Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A maszkviselés megadta a kegyelemdöfést! Sorra zárnak be a budapesti éttermek

default user icon
MME
Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló. A Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak. A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat.

Ismét felmérték a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utca kereskedőinek helyzetét. A nonprofit szervezethez több mint 200 üzlet, többek között a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren található éttermek, kávézók, bárok tartoznak. A legtöbb helyen a 2019-es bevétel 20-30 százalékát termelik ki az idei évben, nincs megoldás, amivel alkalmazkodni tudnak a jelenlegi helyzethez.

Tavaly ilyenkor 12-14 főt, jelenleg három főt tudunk foglalkoztatni, a 2019 bevétel egyharmada sincs meg. A 11 órás bezárás nem sokat rontott az egyébként is tragikus helyzeten: ahová vacsorázni járnak, ott 10-15 százalékkal, a pubok esetében 20-25 százalékkal esett vissza az amúgy is csekély forgalom. A vendéglátóhelyeknek a maszkviselés adja meg a kegyelemdöfést” – mondta el Domonkos László étteremtulajdonos, a Ráday Soho Egyesület elnöke.

A Bevásárlóutca menedzsment felmérésében megkérdezték a Falk Miksa utca antik üzleteit is, ahol az üzletek többsége még tartja magát és főleg az online értékesítésekből, aukciókból tud bevételt produkálni. Akik zömében a külföldiekből éltek, a szeptemberi határzár után végleg bezártak.

A megkérdezett vendéglátósok és kereskedők mindegyike megjegyezte, hogy a munkavállalói járulékcsökkentés nagy segítséget jelentene, de bármilyen adócsökkentés, vagy a bérleti díjak egységes mérséklése is visszatarthatná a tömeges bezárásokat. Ugyanakkor a legtöbben azt is megjegyezték, bármilyen segítségnek örülnek, amivel megmenthetik az üzletüket, vagy nem kell több alkalmazottat elbocsátaniuk. Többen nyilatkozták, hogy úgy érzik, teljesen magára hagyták a szektort, az így keletkező veszteségeknek és bezárásoknak pedig a munkavállalók a legnagyobb károsultjai.

A felmérésben a házhoz szállításra is rákérdeztek, a megoldás azonban már egyre kevesebb étterem számára jelenthet megoldást. Sokan már ebből sem számítanak jelentősebb profitra, mivel a piac tavasszal teljesen telítetté vált. Az új kényszerbelépők ráadásul azok forgalmát is drasztikusan csökkentették, akik a járvány előtt is a házhoz szállításból éltek. A témában több vállalkozó is jelezte, hogy az elvitelre készülő ételek áfacsökkentése segítséget jelente a túléléshez.

A BUM adatai szerint november első napjaiban a hozzájuk tartozó vállalkozók kétharmada még nyitva tartott, de a következő hetekben sorozatos bezárásokra számítanak.

Ajánljuk még:

SOKKOLÓ ÜZENET A BURGER KING-TŐL: EMBEREK, RENDELJETEK KAJÁT A MCDONALDS-TÓL >>> 

BUDAPEST RETRO: ÍGY BÜFÉZTÜNK RÉGEN A FŐVÁROSBAN >>> 

TELJESÜLT AZ ÁLMA AZ UFO EGYÜTTES ÉNEKESNŐJÉNEK - SZÉKELY ÉTTERMET VEZET A BELVÁROS SZÍVÉBEN >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss