Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zakuszka vöröslencsével

75 perc
rafinált
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A padlizsánokat és a paprikákat tepsire helyezzük, és 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a paprikának meg nem fekedik a héja (kb. 30-40 perc mérettől függően). Ha több tepsin sütjük, akkor hőlégkeveréses módra állítjuk a sütőt. Ha megsültek, kivesszük a tepsiket, és kis ideig pihentetjük a zöldségeket. A padlizsánnak lehántjuk a héját, húsát egy tálba tesszük. A paprikának kihúzzuk a csumáját, lehúzzuk a héját, kikaparjuk a magjait, és a padlizsán mellé tesszük.

A vöröshagymát felaprítjuk, kevés olajon elkezdjük dinsztelni, majd hozzáadjuk a durvára reszelt sárgarépát, és puhára pároljuk. Közben a padlizsánt és a paprikát összeturmixoljuk, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a hagymás répát.

Egy nagyobb lábasban olajat hevítünk, rádobjuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, és 30 percig alacsony lángon fedő alatt rotyogtatjuk. Csak ezután adjuk hozzá az alaposan átmosott vöröslencsét, és addig főzzük, míg a lencse megpuhul, de nem esik szét.

Befőttes üvegekbe kanalazzuk a pépet, a tetejére olajat csurgatunk, majd lezárjuk.

Megjegyzés



Levesnek, mártásnak, szósznak szerintem remek lesz. Csak felmelegítem, összerottyantom, és kész. :)

További receptek és fotók a Mandula konyhai kalandjai blogban! >>> - mandulakonyha

Ezek is érdekelhetnek

Friss