Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Házi tojáslikőr, ahogy a nagyi készítette

Sosem voltam egy nagy piás, de a családi legendárium szerint akkor ittam először alkoholt, amikor 3 éves voltam. Na, nem azért, mert az anyukám itatott volna, dehogy! Úgy történt, hogy nagymamámnál vendégek voltak akik a csodás tojáslikőrjét iszogatták. Én persze kíváncsi voltam, milyen lehet az a halványsárga, illatos valami, de természetesen nem kaptam belőle. Így aztán, amikor a vendégek távozni készültek, és nagyi kikísérte őket az előszobába, amíg búcsúzkodtak, én szépen és akkurátusan minden egyes pohárkából kiittam a maradékot.

Anyukám szerint mindig könyörögni kellett nekem, hogy menjek végre lefeküdni, aznap úgy elaludtam, mintha fizettek volna érte! Az igazság az, hogy inni azóta sem iszom, de ha házi tojáslikőr jön szembe, annak továbbra sem tudok ellenállni.

A tojáslikőr a maga retro mivoltában az egyik legegyszerűbb és legfinomabb alkoholos ital-nasi. Előnye, hogy pikk-pakk össze tudod dobni, és nem kell vele hetekig bajlódni, mint egy limonchelloval, így nem csak vendégváró, de kiváló last minute ajándék is lehet. Nagyi a likőrjét hűtés nélkül tartotta a bárszekrényben, de ő 90 fokos alkohollal készítette. Most azonban már csak 70 fokosat kapsz a patikában, így ebbe a receptbe kicsit több alkoholt tettem, mint ami az eredeti változatban szerepelt. Gyógyszertári alkohol helyett használhatsz vodkát is. Ügyelj arra, hogy legalább 60 fokos alkoholtartalmú italt vásárolj, mert a legtöbb vodkának csak 40% az alkoholtartalma, az pedig ebben az esetben kevés.

hozzávalók Kb. 3 db 500 ml-es üveg likőrhöz:

10 db tojássárgája
200 ml tejszín
1 liter teljes tej
40 dkg cukor
300 ml 60%-os vodka
1 rúd vanília
csipet só

Elkészítés: 

  1. Tegyük a tejet és tejszínt egy vastag fenekű edénybe.
  2. Vágjuk a vanília rudat hosszában ketté. Kaparjuk ki a belsejét, majd a magokat és a héjat is adjuk a tejes keverékhez, és lassú tűzön forraljuk fel.
  3. Gyöngyöztessük 5 percig, hogy a vanília íze beleolvadhasson a tejbe. Ezután vegyüki ki a vanília héjat és tegyük félre a tejet.
  4. Közben tegyük a tojássárgákat egy edénybe a cukorral és verjük addig, míg a cukor nagyrészt el nem olvad.
  5. Adjuk a tojáshoz kis adagokban a még meleg tejet, miközben folyamatosan kevergetjük, majd tegyük az egészet a gázra és melegítsük folyamatos kevergetés mellett addig, míg a sodó el nem éri a kb. 80 fokos hőmérsékletet. A hőmérsékletnek itt kulcsszerepe van, hiszen ha a sodó nem elég meleg, nem fog besűrűsödni és pasztörizálódni sem, viszont ha túlmelegítjük, összeugrik. A legegyszerűbb ezt ételhőmérővel leellenőrizni, azonban ha nincs kéznél, mártsunk a sodóba egy fakanalad és húzzuk végig az ujjunkat a közepén. Ha a sodó rögtön összefolyik még híg, de ha megmarad a tiszta csík a kanál közepén, már jók vagyunk.
  6. Húzzuk le a sodót a tűzről. Hűtsük kissé le, majd adjuk hozzá az alkoholt.
  7. Tároljuk a likőrt jól záródó üvegekben és használat előtt rázzuk fel!

Ajánljuk még: 

ÍGY KÉSZÍTS HIBÁTLAN, BELÜL PUHA, KÍVÜL ROPPANÓS HABCSÓKOT >>> 

ÍGY KÉSZÜL A KLASSZIKUS ZSERBÓ LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE >>>  

ITT A TUTI RECEPT! ÍGY KÉSZÍTHETED EL A LEGFINOMABB HÁZI GESZTENYEPÜRÉT >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss