Az ünnepi kacsacomb elkészítéséheza kacsacombokat megtisztítjuk, megformázzuk, majd bedörzsöljük sóval, borssal, barna cukorral és állni hagyjuk, ameddig előkészítjük a többi hozzávalót.
A hagymát, a fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk, majd rusztikus darabokra vágjuk.
Egy mély tepsibe belefacsarjuk a narancslevet (kb. 3 dl-t), majd ráhelyezzük a kacsacombokat és köré rendezzük a hagymákat, a gyömbért és a rozmaringot.
A zsírt rákanalazzuk, majd lefedjük a tepsit alufóliával és lassan, 90 fokon 8 órán vagy akár egy egész éjszakán át sütjük, szaknyelven konfitáljuk.
Amikor letelt az idő, kivesszük a kacsacombokat egy lapátkanál segítségével a zsírból, egy olyan tepsire tesszük, amin majd készre akarjuk sütni és azon hagyjuk kihűlni. Akár hűtőbe is tehetjük és csak a következő 1-2 napban fejezzük be frissen.
Mikor eljön az idő az evésre, a tepsit kivesszük a hűtőből és egyszerűen csak betesszük a sütőbe 200 fokra és ropogósra sütjük, majd frissen fogyasztjuk!
A meggymártáshoz a meggybefőttet leszűrjük, majd átnézzük egyesével, hogy ne legyen benne mag.
A meggyet sóval, borssal, vörösborral felforraljuk. A keményítőt kis vízzel elkeverjük és gyorsan hozzáadva a mártásokhoz besűrítjük vele azt.
Ha elkészült, lehúzzuk a tűzről és a vajat, a mézet elkeverjük benne. Fogyasztható azonnal vagy visszamelegítve is!
Nézd meg videón, hogyan készül az ünnepi kacsacomb vörösboros meggyel:
A kacsa fantasztikus lesz! Omlós, illatos és nagyon szaftos lesz, gyakorlatilag ki fog esni belőle a csont és imádni fogja az egész család. A meggyszószt nem szabad sokáig főzni, mert szétfő a meggy. Visszamelegítve finomabb, mert sokkal jobban összeérnek az ízek. - MME