Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ördög Nóráék balatoni kisboltja a tiltakozások után újra kinyitott

default user icon
MME
Mint azt korábban megírtuk, Ördög Nóra és Nánási Pál Nekem a Balaton névre keresztelt kisboltja egyre komolyabb indulatokat váltott ki a helyiekben. Köszönhető volt ez annak, hogy a vendégek többnyire autóval érkeztek a balatonakarattyai csendes utcába, ahol állandóan rossz helyen parkoltak. Így a békés utcából egy nagy forgalmú parkoló lett. Mivel a problémát nem sikerült megoldani, egyetlen megoldás maradt; költözés egy új helyre.

Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja tavaly júniusban nyílt meg Balatonakarattyán. A helyieket azonban nagyon zavarta a bolt népszerűsége miatt megnövekedett autós forgalom, nyitás után pár hónappal már nyílt levélben adtak hangot a nemtetszésüknek.

Mivel a problémát még azoknak a frissen kikerült közlekedési tábláknak sem sikerült megoldaniuk, melyek tiltották a bolt környéki parkolást, úgy döntöttek, elköltöztetik az üzletet a csendes utcából. Nos, az áttelepülés megtörtént, amiről Ördög Nóra közösségi oldalán is beszámolt. 

Remélhetően így már senkit nem fognak zavarni, ugyanis az új helyszín kiválasztásánál az egyik fő szempont az volt, hogy se a helyieknek, sem pedig a vendégeknek ne okozzanak fölösleges kellemetlenségeket.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss