hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Almás-túrós torta fél óra alatt

MME MME
3/5
30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

A kakaós piskótát a tortalap szélétől 2 cm-re kés hegyével körben vágjuk be, majd kiskanállal emeljük ki a közepét úgy, hogy a szélén és az alján is 2cm-es piskótaréteg maradjon. Az így kialakult üreges tésztát helyezzük tortatálra. A kivájt rész felét morzsoljuk össze (a maradékot más desszerthez használjuk fel).

A szeletelt mandulát száraz serpenyőben kissé pirítsuk meg, a felét keverjük bele a piskótamorzsába.

A krémhez tegyük tálba a mascarponét, a tejszínt, a cukrot, a vanillincukrot, az őrölt fahéjat. Robotgéppel alacsony, majd a legmagasabb fokozaton verjük habbá. Közben szórjunk bele 2 tasak habfixálót is. Végül forgassuk bele az áttört tehéntúrót.

A piskótatorta aljára szórjuk a maradék habfixálót. Halmozzuk rá a lecsöpögtetett almakompótot, majd kupola alakban simítsuk rá a krém nagy részét is. A maradék krémmel vonjuk be a torta oldalát.

Az oldalába nyomjuk bele a félretett pirított mandulát. Szórjuk a torta tetejére a mandulás piskótamorzsát. Legalább 1 órára tegyük hűtőszekrénybe.

Megjegyzés

Recept és fotó: Dr. Oetker: Villámgyors torták - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss