hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ha ezekben az éttermekben eszel, a rászorulókon segítesz! Indul az Együnk Egymásért kampány

default user icon
MME
Az étkezés sokunknak magától értetődő örömforrás, azonban sajnos világszerte növekszik azoknak a száma, akik elegendő élelem híján napról napra nélkülözni kénytelenek. Ezen a helyzeten kíván segíteni az Élelmiszerbank immár 7. alkalommal útnak indított jótékonysági kezdeményezése, az Együnk Egymásért kampány, amelyhez csatlakozva úgy juttathatjuk élelemhez a rászorulókat, hogy közben mi magunk is jóllakunk.

Együtt enni jó, de egymásért enni még jobb – erről szól a Magyar Élelmiszerbank szeptemberben induló Együnk Egymásért kampánya, amelynek célja, hogy interaktív adománygyűjtéssel segítse a rászorulók élelmiszerellátását az őszi-téli időszakban.

A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni.Mindössze annyi a dolgunk, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban keressük fel a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és válasszuk a jótékonysági menüjüket. A kampányban résztvevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei megtekinthetők az Élelmiszerbank honlapján.

Az Együnk Egymásért kezdeményezés sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a tavalyi akcióhoz csatlakozó 57 résztvevőnek köszönhetően - éttermek, menzák, lelkes szervezők, akik 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg programjuk keretén belül - összesen 5 millió forint adomány gyűlt össze. Az adományból az Élelmiszerbank közel 90 ezer nélkülöző számára mentett élelmiszert és nyújtott ezáltal segítséget a nehéz őszi-téli hónapokra.

Még nem késő csatlakozni az idei jótékonysági kampányhoz!

A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők – tudatos vállalatok, éttermek, menzák – jelentkezését, akik a közösség összefogó erejével részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek.

Vendéglátóhelyként: Állítson össze „Együnk Egymásért” menüt vagy fogást, amelynek megvásárlásával lehetőséget ad vendégei számára, hogy közösen támogassák a nélkülözők élelmezését! Bővebb infó itt >>> 

Helyek, amelyek csatlakoztak a programhoz >>> 

Vállalatként: Szervezzen munkahelyén jótékonysági süteményvásárt, salátavásárt, vagy közösségi menza hetet! A kollégák a felkínált süteményekből, salátákból, ételekből fogyaszthatnak, adományaikat a becsületkasszába dobhatják, amellyel az Élelmiszerbankot támogatják. Bővebb infó itt >>> 

Az Együnk Egymásért kezdeményezésről további információ az Egyesület honlapján található. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss