Mindmegette.hu
Keress receptre vagy hozzávalóra
Cikk
MME
A SPAR Magyarország minden évben több milliárd forintot fordít arra, hogy a mai kor elvárásainak megfelelő, modern üzleteket építsen, illetve a már meglévő egységeit korszerűsítse. Ennek jegyében kapott új külsőt és áttekinthető, modern belső tereket és eszközöket Budapest IV. kerületének szívében, egy 1,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a Szent Imre és a Görgey Artúr út sarkán lévő SPAR szupermarket áruház, amely 53 fő dolgozónak kínál munkalehetőséget.
Promóció
Alig több mint két hét van már csak karácsonyig és egyre kevesebb idő arra, hogy kitaláld, mi kerüljön az ünnepi asztalra. A friss hozzávalók beszerzése persze még várhat egy kicsit, a menüt azonban érdemes már most megtervezned, és megvenned hozzá a szükséges eszközöket, illetve tartós alapanyagokat.
Megnyílt az Advent Bazilika Budapesten, a Szent István-téren.
Recept
A karácsony szinte elképzelhetetlen halászlé és egyéb halételek nélkül. Az ünnepi időszakban több halat veszünk ugyan, de a magyar lakosság az európai átlaghoz képest még mindig nagyon kevés halat fogyaszt. Elhoztuk most Széll Tamás többszörösen kipróbált halászlé-receptjét, amivel garantált a siker és az is, hogy ezentúl nemcsak karácsonykor, hanem rendszeresen követeli majd a család az elkészítését.
A többfunkciós konyhai robotgépek minden konyhában megállják a helyüket. Sokoldalúságuk révén számtalan munkafolyamatot képesek elvégezni gyorsan, egyszerűen és hatékonyan. A Sencor STM 6359BK konyhai robotgép segít megvalósítani az ünnepi menüt. Tökéletesen, kompromisszumok nélkül.
Stern Ágnes
Az étkezésünk bizony a korunkra is hatással van. Természetesen itt nem az évekre gondolunk, hanem arra, hogy a táplálkozásunkból kifolyólag mennyi idősnek is nézünk ki valójában. Következő felsorolásunkban olyan ételeket hoztunk, melyeknek a bőr és a szervezet öregedésén túl más negatív hatásuk is van. Nézzük, mit nem tanácsos enni, ha nem akarunk idő előtt ráncosak, vitaminhiányosak lenni.
Recept válogatás
A sütik az év minden szakaszában jól esnek, nehéz velük mellényúlni, legyen szó vendégvárásról, vagy egy laza családi összejövetelről. Ám akadnak olyan alkalmak is, amikor szükségét érezzük, hogy valami extrát vigyünk sütéseinkbe még akkor is, ha korábban még soha nem próbálkoztunk mutatós desszert elkészítésével. Ilyen esemény például a karácsonyt megelőző advent is, ami akár a szentestére és az azt követő ünnepnapokra szánt desszertek egyik főpróbája is lehet. Mivel a generációkon átívelő kockás lapra feljegyzett titkos receptekkel nem tudunk versenybe szállni, most azoknak szeretnénk kedvezni, akik a világhálóról igyekeznek összeszedni a legjobb ínyencségeket ezekre a különleges napokra. Ezért érkezzenek hát az idei adventi legjobb sütireceptjei.
Bár halászlé és/vagy rántott hal, illetve töltött káposzta nélkül valóban nem az igazi az ünnepi menü, a különféle sült húsok a karácsonyi asztal díszei és a lakoma fénypontjai lehetnek! A legfinomabb sültek következnek, göngyölve, töltve és egyben sütve, pulykából, csirkéből és sertésből készítve!
Eredetileg marhából készül, de ahogy az elkészítési mód, a fűszerezés és a tálalási forma házról házra változik, úgy az is, ki milyen húsból főzi meg legszívesebben a téli hétvégék – és a nyári bográcspartik – kedvencét, a gulyást. Mi is mutatunk most jó párat – válogassatok kedvetekre!
Narancslekvárt készíteni egyszerű, érdemes még az ünnepek előtt nekifogni. Nemcsak süteményekhez, mártogatósnak jó, de szép üvegbe töltve ajándéknak is tökéletes. Mutatjuk a mi kedvenc receptjeinket!
Alig 3 hét múva itt a karácsony, sokan már most kilószámra vásárolják a süteményekhez szükséges diót. Legyünk résen a vásárlásnál, mivel a magyar piacon megjelent az olcsó, de gyenge minőségű importdió.
Fanny Konyha
Ha idén saját kezűleg készítenéd a karácsonyi dekoráció egy részét, válaszd az ehető változatokat. Mindenki imádni fogja az ehető adventi kalendáriumot és koszorút, az asztaldíszt és a karácsonyfadíszt.