A rakott karfiol elkészítéséhez elsőként a szűrőben előzőleg leöblített rizst megfőzzük kétszeres mennyiségű, enyhén sós vízben.
A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szerdjük, majd bő, enyhén sós vízben kb. 10 perc alatt roppanósra főzzük.
A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk, és kevés sóval ízesített vízben szintén roppanósra főzzük. Amikor elkészültek, leszűrjük a zöldségeket.
Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd megpároljuk benne a megtisztított, felaprított hagymákat. Lehúzzuk a serpenyőt a tűzről, beleszórjuk és elkeverjük a pirospaprikát, majd visszatesszük a tűzre.
Ezután hozzáadjuk a darált húst, amit kevergetve fehéredésig sütünk. Közben szétnyomkodjuk a csomókat. Sóval és borssal ízesítjük. Ha elkészültünk, levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a főtt rizst és a sárgarépakarikákat.
A rizses-húsos keveréket előzőleg kiolajozott nagy sütőtálba simítjuk, majd karfiolrózsákat szórunk rá.
A tejfölt kikeverjük a tojásokkal és kevés sóval, majd a karfiolra öntjük, aztán a tetejét megszórjuk a lereszelt sajttal.
Végül a rakott karfiolt egy 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 40 perc alatt készre sütjük. Salátával tálalhatjuk.