Elkészítés: A húst vastagabb szeletekre vágjuk. A páchoz a lilahagymát cikkekre vágjuk, a fokhagymát szeleteljük, majd összekeverjük a balzsamecettel, a borral, az aprított rozmaringgal, és beleforgatjuk a húst. 1-2 órát hűlni hagyjuk. Bor, fűszerek, ecet, reszelt fokhagyma és a cikkekre vágott lilahagyma keverékével.
Az édesburgonyát meghámozzuk, előbb szeletekre, majd vékony hasábokra vágjuk. A fűszereket, az olajat és a sót egy külön tálban összekeverjük, és ebben megforgatjuk a hasábokra vágott édesburgonyát. Sütőtepsire terítjük, és előmelegített sütőben 180°C-on 25 percig sütjük. Időnként átforgatjuk, hogy olaj mindenhova kerüljön.
A bepácolt húst forró serpenyőben vagy grillen készre sütjük, közben sóval ízesítjük. Ügyeljünk a hús omlós állagának megtartására, ne süssük túl! Amikor a szűzérmék elkészültek, ugyanebben a serpenyőben elkészítjük a lilahagymát, amit a pácból kiemelünk, és csak 2-3 perc alatt nagy lángon, roppanósra sütünk. A hússal együtt tálaljuk, a fűszeres édesburgonyát kínáljuk mellé.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!