Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kerüld el ezt a 3 italt – a szakértők szerint súlyosan öregítenek

default user icon
MME
Azt már tudjuk, hogy a víz a legegészségesebb ital, ezért abból érdemes minél többet inni a nap folyamán, ezzel szemben vannak olyan italok, amelyek gyakori fogyasztása kifejezetten kerülendő, mert negatívan befolyásolják az egészségünket, például a bőr állapotát. Íme 3 ital, amitől öregebbnek tűnhetünk a valódi korunknál – a harmadik a legmeglepőbb.

A külsőnk a belsőnket tükrözi. Vagyis a bőrünk állapota sokat elárul az emésztőrendszerünk egészségéről, illetve a hormonháztartásunk egyensúlyáról. Ha rendszeresen olyan ételeket és italokat fogyasztunk, amelyek ezeket negatívan befolyásolják, az előbb-utóbb a bőrünkön is nyomot hagy: zsíros, pattanásos lehet, vagy épp ellenkezőleg, kiszárad és ráncossá válik. Az öregedést gyorsítják az alábbi italok, ezért jobb, ha elkerüljük túlzott bevitelüket.

 

1. Alkohol

Nem túl meglepő, hogy az alkohol káros hatással van az egészségünkre. Súlyosan dehidratálja a bőrt, valamint megöli a bélrendszerben található jó baktériumokat, ami szintén nyomot hagy a megjelenésünkön.

2. Szénsavas üdítők

A lehető legkevesebbet fogyasszuk ezekből az italokból, ugyanis rengeteg cukrot tartalmaznak, a színezékekről már nem is beszélve. A magas cukortartalom miatt a fogyasztásuk vércukorszint-emelkedéssel jár, amely érték ha rendszeresen magas, az a bőrünkön is meg fog látszódni. Ráadásul a szénsav miatt az állandó puffadtság érzésével is számolhatunk.

 

3. Kávé

A kávét alapvetően az egészséges italok között tartjuk számon, hiszen jó hatással van az emésztésre és az agyműködésre egyaránt. A túlízesített, cukrozott, sok tejjel felöntött, manapság divatos latték azonban többet ártanak, mint hinnénk. Az ízesítőszerek is sok cukrot tartalmazhatnak, és nagyon valószínű, hogy többféle mesterséges anyag is található bennük. Ezzel ártanak az emésztőrendszerüknek, és ez a bőrünkön is látszódni fog. A tejre érzékenyek akár kiütéseket is tapasztalhatnak.

Szó sincs róla, hogy a fenti italokat ne élvezhetnénk alkalomadtán, hisz kinek ne esne jól egy pohár bor a nap végén, egy üdítő az ebéd mellé vagy egy habos tejeskávé. Ha nem rendszeresen és mértéktelenül fogyasztjuk ezeket az italokat, olykor megengedhető egy kis kényeztetés.

(Forrás)

(Borítókép: Shutterstock)

Ajánljuk még:

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss