Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spenótos lazac Wellington: mutatós karácsonyi főétel egyszerűen

Az ünnepeknek mindannyian szeretjük megadni a módját, és ilyenkor a konyhában is jobban kiteszünk magunkért. Ezeken a napokon az asztalra kerülnek olyan fogások is, amiket általában drágállunk, és bizony hajlandóak vagyunk azoknak a komplikáltabb ételeknek is nekifogni, amiknek egy laza szerdán eszünkbe sem jutna!

Az ünnepek azonban nem kell, hogy arról szóljanak, miként zabáltuk halálra magunkat „már megint”, hiszen egy igazán jó ételt tud úgy tökéletes lenni, hogy a végén nem azt érzed, hogy Piroska belevarrt a gyomrodba egy zsák követ, ahogy azt tette a mesében a farkassal. Pár éve ezért kísérletképpen lazac Wellingtont csináltam a családnak, ami akkora siker lett, hogy azóta minden jelesebb napon újra követelik tőlem! 

Ennek az ételnek csak előnye van! Azon kívül, hogy csodásan finom, és rettentően mutatós, csomó alkotóelemét el tudjuk készíteni előre. A spenótos tölteléket már előző nap összeállíthatjuk. A lazacot is meg tudjuk venni, és akár le is fagyaszthatjuk, de ügyeljünk arra, hogy felhasználás előtt teljesen felolvasszuk! A buli napján annyi a dolgunk csupán, hogy betegyünk mindent a leveles tésztába, és miközben a lazac sül, gyorsan összeállítsuk a hollandi mártást. Fontos, hogy a hollandi mártást élelmiszerbiztonsági szempontok miatt frissen készítsük, és még aznap használjuk fel! Ezt a csodás fogást legjobb tepsiben sült krumplival tálalni.

Spenótos lazac Wellington (6 fő részére)

A spenót réteghez:

30 dkg fagyasztott, leveles spenót
7,5 dkg krémsajt
1/2 db kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj

bors

Az összeállításhoz:

1 csomag leveles tészta
6 szelet bőr nélküli lazacfilé (kb. 20-25 dkg-os)
1 db tojás (a kenéshez)

A tálaláshoz:

3 dl hollandi mártás

Elkészítése:

Vágd a hagymát és a fokhagymát apróra. Egy vastag fenekű lábasban hevítsd az olajat közepesen forróra. Dobd rá a hagymát és párold üvegesre, majd a vékonyra karikázott fokhagymát is, és párold azzal további 2 percig. Dobd a megpárolt hagymára a spenótot és pár perc alatt melegítsd át. Sózd, borsozd. Adj hozzá annyi krémsajtot, hogy kellemesen selymes legyen az állaga. Keverd alaposan át. Húzd le a tűzhelyről és hűtsd ki.

Vizsgáld át a lazacszeleteket, van-e bennük szálka. Ha van, húzkodd ki halcsipesszel. Nyújtsd a leveles tésztát 3 mm vastag lappá. Vágj belőle akkora téglalapokat, amikbe kényelmesen belefér 1-1 lazacszelet. Tégy egy szelet lazacot a tésztadarabra, a közepétől kicsit oldalra. Kend meg a tészta alsó széleit tojással. Halmozz a hal tetejére a spenótból, majd óvatosan hajtsd át a tészta nagyobbik felét a halon. Nyomkodd le a széleket villa hegyével, majd kend meg tojással a batyuk tetejét is.

Melegítsd a sütőt 180 fokosra. Tedd bele a batyukat, majd süsd őket kb. 20 percig, míg aranybarnák nem lesznek. Tálald azonnal, hollandi mártással.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss