Elkészítés: A kelkáposztáról 4 nagy levelet lefejtünk, hosszában félbevágjuk, a vastag eret kivágjuk. Sós forró vízben 2 percig főzzük, majd lehűtjük (azaz blansírozzuk), majd leszárítgatjuk. A maradék káposztát vékony csíkokra vágjuk, és levelekhez hasonlósan előkészítjük, lecsepegtetjük.
A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. Serpenyőben 1 evőkanálnyi olajat felforrósítunk, a hagymát megfuttatjuk rajta, hozzáadjuk a káposztacsíkokat, felöntjük a levessel, sózzuk, borsozzuk. Letakarva, közepes lángon kb. 15 percig főzzük.
Közben a hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, mindegyikre 1-1 szelet előkészített kellevelet teszünk. A felaprított zöldfűszereket összekeverjük 1 evőkanál olajjal és a mandulával, és a masszát elosztjuk a hússzeleteken és feltekerjük. Serpenyőben, a maradék olajon körös-körül megfuttatjuk, majd a zöldséges serpenyőbe átemeljük, és letakarva még 30 percig együtt pároljuk.
A tekercseket kivesszük, a zöldségekhez hozzáadjuk a tejszínt, és még 5 perc alatt összeforraljuk. A húst visszatesszük, jól átmelegítjük, és tálaljuk. Főtt burgonyát is kínálhatunk hozzá.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!
Feliratkozom a hírlevélre