Elkészítés: A tésztához a lisztet keverjük össze a sütőporral és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot is. Végül adjuk hozzá a villával kissé felvert egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ezután csippentsük le a tészta 1/3-át, majd tegyük be a hűtőbe felhasználásig.
A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra, majd béleljük ki vele a piteformát. Ezután tegyük hűvös helyre, míg a tölteléket elkészítjük.
A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd ízlés szerint keverjünk hozzá cukrot. A maradék tejet tegyük fel a tűzre, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután kevergetve főzzük sűrűre, majd hűtsük langyosra, hogy még kissé folyós legyen.
A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze. Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a 1/2 csomag pudingport, majd keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, és szintén keverjük össze.
A piteformában lévő tészta tetejére egyenletesen kanalazzuk rá a langyosra hűtött pudingot, majd óvatosan öntsük rá a túrós tölteléket.
A hűtőből vegyük ki a maradék tésztát, majd nyújtsuk ki, és vágjuk fel vékony csíkokra. Ezután rácsozzuk be vele a túrós töltelék tetejét.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig (én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem). A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.
Tálalás előtt vegyük ki a pitét a formából, majd ízlés szerint szórjuk meg porcukorral.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!