosan ellenőrizzük és pótoljuk az elpárolgott folyadékot vízzel vagy zöldség, esetleg hús alaplével.
  5. A vége felé hozzáadjuk a tejet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
  6. A gyúródeszkára kiöntjük a lisztet, majd a közepére egy krátert formázunk az ujjunkkal. Ebbe beletörjük a tojásokat, majd egy villával, vagy az ujjunkkal elkezdjük összedolgozni. Amikor a masszát már nehezen keverjük a villával, de főleg akkor, amikor már nem ragad a tenyerünkhöz, a gyúródeszkán nagyjából 10 percig gyúrjuk. Várjuk meg míg sima, és rugalmas tésztát kapunk. Fontos, hogy ne erősen, szakadásig nyújtsuk a tésztát, hanem leginkább lendületes, ugyanakkor kíméletes, laza mozdulatokkal segítsük a liszt és a víz átalakulását. Ha ezzel elkészültünk, pihentessük a kész tésztát egy jól záródó ételzacskóban legalább 30 percig, de abból sem lesz tragédia, ha 1-2 órát adunk neki. 
  7. Nyújtsuk ki a tésztát sodrófával, vagy a tésztakészítő géppel. 
  8. Hagyjuk száradni a kinyújtott tésztalapokat (sfoglia), majd csavarjuk fel őket a két szélüktől befelé haladva, aztán szeleteljük fel őket 1 cm széles csíkokra. 

NÉZD MEG VIDEÓN IS, HOGYAN KÉSZÜL A TAGLIATELLE AL RAGÚ >>> 

SPAGETTI HÚSGOLYÓVAL, TEJSZÍNES MÁRTÁSBAN >>> 

ÉDESBURGONYÁS GNOCCHI >>> 

Ezek is érdekelhetnek