hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Irány Magyarország!

Idén valahogy eleve nehezített pályán indultunk. A dolog úgy kezdődött, hogy az indulás előtt két-három nappal Kele huzatot kapott (legalábbis akkor erre fogtuk) és megfázott.

A dolog vége pedig kórház lett megérkezésünk második éjszakáján, két csaknem összeérő mandulával és egy lassan gyógyuló vírusfertőzéssel. A diagnózis: mononukleózis. Nyilván már akkor bujkált benne a kór, de még nem látszott. Az orvos is csak mandulagyulladásra írt antibiotikumot.
Na, de kezdjük a hét elején!

A vendégeink elmentek, s én próbáltam összegereblyézni a lakást, a gondolataimat, a csomagba valókat. Leszedtem a kertből a salátát, borsót, szamócát. Betakarítottam az épp virágban levő orbáncfüvet, hogy legyen kedvderítő a borús napokon, levágtam még virágzás előtt a citromfüvet és a mentákat. Igyekeztem elhasználni minden romlandó ételt, hogy minél kevesebb dolgot kelljen másra hagyni vagy kidobni.

Így készült ez a lecsós-tejfölös egytál csirkecombból. Hirtelen ötlet volt a csülök mintájára, de bevált! Gyors étel, az összeállítás után gyakorlatilag rá sem kell nézni, kiadós, finom, és elfogyott a tejföl java, a paprika, a paradicsom. Az egyetlen hibája, hogy be kell hozzá kapcsolni a sütőt. De ott akkor nem volt akkora hőség, mint itt.

Tejfölös-lecsós egytál csirkecombból

Hozzávalók:
8-10 csirkecomb
3-4 paprika négybe vágva
2 paradicsom négybe vágva
4 -5 gerezd fokhagyma egészben
2-3 fel vöröshagyma negyedelve
3 dl tejföl
1,5 evőkanál liszt
1,5 evőkanál étolaj
kb.1 kiskanálnyi pirospaprika
pár csipet őrölt feketebors (ki mennyire szereti)

Elkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítem. A húsokat besózom. Egy jénai tál aljára lerétegezem a hús felét, egyenletesen rádobálom a zöldségek felét.
A tejfölt alaposan elkeverem a pirospaprikával, a borssal, az olajjal és a liszttel. Ennek a felét a húsok és zöldségek tetejére teszem, majd ugyanezt a rétegezést elvégzem újra. Végül aláöntök fél deci vizet, rátaszem a jénai tál fedelét, és mehet a sütőbe kb. 1 órára.

Szerintem árpagyöngy illik hozzá, de most krumplival ettük. A legjobb benne, hogy a szaftja hidegen (vagy akár melegen is) pirítósra kenhető, így másnapra is jut egy isteni tízórai vagy gyors ebéd. Esetleg akkor is, amikor a hús már rég elfogyott.

Murphy csokis tekercse

A péntek már a különleges napok közé tartozott. Ez volt a fiúk utolsó iskolai napja. Az osztálytársaiknak még hátravolt két nap a tanévből, de nekik itt fejeződött be: másnap hajnalban indult a kompunk! Bár a csomagolással már nagyjából megvoltam, azért akadt elég dolgom erre az utolsó napra is: a konyhai tevékenységeket hagytam a végére. Mindjárt kora reggel össze kellett dobnom egy süteményt: sütivásár volt ismét, most Kelemen osztályának. Elkészíthettem volna előre is a sütit, de reggelre hagytam, mert azt sem volt teljesen biztos, hogy Kele másnap elmegy az iskolába. Este már volt egy kis hőemelkedése, és szívünk szerint otthon marasztottuk volna, ő azonban ki nem hagyta volna a sütivásárt, no meg az utolsó napot: mindenképp menni akart, hat ökörrel sem lehetett volna visszatartani. 

Így hát reggel bedagasztottam a pogácsát, s vártam, hogy felkeljen a beteg, és lássam, hogy van. Nem láttam különös okát, hogy ne engedjem el, semmivel nem volt rosszabbul., mint a korábbi napokon. No, akkor egy adag sütemény rendel!

De most aztán tényleg valami gyors süti kellett... A muffinhoz már abszolute nem volt semmi tisztességes hozzávalóm, a püspökkenyér nem lett volna elég gyors, különben is: szinte csak lisztem volt meg tojásom - ez utóbbi viszont annál több! A Stahl Judit-féle csokis tekercs mellett döntöttem. A nyakamon volt még vagy 20 tojás, ami biztosan nem várt volna ránk több hétig a hűtőben (sem) komolyabb metamorfózis nélkül...  - tehát amennyit csak lehetett, annyit el kellett használnom. Minden tökéletes is lett volna, hisz igazat szólt Stahl Judit: ez tényleg az egyik leggyorsabb sütemény. Ráadásul csokis is, viszik majd, mint a cukrot, gondoltam!

Persze Murphy ezt nem hagyhatta ennyiben. A törvény, az törvény. Ott követtem el a hibát, hogy túl hamar le akartam szedni a sütőpapírt a tekercsről. Még nem hűlt ki eléggé... de mire észrevettem, hogy baj van, addigra már késő volt: berepedt a végén. Nagyon  ragadt még a papírhoz, és hosszirányban megtört itt-ott. Tanácstalanul álltam pár percig... Ennek is épp ma kellett megtörténnie! Hol van nekem időm erre...??? És még el is rontom! Remek. Gratulálok, kedves Murphy!

Rövid fortyogás után (mert erre sem volt időm), úgy döntöttem, nem fogok hozzá valami még gyorsabb keksznek, inkább ezt próbálom megmenteni. Betöltöttem baracklekvárral (nem rumoztam, ahogy az eredeti receptben szerepel, csak finom édes házi lekvárt tettem bele. Láttam, hogy nem reménytelen a helyzet, de további időráfordítást igényel. Nekem meg abból volt akkor a legkevesebb. Feltettem olvadni (vízgőz fölé közepes lángon) egy tábla fekete csokit, tettem bele egy evőkanálnyi napraforgóolajat, s vártam, hogy a hő megtegye a hatását. Közben meg-megkavartam, és reggelit adtam a gyerekeknek. Amikor készen lett, azonnal nyakon öntöttem vele a tésztát, s megszórtam színes cukorgolyókkal, és bár tilos, én ekkor menten be is tettem a hűtőbe. Nem volt vesztegetni való időm: még fel is kellett szeletelni.

Rohanvást, de minden meglett, mire indulni kellett, kivételesen itthon sem maradt: Kelemen nagyon számon tartotta a sütijét. Mikor apa diadalittasan bejelentette, hogy minden rendben: gyerek is, süti is fenn csücsülnek a buszon,  akkor aztán én is megkóstoltam, mit is dobtam piacra. Maradt otthon pár kevésbé sikerült szelet a végéből, amit már semmiféle csokimázzal nem lehetett tökéletesen összeforrasztani. Finom volt! Csupa-csupa csoki!!!

Hozzávalók:
6 tojás
15 dkg cukor
5 dkg cukrozatlan kakaópor
A töltelékhez:
20 dkg sűrű baracklekvár (én csak ezt tettem bele - igaz, az enyém nem volt sűrű)

Elkészítés: A tojásból, cukorból és kakaóporból piskótatésztát készítünk, ahogy kell, és előmelegített, 190 fokos sütőben sütjük 15-20 percig. Majd nyirkos (enyhén cukrozott - ezt nem írja a recept, de én így szoktam) konyharuhára tesszük, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük, becsavarjuk a konyharuhába, és így hagyjuk, amíg ki nem hűl.
Utána jöhet a csokimáz, amit fent már részleteztem.

Aztán délelőtt kisütöttem egy rakomány sajtos pogácsát, és megmostam egy hadseregnek való zöldséget és almát az útra.  Húst is sütöttem - de utólag tudom: azt nem kellett volna. Ettünk belőle, de meg is lettünk volna nélküle. Legközelebb ezt kihagyom. A pogácsa viszont tényleg a legjobb útravaló!

Meglepetés-cseresznye

Pénteken, hajnali 1 órakor útnak indultunk Magyarország felé. A gyerekeknek nem árultuk el egyértelműen, hogy melyik nap indulunk - mert egészen biztosan ébren várták volna meg a hajnali 1 órát. Én személy szerint aznap éjjel nem is aludtam, mert mikorra ágyba kerültem, addigra elkezdtek nyugtalankodni a gyerekek: egyiknek pisilni kellett, másik szomjas volt… Mire elalhattam volna, csörgött is az óra. (Helyett a telefon, és nem is csörgött, mert idejében lenyomtam.) Minden flottul ment: az utolsó tételek bepakolása: étel, antibigyó Kelének, kistáska, gyerekek.

Kelemennek vettem hányinger elleni gyógyszert, esküdtek rá: nem altat. Ő persze nem volt rosszul. A gyerekek mindhárman bőszen és izgatottan nézték a nagy-nagy sötétséget... véletlen sem aludtak volna. Én viszont teljesen kivoltam:  alig láttam az autó orránál tovább, részint mert sötét volt, részint mert kanyargott az út, álmos voltam - és rosszul is. Bevettem egyet a csodaszerből. Hát… nem tudom, hogy értették, hogy nem altat... egész napra kiütöttem magam... Nagyjából estig alvajártam. Ami vicces is lehetett volna, de sok olyan helyzet volt, amikor nagyon is ébren kellett lennem. Példának okáért a kompon, ahol három kis örökmozgót kellett távol tartanom a padon alvó apjuktól...

Kábé addigra tértem észhez, mire megérkeztünk Loreline-hez, a kedves német háziasszonyunkhoz, akinél tavaly is megszálltunk (kb. este nyolc volt). Most is csodás vacsora és vendégszeretet várt minket. De ami a legjobb: egy óriási, kései  cseresznyefa is, amin még bőven akadt a gyönyörű bíborfekete gyümölcsből. Nem tudtunk betelni vele. Hosszú-hosszú évek óta nem ehettünk igazi cseresznyét. Idén is lemondtunk már róla. Az a fa igaz meglepetés és valódi érzéki csoda volt számunkra. (Ha másért nem, ezért biztosan kiűzettünk volna a Paradicsomból...)

Gyalogkakukk és a bajoros csülök

Másnap csak dél felé indultunk tovább, pedig még egy rövid(nek szánt) látogatás hátravolt. Van nekem egy kedves, Németországba szakadt osztálytársam, aki gyakorlatilag annak az útnak a szélén lakik, amelyiken a mi utunk vezet hazáig. Szinte le sem kellett térnünk az autópályáról. Tavaly nem tudtuk összehozni a találkát, de most igen! Csaknem 20 éve nem láttuk egymást. Ne is mondjam, micsoda boldogság volt találkozni újra. Örömömben mindjárt neki is mentem a "láthatatlan", de nagyon is valóságos, vaskos üvegajtójuknak. (És vissza is pattantam róla, mint egy vérbeli rajzfilm-színész, mondjuk Tom, Jerry vagy a Gyalogkakukk. Akkor és ott leginkább ez utóbbival tudtam azonosulni...)

No de azért az idő jól telt: a gyerekek eljátszottak a vendéglátó kislánnyal, és közösen hallgatták a "helyi" nagymama meséit - akinek ezúton is elmondanám, hogy nem tudom elég hálásan megköszönni, hogy óvodát nyitott a négy gyereknek arra a pár órára, míg ott voltunk. Az is nagyon rég esett már meg velem, hogy úgy vendégeskedtem, hogy beszélgetés közben nem kellett százfelé szaladnom, hogy megvédjem a gyerekeimet, a lakás berendezését és a virágokat az esetleges veszélyektől és atrocitásoktól. Most sikerült! Végre befejezhettem a mondataimat! (Hihetetlen érzés! Szinte már el is felejtettem, milyen...)

Persze ebéddel fogadtak minket: isteni rozmaringos, szeletelt bajor csülköt ettünk! Krumpli volt hozzá és káposzta, ahogy azt kell. Kaptunk egy szeletet az út hátralevő részére: hidegen még annál is finomabb volt!!

Kocsiút az éjszakában

Elképesztően hosszú út vezetett Németország szélétől Győrig... Az út vége pedig kimondottan kétségbeejtő volt. Álmosak voltunk (sajnos a sofőr is, én meg nem vezetek, de mindegy is, mert én is az voltam), elgémberedtek a tagjaink, sötét volt. Hol az egyik gyerek sírt, hol a másik. Még Sebő bírta a legjobban (ő legalább nem sírt). Kele addigra már úgy vette a levegőt álmában, mint Darth Vader, "hörgött" álmában (noha láza nem volt, azért iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ülve altatom szegény beteg gyereket, de aztán utólag kiderült, hogy akkor és ott ennél jobbat nem is tehettünk volna vele). A férjem az elalvás ellen küzdött. Sokszor megálltunk, próbált pihenni egy keveset. Legtöbbször ilyenkor legalább egy gyerek felébredt és rázendített... Mindent bevetettünk, és próbáltuk reálisan felmérni, nem lenne-e jobb inkább megszállni valahol Ausztriában az autópálya mentén. Épp megálltunk pihenni. Ültünk a sötétben, mérlegeltünk és féltünk. Akkor nem ébredt fel senki, de Kele álmában beszélt: "Szeretlek, apa" - mondta többször is. Kísérteties volt. És telihold…

Végül is vigyáztak ránk Odafentről. Biztos vagyok benne, hogy azért olyan bonyolult rátérni az osztrák autópályáról a magyarra, hogy időközben senki el ne alhasson, ne lankadjon a figyelme egy pillanatra sem.

Szerencsésen megérkeztünk az első magyarországi célállomásunkhoz. Jöhetett a rég várt alvás!

Ezek is érdekelhetnek

Friss