Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Minden Ágnes-nap ünnep és szomorúság is

Az én nagymamás történetem nem vidám, hanem nagyon szomorú, de nagyon örülök, hogy leírhatom és elmondhatom ezt mindenkinek.

Anyukám is, én is egyedüli gyerekek vagyunk, tehát a nagymamám egy szem unokája és szemefénye voltam. A Nagymamám egy tündéri asszony volt, rengeteget dolgozott, mégis nagyon sokat vigyázott rám, kiskoromban imádtam hozzájuk menni, és velük lenni, azért írok többes számban, mert a nagyapámat is imádtam, és Ő is engem. Mikor velük voltam, akkor Ők csak velem foglalkoztak, Mama sütött-főzött, finomabbnál finomabb ételeket, amiknek az íze visszahozhatatlan, Tatával pedig rengetegett játszottunk, illetve énekeltünk.

Amikorra felnőttem és nagylány lettem, a nagyapám meghalt. Én minden hétvégémet a Nagymamámmal  töltöttem, sokat beszélgettünk, midenféle titkomat megosztottam vele. Megbeszéltük az aktuális udvarlót ill. a férjválasztásomat is Ő támogatta. Tehát imádtuk egymást, és barátnők is voltunk.

Teltek az évek, én is anya lettem, és Mama dédnagymamaként imádott engem, és most már a két kislányomat.

Azonban egy decemberi napon minden szépnek vége lett. Az anyukámmal készültünk a kislányom mikulás bulijára az iskolába, és akkor jött a telefon a nagymamám szomszédjaitól, hogy őt agyvérzés érte, és most szállítják a kórházba. Az a pillanat, amikor ezt meghallottam, borzalmas volt, de a látvány, ami a kórházban fogadott bennünket, az felejthetelen: az én életvidám mozgékony nagymamám mozdulatlanul kábán feküdt a vizsgálóasztalon.

Egy hónapig élt így, ilyen betegen. Minden nap kétszer-háromszor mentem be a kórházba, szinte jöttem-mentem a lakásunk és a kórház között, etettem-itattam, és beszélgettünk, ahogy tudtunk. Karácsonykor kis karácsonyfát vittünk, és próbáltuk az ünnepet számára és a magunk számára is elviselhetővé tenni, mivel mi minden szentestét együtt töltöttünk. A sors egy csúnya fricskája, hogy Mama január 21-én, Ágnes nap hajnalán halt meg. A kislányom Ágnes, így minden Ágnes-nap ünnep és szomorúság is.

Volt nekem egy kedvenc süteményem, amit csak a nagymamám sütött nekem, a betegsége előtti hétvégén is megsütötte nekem, ez egy linzerszerű sütemény és eltartható, így mikor Ő rosszul lett, még nekünk volt a süteményből, én ezt a pár szem süteményt dobozba raktam, és eltettem, hogy lássam, érezzem utolsó nekem készített kedvenc süteményemet, hogy emlékezzem a pillanatokra. Előveszem, megnézem, és akkor újbol kislány vagyok, és jönnek az együtt töltött napok emlékei: a kertlocsolás, a málnaszedés, az esővizes kádban fürdés, a héjában sült krumpli evés, a tökfőzelékek és a piskóta íze, amilyet senki azóta nem tud sütni.

Tizenhat év telt el azóta, hogy nincs nagymamám, de köszönöm a jó Istennek, hogy volt, hogy ilyen volt, és hogy ilyen emlékeket hagyott bennem és nekem.
 
A nagymamám süteményének neve:

Diós csiga

Tészta: 40 dkg finomliszt, 20 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 3 evőkanál porcukor, 3 tojás sárgája, 1 citrom leve
Töltelék: 3 tojás fehérje, 25 dkg porcukor, 25 dkg darált dió
            
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 1 órát, de jobb, ha egy éjszakát a hűtőben pihentetjük. Három részre osztjuk, és vékony, hosszú lapokká nyújtjuk. Mindhárom lapot megkenjük a krémmel, amihez a tojásfehérjéket a porcukorral nagyon habosra keverjük, és beledolgozzuk a darált diót. A lapokat egyenként szorosan feltekerjük, és 1 cm-es szeletekre vágjuk. A csigákat egymástól nagyobb távolságra rakjuk a tepsiben. Halványsárgára sütjük, és egyenként porcukorba forgatjuk. Dobozban nagyon sokáig eláll.
 
Örülök, hogy lehetőségem adódott ezt a történetet leírni.
 
Üdvözlettel: 

Ezek is érdekelhetnek

Friss