Mindmegette.hu
Keress receptre vagy hozzávalóra
Cikk
MME
Egy felszolgálónak nem a talpalással, hanem a háklis vendégekkel gyűlik meg leginkább a baja. Hogy elkerülhesd a kellemetlen helyzeteket, összegyűjtöttünk azt az 5 vendégtípust, melyeket a pincérek ki nem állhatnak.
A tavaly februári Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála fényét már beárnyékolták az olaszországi történések és lezárások. Akkor még alig hittük volna, hogy alig néhány héttel később Magyarországon is elkezdődnek a szigorítások. Az azóta eltelt bő egy év bizonytalansággal, megpróbáltatásokkal terhelt időszak volt a gasztronómia szereplői számára. Több étterem a járvány kitörése óta zárva maradt, novemberben pedig egy időre minden étteremnek le kellett állnia. Most végre úgy tűnik, lassan helyreállnak a mindennapok.
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló. A Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak. A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat.
240 fogadás, 158 ebéd, kilenc kerti parti, 75 vacsora, 160 ezer vendég. A brit királyi család egy év alatt hatalmas vendégsereget látott vendégül, de vajon mennyibe került mindez?
Környezetvédelmi okokból 43 fővárosi vendéglátóhely csatlakozott a Szívószálmentes Augusztushoz, így ezeken a helyeken a vendégek nem kapnak automatikusan szívószálat az italukba.
Pezsgőt sokszor csak karácsonykor és szilveszterkor fogyasztunk, pedig a buborékos ital megkoronázhatja családi és baráti összejöveteleinket, egy nyári bulit és egy átlagos hétvégi estét is. Ha szakszerűen szeretnénk kínálni a pezsgőt, be kell tartanunk néhány egyszerű szabályt. Mutatjuk, mire érdemes figyelni!
Török Zsuzsa
Vendégsereget vársz ebédre? Húsvét vagy családi ünnepek előtt hasznos lehet a mennyiségek kikalkulálásához az alábbi segédlet, ha több személyre kell vásárolnod, illetve főznöd, mint ahánnyal a kiválasztott recept számol.
Videó
Sébastien Bras a délnyugat-franciaországi étterem, a Le Suquet konyhafőnöke önként mondott le a Michelin-csillagról, mert úgy érezte, az elismeréssel túl nagy nyomás nehezedik rá.
Enrico Cerea, a három Michelin csillagos Da Vittorio séfje, az elmúlt hónapban társával, az olasz Michelin Guide korábbi igazgatójával, Fausto Arrighivel tesztelte Budapest topéttermeit. Február végén kiderül, hogy a két nemzetközi szaktekintély szerint melyek Magyarország legjobbjai.
Ma már nem csak az olyan világhírű séfek nyitnak éttermet, mint Jamie Oliver vagy Gordon Ramsay, egyre több sportoló, énekes és színész kap kedvet hozzá. Sajnos sokan belebuknak, ám olyan híresség is akad, akinek már 32 sikeres vendéglője van. Lássuk, kik ők!
Szponzorált tartalom
Alig pár hét van hátra karácsonyig, mind izgatottan várjuk, hogy újra együtt legyen a család. Elkezdődtek a végeláthatatlan bevásárlókörutak, a tökéletes ajándékok hajkurászása a kedvenc rokonoknak, kötelező apróságok a ritkábban látott rokonoknak, de egy dologból egyik családtag esetében sem engedünk: mindenkit le szeretnénk nyűgözni a főztünkkel.
Elmenni vacsorázni egyet jelent a kikapcsolódással. Megjelenünk, rendelünk, eszünk, fizetünk és jóllakottan távozunk. Egyszerűnek hangzik, nem? Mégis egy tucat kimondott- és kimondatlan szabálynak kell megfelelnünk, ha nem akarjuk lejáratni magunkat a kíséretünk vagy éppen a személyzet előtt.
Az egyik legjobb dolog az életben kellemes társaságban enni valami remek kaját. Ezt már csak az überelheti, ha ezt lélegzetelállító környezetben tesszük. Ezek az éttermek biztosan toplistások a világban, ha a látványról beszélünk.
A NAV és a NÉBIH szakemberei június első hetében Budapest VI. és VII. kerületeinek vendéglátó- és szórakozóhelyeit ellenőrizte. A bulinegyedes razzia során 43 üzletet ellenőriztek, 169 alkoholos terméket zároltak, és 47 hatósági eljárás indult. Egy vendéglátóhelyet azonnal bezárattak, míg további 6 üzletben csak az ételkészítést függesztették fel.