Knédli és sör Prágában

Ha pedig Prágában vendéglátóhelyről beszélünk, akkor az a kocsma. Ne féljünk nevén nevezni ezeket az intézményeket, ugyanis elsősorban a város lakóit és csak másodsorban a turistákat szolgálják!

Prága gyönyörű város és szerencsés is egyben. Szerencsés, mert irigylésre méltóan megtalálta helyét Európában. A várost meghatározó várat igényesen helyreállították, a belvárosi kerületekben nem hemzsegnek a bevásárlóközpontok. Jó érzés úgy sétálni az ódon falak között, hogy az ember nem kerülgeti a kátyúkat és a kutyagumikat. Ezek ugyanis hiányzanak a prágai utcákról. Van viszont kocsma. Sok, tiszta és hívogató.

Amikor kocsmáról beszélünk, nem a nálunk szokásos késdobálós, játékautomatás műintézményekre kell gondolni. Sokkal inkább olyan helyiségre, ahová mindig jól esik betérni néhány baráti szóra, s persze hozzá egy pofa sörre, valami harapnivalóra. A prágai kocsmák falán megelevenedik a történelem, múzeumok, templomok is megirigyelhetnék egy-egy italmérés díszítését, „freskóit”. A régi prágai sörözők történeteinek híres kutatója, Pavel Jákl találóan így fogalmazatott:  „A kifestett, szépen díszített sörkocsmában a sörivók jobban, kellemesebben érzik magukat. A régi vendéglősök mindezt nagyon jól tudták, és a festékanyagon sosem akartak spórolni. Falfestmények alatt asztalaiknál szívesen üldögéltek a törzsvendégek, akik jókedvvel igyekeztek a vendéglő ’tónusát’, hangulatát növelni. A jó és szolid kocsmának a templomhoz kell hasonlítania, a régi sörözők bizony - akár csak a templomok - szépen ki voltak festve.”

Prága egyébként az a város, ami nem a kor divatja miatt lett híres kocsmáiról, így van ez már emberemlékezet óta. Beszélik, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király asztaláról például azért nem hiányozhatott sosem a sör, mert egyszer, hazafelé menet, Prágában elkapta egy hatalmas nyári zápor. A király egy kapualjban keresett menedéket kíséretének és magának. A házban működő serfőzde tulajdonosa nyomban beljebb invitálta az előkelő vendéget, söröshordókon megteríttetett neki, s a szláv szokás szerinti kenyér és só mellé fakupákban gyöngyöző sört is kínált. IV. Károly jól érezte magát, a legenda szerint a még sörfőzök éneklésébe is bekapcsolódott, s attól kezdve a frissen csapolt, habzó ital rajongójává vált.

De érdemes megemlíteni Hašek Švejkje, a regényből jól ismert derék katona törzshelyét, a Kehely-t (Hostinec U Kalicha) is, vagy az Arany Tigrist (U zlatého tygra), ahol Bohumil Hrabal időzött szívesen. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az előbbi sajnos mára inkább turistalátványosság, de kihagyni már csak a regényből szintén jól ismert bramborák miatt sem szabad. Ez a kelesztett burgonyás tésztából készülő sörkorcsolya talán most is olyan finom, mint Palivec kocsmáros idején.

Igazi autentikus kocsma a Várnegyedben, az Aranyművesek utcája közelében a Fekete Ökör (U Černého vola). Állítólag a törzsvendégek tulajdonában áll, akik azért vették meg, hogy ne válhasson belőle divatos kávéház. Itt is Švejk kedvencét, a velkopopoviceit mérik a lovagmintás freskók közepette. Szinte minden prágai kocsmában elmaradhatatlan csemege a házi sörsajt, amit üzletben nem lehet megvásárolni. Feltétlenül meg kell kóstolni minden egyes helyen, hiszen valóban csak az adott kocsma vendégeinek készül házilag. Érdemes még kipróbálni a sült kolbászt, a csülköt, s persze ezekhez köretnek a knédlit, párolt káposztát. Azokból a kocsmákból viszont meneküljünk, ahol spagettit, pizzát, miegymást, Prágába nem illő ételt kínálnak! Ki tudja, még milyen válogatott gaztettekre képesek ezek a kocsmárosok?

Ha sörtúrára készülünk, nem árt igyekezni. Valaha 600-féle sört főztek Csehországban, mára ez csak a múlt, sorra mennek tönkre a multik árnyékában a kisebb gyárak, családi sörfőzdék, s így szűkül a választék.

Jó utat, s fogadja meg meg mindenki Švejk intelmét: sose igyunk háromnál több sört - egy kocsmában!

Az ismeretlen, mégis ismerős cseh konyha >>>