A tortillához a liszteket tálba szitáljuk a sóval, hozzáadjuk az olajat és a meleg vizet. Az egészet jól összedolgozzuk, és addig gyúrjuk, amíg puha, homogén állagú tésztát kapunk. Kivesszük a tálból, enyhén lisztezett deszkán gombóccá formáljuk, majd nejlonzacskóba téve betesszük a hűtőbe pihenni, legalább fél órát.
Amíg a tészta pihen, a szokásos módon rántott csirkét készítünk. A combfilét vagy mellfilét kisebb csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk. Forró olajban kisütjük.
A zöldségeket megmossuk, leszárítjuk és ízlés szerint kockákra vágjuk.
Az öntethez a joghurtot ízesíthetjük kevés sóval, reszelt fokhagymával vagy friss kaporral összekeverjük. Adhatunk hozzá majonézt vagy ketchupot, esetleg csípős salsa szószt is.
A tésztát kivesszük a hűtőből, és azonnal süthetjük is. Kisebb darabokat szakítunk belőle, melyeket lisztezett deszkán nagyon vékony, kerek lapokká nyújtunk (kb. lapostányér méretűre).
Tapadásmentes serpenyőben zsiradék nélkül 1-2 perc alatt megsütjük a tortillák mindkét oldalát. Akkor jó, ha szépen elkezd felhólyagosodni a tészta és kisebb barna foltok jelennek meg rajta. (Ahhoz, hogy ne legyen “törős” a tortilla, figyelni kell a megfelelő sütési időre, ami nem lehet hosszú, mert ha sokáig sütjük a lapot, akkor kiszárad és törik.)
A töltés nagyon egyszerű, a frissen kisült tortillalapra sajtot reszelünk, amely a hőtől rögtön beleolvad, majd teszünk bele egy keveset a salátából, rántott csirkéből, végül a szósszal megöntözve feltekerjük. (A tészta alját felhajtjuk, majd balról jobbra egyszerűen feltekerjük, és már fogyaszthatjuk is.)
Nagy családi kedvencünk ez a finomság, pont azért szeretjük, mert sokféle változatban készíthető, egyszerű és nagyon tápláló. Persze, nem kizárólag rántott csirkével készíthető, hanem darált marhából készült, fűszeres kis fasírtokkal, grillezett hússal, különféle fűszerezésű sült hússal. A hús mellé pedig, mehet akár kukorica, nagy szemű vörös bab, vastagabb húsú paprika, reszelt káposzta, avokádó szeletek, újhagyma stb. Mi nagyon kedveljük a joghurtos öntet mellett, majonézzel, ketchuppal és csípős salsa szósszal is. - veruss74