hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ezt jó ha tudod! A mandulának van még egy nagyon fontos jótékony hatása

default user icon
MME
Egy kutatás szerint a mandula segíthet a 2-es típusú cukorbetegség és az érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve a már kialakult kórokat kedvező irányba befolyásolhatja - írja a Gyógyzóna.

A mandulával dúsított étrend kedvezően befolyásolhatja a vér koleszterinszintjét, valamint segíthet megőrizni az inzulinérzékenységet, azaz a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a diabétesz lefolyását is jótékonyan befolyásolhatja – írja a gyogyzona.hu az amerikai Loma Linda University kutatóinak kis mintaszámú vizsgálatai alapján. Kutatásukról a Journal of the American College of Nutrition című szaklapban számoltak be.

A vizsgálatba 65, ötvenes éveik közepén járó felnőttet vontak be. A résztvevők mindegyikére prediabetikus állapot, azaz a cukorbetegséget megelőző, emelkedett vércukorszint volt jellemző.

A vállalkozó kedvű pácienseket kétfelé osztották: az egyik csoport étrendjét mandulával egészítették ki, a másik pedig a kontrollcsoport szerepét töltötte be. Alapjaiban azonban mindkét csoport étrendje megegyezett: az Amerikai Diabétesz Társaság által ajánlott diétát követték. A mandulát fogyasztó csoportban a napi kalóriabevitel 20 százalékát a csonthéjas gyümölcs tette ki.

A 16 hetes vizsgálat során a kutatók rendszeresen mérték a résztvevők koleszterinszintjét és inzulinérzékenységét. Azt találták, hogy a mandulát fogyasztók LDL-koleszterin-szintje drámai mértékben csökkent, valamint javulás állt be inzulinérzékenységükben is – ily módon érrendszeri és diabéteszkockázatuk is jelentősen mérséklődött.

A mandula vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag

A vitaminok közül a mandula B1-, B2-, B6- és E-vitamint, az ásványi anyagok közül pedig rengeteg káliumot, kalciumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz. Ennek köszönhetően táplálja a csontokat, fogakat, idegeket, izmokat, illetve segíthet menstruációs fájdalmak idején is. Nyomelemei közül a vas, a mangán és a cink kiemelendő.

A belső, barna maghéj értékes antioxidáns-tartalma védi meg a magbél olaját a légköri oxigéntől és az avasodástól, ezért nem célszerű eltávolítani.

Korábbi tanulmányok is igazolták már, hogy a mandula rendszeres fogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát, valamint serkentheti a tüdő és az egész légzőszervrendszer működését is. A mandulaolaj külsőleg alkalmazva kiváló bőrápoló szer.

Legyünk azonban óvatosak, különösen a keserű mandulával, amely ciánmérgezést is okozhat. Míg az édes mandula magja nem mérgező, csak éretlen állapotban és kis mennyiségben tartalmaz ciánvegyületet, gyakorlatilag képtelenség annyit enni belőle, hogy ciánmérgezést kapjunk, a keserű mandulából gyerekek esetében már néhány szem is mérgezést válthat ki.

Forrás: Gyógyzóna

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss