Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajttorta salátával

MME MME
1 5/5
45 perc
rafinált
költséges
8 adag
Hozzávalók
  • Hozzávalók 8 adaghoz:
  • 1/2 trappista sajt (80 dkg-1 kg)
  • 10 dkg fagyasztott parajpüré
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg túró
  • 15 dkg vaj
  • 1 csipet őrölt köménymag
  • 2 teáskanál fűszerpaprika
  • erőspaprika-krém, ízlés szerint
  • 1 csipet őrölt szerecsendió
  • 10 dkg reszelt márványsajt
  • 1 evőkanál vágott petrezselyem
  • A tálaláshoz:
  • saláta, zöldségek ízlés szerint

Elkészítés

Előkészítés: A sajtot 5 mm vastag félkör szeletekre vágjuk úgy, hogy 8-10 szeletet kapjunk. Letakarva félretesszük. A parajpürét hagyjuk kiengedni. A fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk.

Elkészítés: Áttörjük a túrót, és kikeverjük a vajjal, hozzáadjuk a fokhagymát. Kiveszünk a masszából kb. 25 dkg-nyi mennyiséget, azt összekeverjük a köménymaggal, sóval, fűszerpaprikával, ízlés szerint erőspaprika-krémmel, és félretesszük. Ismét kiveszünk 20 dkg-nyi mennyiséget, azt összekeverjük a kinyomkodott parajkrémmel, sóval, őrölt borssal, szerecsendióval ízesítjük, és ezt is félretesszük. A maradékot összekeverjük a reszelt márványsajttal, a petrezselyemmel, sóval és borssal. A sajtszeletekből kettőt tálcára teszünk egymással szembe fordítva, úgy, hogy teljes kört kapjunk. Megkenjük az egyik krémmel, de nem túl vastagon, aztán ismét sajtot teszünk rá, amit kíméletesen rányomunk, majd a következő krém következik, és ismét sajt. Így rétegezzük, ameddig van sajtunk. A végén krémmel fejezzük be. Ha maradt a háromféle krémből, keverjük nyugodtan össze, és a torta oldalát is kenjük meg vele. Rövid időre a hűtőbe tesszük. Megmossuk, megtisztítjuk, és lecsepegtetjük a salátát, a zöldségeket, és falatnyi darabokra vágjuk. A sajttortát kivesszük a hűtőből, éles késsel cikkekre vágjuk, majd a zöldségekkel és a salátával tálaljuk.

Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 45 perc múlva
1 adag: 520 kcal

Megjegyzés

Fotó: Komáromi Zoltán

Ez a recept a Kiskegyed Konyhájában jelent meg. - MME

Ezek is érdekelhetnek