hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Itt az ajánlás: ennyi vizet igyon a kismama, a kisbaba és a kisgyermek

A megfelelő folyadékfogyasztás – különösen kánikulában – mindenki számára létfontosságú. Ezen belül külön csoportot képeznek a várandósok, szoptatós kismamák és a kisbabák: vajon nekik mennyi vízre van szükségük naponta?

A vizet nemhiába hívják éltető elemnek, a Föld és az emberi szervezet számára is. A víz valamennyi élő szervezet fő alkotórésze, az emberi test legnagyobb mennyiségben előforduló összetevője.

Egy újszülött testtömegének akár 75%-a is lehet víz, ez az arány a születéstől az idős korig folyamatosan csökken.

Egy felnőtt ember testtömegének 50-60%-át teszi ki. Egy átlagos, 70 kg-os ember szervezetében körülbelül 40 liter víz van. A folyadékszükségletet többek között a kor, a nem, a testösszetétel is befolyásolja, ezért a nők testének magasabb testzsírszázaléka miatt a férfiakhoz képest kisebb a folyadéktartalma. 

Minden szervünk egészséges működéséhez nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás, hanem a megfelelő folyadékbevitel is hozzájárul, amelynek szerepe van többek között a vérnyomás szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, a testhőmérséklet szabályozásában, de befolyásolja a koncentrációs és tanulási képességet is. 

 

Isszuk vagy esszük a vizet?

Mindkettő igaz. Sokszor a vízre csak a folyadék formájában elfogyasztott italként gondolunk, holott a vízfelvételre vonatkozó referenciaértékek magukban foglalják az vízből, különböző italokból, valamint az ételek nedvességtartalmából származó vízmennyiséget is. A vízfelvétel történhet italokkal (kb. 1500-2000 ml), ételek víztartalmából (kb. 500 ml), illetve a szervezet anyagcsere-folyamatai során a hidrogéntartalmú anyagokból (fehérjékből, zsírokból, szénhidrátokból) keletkező, ún. metabolikus víz formájában (kb. 200ml). (2) Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által a vízbevitellel kapcsolatban megfogalmazott legutolsó szakértői véleményt a 2010-ben kibocsátott “Scientific Opinion on Dietary Reference Values for water” című dokumentum tartalmazza. (2)

A felnőtt ember napi folyadékbevitelének kb. 20% - 30%-át teszik ki a szilárd ételek:

  • a zöldségek és gyümölcsök 80-90%
  • a fehér kenyér 38%
  • a Graham kenyér 31%
  • 1 db zsemle 16,5% 
  • a négytojásos száraztészta 7,6%
  • a csirkehús átlagos víztartalma 72%
  • a sertéscomb 70%
  • a sertéscsülök 54%
  • a gépsonka 66%
  • a téliszalámi 23%
  • a szárazkolbász 28%
  • a joghurtok  75-85%
  • sajtok 40-60%. 

víztartalommal rendelkeznek.

A vízfelvételt egészséges szervezetben, azonos mennyiségű víz leadása követi. A test víz-, illetve folyadékegyensúlyára számos tényező hat:

  • A környezet- és a testhőmérséklet.
  • A testmozgás: a testhőmérséklet növekedésével a vízleadás is folyamatosan fokozódik a verejtékezés és kilégzés által.
  • Érzelmi vagy fizikai stressz.
  • Egyes betegségek.
  • Trauma előidézte sérülés (pl. égés vagy zúzódás).
  • Egyes gyógyszerek, pl. vízhajtók hatására fokozódik a veséken keresztüli folyadékkiválasztás.
  • Abnormális folyadékvesztés: pl. hasmenés, hányás.
  • Abnormális folyadék visszatartás: oedema.
  • Életkor, bizonyos állapotok, pl. várandósság, szoptatás időszaka.

Látható, hogy nagyon sok minden befolyásolja a folyadékszükségletünket. Az EFSA folyadékbeviteli ajánlása mérsékelt aktivitás esetén és mérsékelt külső hőmérsékletre vonatkozik, az egészséges emberek számára, korosztályi bontásban. Ez a mennyiség magában foglalja az összes italból és ételből bevitt vízmennyiséget. Kánikulában számolnunk kell azzal, hogy az izzadsággal és párolgással leadott folyadékveszteség jelentősen megnő!

A különböző életkorokban ajánlott vízmennyiség naponta:

  • 0-6 hónap -  kizárólagos szoptatásból származó anyatej 650 ml/nap vagy 100-190 ml/ttkg/nap
  • 6-12 hónap 800-1000 ml/nap - az anyatej víztartalma kiegészül a hozzátáplálás során adott ételek és italok víztartalmával
  • 1-2 év - 1100-1200 ml/nap
  • 2-3 - év1300 ml/nap
  • 4-8 év - 1600 ml/nap
  • 9-13 éves fiúk - 2100 ml/nap
  • 9-13 éves lányok - 1900 ml/nap
  • serdülő fiúk (14-18 éves) és felnőtt férfiak - 2500 ml/nap
  • serdülő lányok (14-18 éves) és felnőtt nők - 2000 ml/nap
  • Várandós nők - 2000 ml/nap + 300 ml
  • Szoptatás időszaka - 2000 ml/nap + 700 ml

Folyadékbevitel szempontjából vannak állapotok, többek között a várandósság és a szoptatás időszaka, illetve érzékeny korosztályok, ilyen a csecsemő-, kisded-, gyermekkor, amikor különösen oda kell figyelni a megfelelő hidratálásra. 

Hidratálás a várandósság és a szoptatás időszakban

A kismama testében számos változás megy végbe, többek között nő a szervezetben a folyadék mennyisége is, ami szükséges a plazmatérfogat növekedéséhez, a magzatvíz felépítéséhez és a méhlepényhez, elengedhetetlen a magzat fejlődéséhez.

Terhesség alatt az anyai vértérfogat akár 40-50%-kal is megnő, elsősorban a plazmatérfogat-növekedés következtében. A magzatvíz térfogata 500-1200 ml között változik, a méhlepény kb. 500 ml vizet tartalmaz.

A terhesség korai szakaszában sokszor jelentkezik hányinger, hányás, amikor a folyadék- és ásványianyag-szükségletre még fokozottabban oda kell figyelni. Mindezekből is látszik, hogy milyen fontos ebben az időszakban a megnövekedett folyadékbevitel biztosítása. Az EFSA a terhesség ideje alatt naponta extra 300 ml-t, szoptatás esetén plusz 700 ml-t javasol. 

 

Egy hazai felmérésben a megkérdezett anyukák közül tízből mindössze négy (36%) változtatott a várandóssága alatt étrendjén. Többségük több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztott, és 16% jelezte, hogy jobban odafigyelt a folyadékbevitelére. 

A felnőtteknek szóló OKOSTÁNYÉR® ajánlásai alapján napi 8 pohár folyadék elfogyasztása javasolt.
Amennyiben egy pohár 2,5 dl, akkor ez napi 2 l, ami várandósság esetén még 3 dl-rel kiegészül, így ez valamivel több, mint 9 pohárnyi. A folyadékból legalább 5-6 pohárnyi víz (csapvíz, ásványvíz) legyen, ez alkalmas leginkább a folyadék nagyobb mennyiségű pótlására, hiszen energiamentes, könnyen hozzáférhető és legjobban oltja a szomjat.

Az ásványvizekből értékes tápanyagokhoz, például kalciumhoz, magnéziumhoz is hozzájut az anyai szervezet. Várandósság idején a lehetőleg hozzáadott cukormentes gyümölcs- és zöldséglevek, a tejes italok, turmixok nemcsak a folyadékpótláshoz, hanem összetételtől függően az ásványi anyag-, fehérje- és vitaminbevitelhez is hozzájárulnak.

A terhesség és a szoptatás alatt végbemenő változások egyik közös vonása, hogy több folyadékra van szükség és a várandóság időszakához képest még többet kellene innia az újdonsült anyukának, amire általában ekkor kevés figyelem irányul. A korábban említett kutatásban a szoptató édesanyák 55%-a válaszolta, hogy változtatott az étrendjén, de ebből mindössze 13% jelölte, hogy több folyadékot iszik.

A csecsemő elsődleges tápláléka az anyatej. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 750 ml anyatej termelődik naponta a szervezetben, amelynek víztartalmát pluszban pótolni kell. A megfelelő folyadékpótlás a szoptatás ideje alatt biztosítja a tejelválasztást. Az enyhe kiszáradás ugyan az anyatej minőségét nem befolyásolja, de a kismamát fáradékonyabbá és stresszesebbé teszi. A nagyobb fokú kiszáradás pedig már az anyatej összetételén is ronthat.

Mivel az anyatej az anyai testvízből képződik, a 750 ml/nap tejmennyiség, amelynek 87%-a víz, jelentős többlet vízveszteséget jelent az anyának a napi normál veszteséghez képest. Ezért a szoptatós édesanyáknak naponta legalább 7 deciliterrel több folyadékot kell inniuk a felnőtt nőknek ajánlott 2 literhez képest (EFSA ajánlás).

A víz egyensúlyának fenntartása ezért kihívást jelenthet a szoptató nők számára. A megnövekedett folyadékigény pótlására a víz és az ásványvíz mellett hasonlóan a várandóság időszakához, az egyéb folyadékforrások is fontosak. Azonban a feketekávé, koffeintartalmú üdítőitalok, erősre főzött, vagy fekete teák aromaanyagai átjutnak az anyatejbe, majd a csecsemő szervezetébe. Ennek következménye lehet, hogy a csecsemő nyugtalanná, élénkké válik, akár alvászavar is kialakulhat.

Mivel a napi kb. 2,7 l folyadék bevitele nem egyszerű, érdemes különböző praktikákat alkalmazni, pl. minden étkezést kísérje folyadékfogyasztás, vagy a szoptatás alkalmával mindig igyunk egy pohár vizet. Van, akinek az segít, ha nagyobb részét az elfogyasztandó italnak palackba tölti és így tudja követni mennyit ivott már aznap.

Csecsemők, kisgyerekek folyadékfogyasztása

Kizárólag anyatejjel táplált csecsemőnek nincs szüksége kiegészítő italra. Ha már legalább 3 alkalommal fogyaszt szilárd táplálékot, akkor kell csak kiegészítő folyadékot, vizet (vagy cukrozatlan babateát) lehetőleg pohárból adni.

6 hónapos kortól csak kis - maximum 100 ml/nap - mennyiségben adható a tehéntej. A legfrissebb nemzetközi ajánlásban is a kizárólagos szoptatás után a 6 hónapos gyermekek esetében folyadékfogyasztásra az ivóvizet ajánlja

. Elsőként választandó folyadék a forralt víz, babavíz. Csecsemőknek a csapvíz 5 percen át tartó forralás után, szobahőmérsékletre való hűtést követően adható. Amennyiben nincs lehetőség forralásra például utazásnál, a babavíz felbontás után 24 óráig forralás nélkül is felhasználható.

Mindezeken túl az édesanyák egy része számára otthoni körülmények között is egy kényelmes és biztonságos megoldás. Egy 2022-ben megjelent rendeletmódosítás meghatározta, hogy az ásványvizek csomagolásán, címkéjén és a reklámokban a csecsemőtápszer készítésére utaló szavak, jelzők és szimbólumok akkor alkalmazhatóak, ha a „Csecsemőtápszer készítésére alkalmas” – melynek kritériumai megtalálhatók a hivatkozott rendelet 5-ös számú mellékletében – megjelölés szerepel a palackozott természetes ásványvízen.

Az új szabályozás lehetővé teszi a „babavíz” jelölés alkalmazását, amennyiben a forgalomba kerülő ásványvíz megfelel a módosító rendeletnek, amely meghatározza például az összes ásványi anyag, ezen belül a nátrium-, a nitrát-, a nitrittartalmat.

Csecsemőtápszer készítésére alkalmas az az ásványvíz, babavíz, amelyben az alábbi összetevők mennyisége nem haladhatja meg a következő határértékeket, mg/liter értékben: összes ásványianyag 650, nátrium 30, nitrát 10, nitrit 0,02, fluorid 0,7, szulfát 150, mangán 0,05, arzén 0,005, klorid 100, jodid 0,45. Összes keménység minimum 50 mg CaO/liter. 

 

A csecsemők és a kisgyermekek testének víztartalma jóval magasabb, mint a felnőtteké, egy darabig nem tudják közölni szükségleteiket, ezért is a szülőknek sokkal jobban oda kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelükre.

Ezt a korosztályt a gyakran fellépő, pl. vírusos, illetve bakteriális fertőzésekhez társuló hasmenés vagy hányás miatti kiszáradás is veszélyeztetheti. A kisdedek és a gyerekek sokszor annyira belemelegednek a játékba, hogy elfelejtenek inni, nem figyelnek a szomjúságérzetre sem és ez különösen veszélyes lehet a meleg időszakban. 

A csecsemőkor után is a tápanyagszükséglet biztosításán belül továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a folyadékigény kielégítése. Normál körülmények között a kisded teljes folyadékigénye (ételben, italokban, vízben) 1100-1300 ml/nap között van. Mivel minden gyermek egyedi, más-más periódusban van a testtömegnövekedése, ezért ez a folyadékigény testsúlyra számítva, a befolyásoló tényezőktől függően 100-120 ml/ttkg/nap legyen.

Ebben a korszakaszban kezdenek kialakulni a táplálkozási minták, amelyek befolyásolhatják a későbbi étel- és italpreferenciákat, valamint az egészséget is. Ezért a folyadékbevitel mennyiségének biztosítása mellett a minőségre is oda kell figyelni minden korosztály tekintetében.

Ezek is érdekelhetnek

Friss