hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sütihét és az első kenyérlángos

Lassan magunkra találunk ebben az új életben. Rendezzük a lakást, fogynak a dobozok és a zsákok, telnek a polcok, sorra előkerülnek a rejtélyes körülmények közt eltűnt holmik: egyre nyugodtabb az élet. Hétvégén kiruccanunk erre-arra, valahová a közelbe. Konyhai fronton azonban még mindig a hiánypótlásé a főszerep.
A sütihét

A fiúkon már vagy két hete valami megmagyarázhatatlan édesség-éhség lett úrrá. Kaptak még Cécile-től egy zsáknyi cukorkát, s folyton jöttek, hogy ők most akkor abból ennének. Először azt hittem, hogy ez csak a szokásos „gyerekbetegség”, miszerint cukrot félre nem teszünk, és ha unatkozunk, akkor jól jön egy kis cukorka… De ezek a gyerekek nem unatkoztak! Tobzódtak a kerti elfoglaltságok között, s mikor bejöttek, szinte sajnálták, hogy a benti játékokra nem maradt elég  idejük. Sokszor meg is csúsztunk az esti programmal - épp azért, mert annyira elmerültek a játékban, hogy nem volt szívünk megzavarni őket. Aztán jött a fürdés, esti mese, és nagy bánatukra már nem maradt idő az önálló olvasgatásra... Szóval, be voltak  táblázva rendesen, kizárt dolog, hogy azért nyaggattak annyit a cukorkáért, mert unalmukban nem jutott más eszükbe.

Arra jutottam, hogy ezeknek valamiféle édességhiányuk van… Tényleg, az utóbbi időben kissé leállt a „csokigyár”, más elfoglaltságok vették át a sütemény- és édességkészítés szerepét (költözés és egyéb apróságok).  Az előző héten volt ugyan két sütemény - de az, úgy tűnik még nem pótolta a hiányt. Ezért úgy döntöttem, ha már ez a helyzet, akkor inkább házi süteményekkel kompenzáljunk, mint ócska gumicukrokkal: nekifogtam sütit sütni - és hétvégéig abba sem tudtam hagyni.

A héten négy süteményt fogyasztottunk el, és bizonyos, hogy lecsúszott volna még egy-kettő, de azért másra is kellett egy keveset szánni az időnkből. Volt cseresznyelekváros-zabpelyhes lepény, baracklekváros-csokoládés tekercs, márványos és rumos-csokis koszorú.

Zabpelyhes lepény cseresznyelekvárral

Régóta nézegetem ezt a receptet a könyvemben, de akármennyit is nézegettem, eddig még mindig inkább valami jól bevált mellett döntöttem, mikor erre kerülhetett volna a sor.  Nagy szerepe volt ebben annak, hogy 30 deka vajat ír a recept. Mindmáig sokallom ezt, és biztosan ki fogom próbálni, hogy tényleg kell-e bele ennyi, de most elsőre nem akartam ilyen lényegi kérdésekben változtatni. Mély levegőt vettem, és fájó szívvel, de beletettem azt a 30 deka vajat.

Hozzávalók:
30 dkg puha vaj
20 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
4 tojás
1 citrom reszelt héja
25 dkg zabpehely (nekem kevesebb kellett!)
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
2 cl rum (én 1 evőkanálnyi rumaromát tettem)
5 dkg kókuszreszelék
cseresznyelekvár, cseresznyebefőtt vagy friss cseresznye

Elkészítés: A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat és a citromhéjat.  A lisztet a sütőporral összekeverjük, lassanként a tojásos masszához adagoljuk. Közben beleöntjük a rumot vagy rumaromát is. A zabpehelyből 2 kanálnyit félreteszünk, de a többit is csak akkor tesszük bele, mikor már az összes liszt és folyadék benne van. Hivatalosan 25 dkg zabpehely kell hozzá, és még 2 kanál a tetejére, de nekem összesen sem kellett ennyi.
A tésztát kivajazott vagy sütőpapíros tepsire öntjük, elegyengetjük, majd cseresznye és /vagy lekvárdarabokat szórunk a tetejére. Ha friss vagy mélyhűtött gyümölcsből készítjük, akkor egy kis cukorral is meg kell hinteni.
A maradék zabpehellyel és a kókuszreszelékkel megszórjuk, majd 200 fokos sütőben sütjük 35-40 percig.

A sütemény igen jó lett. Sebő az elején még fincsorgott, hogy neki ez nem fog ízleni, mert nem olyan, mint szokott, meg mert lekváros, és különben is, miért nem krémes?... Aztán meg jött dörgölőzni, hogy mamma, köszönöm, hogy ilyen finomat sütöttél nekünk… lehet ilyet enni holnap reggelire is...?

Ez volt hétfőn.

Baracklekváros-csokoládés tekercs

Kedden még nem, de szerdán újabb sütinek kellett nekiállni. Nem nagyon tudtuk, mit is ennénk, csak hogy jó volna már (megint) valami édesség. Lehetőleg gyors. Így aztán kiosztottam néhány szakácskönyvet a fiúk közt, beküldtem őket a játszószobába, hogy nézegessék őket, és ha valamelyik megtetszik, hozzák ide, és megnézzük, meg tudjuk-e csinálni: van-e hozzá minden - az időt is beleértve.

Aznap Stahl Judit (néni) csokis piskótaroládja nyerte a versenyt. Ez is egy olyan recept, amit eddig még nem készítettem. A recept különlegessége, hogy nem kell bele liszt, csak kakaópor. De nekem nem a roládhoz, hanem a töltelékhez (rumos baracklekvár) nem volt elég bizodalmam. Így rumot most sem tettem bele, ennyire nem voltam még bátor, de a liszt nélküli roládot ezúttal bevállaltam.

Persze, itt is jöttek Sebő részéről a kifogások (Kele választotta a sütit), hogy lekváros, ráadásul baracklekváros, és arra ő még egészen egyszerűen nem szokott rá...
- Nem kötelező enni belőle, Drágám, a világért se szeretném, ha bajod lenne tőle!
(...)
-  De mamma, én most teszek egy próbát!
-  Ahogy gondolod, kisfiam...
És persze jött a pálfordulás. Ebből nem maradt másnap reggelire.

A recept pedig a következő:

Hozzávalók:
6 tojás
15 dkg cukor
5 dkg cukrozatlan kakaópor
A töltelékhez:
20 dkg sűrű baracklevár (én csak ezt tettem bele - igaz, az enyém nem volt sűrű)
1 citrom reszelt héja
1-2 evőkanál rum

Elkészítés: A tojásból, cukorból és kakaóporból piskótatésztát készítünk, ahogy kell, és előmelegített, 190 fokos sütőben sütjük 15-20 percig. Majd nyirkos (enyhén cukrozott - ezt nem írja a recept, de én így szoktam) konyharuhára tesszük, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük, becsavarjuk a konyharuhába, és így hagyjuk, amíg ki nem hűl. Akkor szeleteljük, és egy ültő helyünkben meg is esszük mind.

Márványos és csokis-rumos koszorú

Ez egy régi receptem, egyszerű kevert sütemény, és folyton nézegetem,  mert nagyon tetszik, hogy ilyen egyszerű  és finom, de az igazat megvallva az eredeti recept szerint elég fojtós.

Állandóan kísérletezek, hogy javítsak ezen, és egyre-egyre jobb, de még mindig nem az igazi! Azért így is fogyott remekül. Csütörtök este készült az első, márványos változat, pénteken a második: csokis-rumos.  Ez a második lett a finomabb, de ezt meg nem tudom leírni, mert ez csak úgy hasraütésre csináltam, fogalmam sincs, miből mennyit tettem, siettem nagyon vele. Azt viszont el tudom mondani, hogy mit tettem a tetejére máznak - és ez elég fontos infó,  mert nagyban meghatározta a sütemény ízét.

15 dkg cukrot ledaráltam, azt összekevertem fél üveg rumaromával és  fél citrom levével. Nagyon jól kiegészítette a csokis kevert tészta ízét. A cukor kiült a tetejére édes-roppanós páncél gyanánt, a leve pedig beleivódott a tésztába, és az így már egyáltalán nem volt száraz!!

A hétvége

A hét hétfőtől szombat délig tart. Eddig dolgozik a férjem. Elképzelhetetlenül sok órája van (31+6), de mivel szó szerint egy ugrásra van csak tőlünk a munkahely, akár  minden lyukasórában hazajöhet. Sokszor meg is teszi ezt. Vannak napok, mikor hazajön ebédelni, és van, amikor itthon javít délután, aztán este még visszamegy, hogy takarodót fújjon a kollégistáknak, s csak este 9 után ér haza.  Mindent egybevéve mégis sokkal nyugalmasabb így az életünk - mostanáig legalábbis határozottan így látszik. Az is jól mutatja ezt, hogy bár csak másfél nap szabadság jut egy hétre, mégsem azzal töltjük ezt az időt, mint régen, hogy az oldalunkat fogva lihegünk, hogy valahogy levegőhöz jussunk, mire újra neki kell fogni a hajtásnak. Ehelyett már szombati ebéd után felkötjük az útilaput, és megyünk világot látni. Most például egy kiadós mégse nehéz, és igazán otthon-ízű ebéd után egy szomszédos, Wells nevű kisvárosba indultunk.

Az eset úgy történt, hogy szombatra épp elfogyott a kenyerünk. A reggelit semmilyen veszély nem fenyegette, mert volt még a tegnap esti csokis-rumos koszorúból. Az megtette reggelinek - aki kívánta, lekvárt is tehetett rá. 

Az ebéd már problémásabb volt, de kitaláltuk, hogy langallót sütünk. Az ötlet jó volt, csakhogy eltökítettem valahová a receptet, amit egy kellemes nyári estén leírtam a barátnőméknél, ahol annyira megtetszett ez az étel. Kinéztem egy másikat a neten, de az meg olyan rém bonyolult (szerintem volt is benne egy-két felesleges kacskaringó) és hosszadalmas volt, hogy arra már idő sem volt, meg hajlandó sem voltam ennyire elbonyolítani a dolgot. Végül arra jutottunk, hogy bedagasztunk egy kenyértésztát a jól bevált perec-baguette tészta receptje alapján, és annak úgy az 1/3-át félretettem, s abból lett az ebéd. És - nehogy „szerzői jogokat” sértsünk - elneveztük kenyérlepénynek. A többit pedig megsütöttem kenyérnek - mert nem árt, ha az is van a háznál.

Kenyérlepény

Kb. 30 dkg lisztből készült kenyértészta kell hozzá: kinek mi vált be eddig, abból készítse! Én az említett baguette-receptem alapján csináltam, csak most teljes kiőrlésű lisztből. Mikor a tészta kissé megkelt, ellapítottam egy sütőpapírral bélelt tepsi tetején, majd rákentem kb. 2,5 dl tejfölt. Állítólag többet is vígan elbír, de nekem csak ennyi volt itthon. Azért nem lett száraz így sem. Míg kelt a tészta, vékony szeletekre vágtam kb. kétujjnyi füstölt szalonnát és egy nagyobb fej vöröshagymát: ezeket a tejföl tetejére szórtam, majd 180 fokos sütőben sütöttem kb. 20 percig. A zöldségeket (paprika, paradicsom) csak az utolsó 8-10 percben tettem rá, nehogy megégjenek.

Biztosan van ennél profibb recept is, és be is fogom szerezni újból, amit elveszítettem, keresni is fogok más variációkat, ötleteket, és nyilván nekem is eszembe jut időközben pár - de az adott körülmények között ez az étel így is tökéletes lett.

Már a sütőben volt a lepény, mikor a férjem megérkezett, az ajtón kívül is érezni lehetett az illatát. Mindnyájan nagyon jót ettünk belőle: épp megfelelő lezárása volt ez a hosszú hétnek, és jó nyitány volt a rövid, de tartalmas hétvégéhez.

Wells

Igen, Wells! (Wales kicsit még arrébb van.) Varázslatos kis város! Eddig azt hittem, ilyenek csak Franciaországban vannak - annyira más részein jártam eddig Angliának. Az unokatestvérem szerint ez Anglia igazi arca. Hát, nagyon remélem! Nem is áradozok róla, a képek magukért beszélnek.

Megnéztünk egy 15. századi, Szent Chuthbertről elnevezett templomot, a városközpontot, ahol források folynak az utcán, és a püspöki palota külső részét, ahol hattyúk úszkálnak a várárokban.  Jó érzékkel rátaláltunk egy békebeli édességboltra is. A hely inkább csak kívülről volt régi és régies, de azért megvolt a maga varázsa, különösen, hogy sikerült egy igazán finom angol csokoládéhoz hozzájutnunk (pedig az ritka, mint a fehér holló).  Ezzel a ritka kinccsel a zsákunkban és a sok egyéb szépséggel feltöltekezve indultunk haza még szürkület előtt.

Nem jártuk teljesen be a várost, van még több nevezetessége, ami nem fért bele ebbe az egy délutánba, de hát nem baj ez, itt van egy lépésre, megyünk még máskor is!

Ahol nem jártam, de biztosan elmegyek

Szombaton Sebő és az én kívánságomra volt városi program. Vasárnapra pedig Kele kedvére erdei túra. Én ezt most kihagytam, helyette inkább ebédet főztem az éhes vándoroknak, de legközelebb nem fogom. Egy csudaszép kis erdőben jártak, voltak kőfejtőben, láttak egy denevérházat és egy gyönyörű erdei vízesést. A gépet nem vitték el, minderről én is csak az elbeszéléseikből hallottam, de önmagáért beszél, hogy az esti imánál mindkét fiú az erdei kirándulást köszönte meg a napból, és Kele azóta is minden este azt kéri, hogy másnap is elmehessen abba a szép erdőbe...

Tereza csirkéje

Mint mondtam, én maradtam otthon főzni. Még nem tudtam, mi lesz az ebéd, végül Tereza csirkéje mellett döntöttem.

Tereza egy osztálytársam volt, akivel az egyetem alatt is együtt laktam sokáig. Hétvégeken gyakran beosztottuk, ki főzzön. Ő gyakran készítette ezt az ételt: s mindannyiszor nagyon-nagyon hálásak voltunk érte mi, többiek.

Hozzávalók:
6-7 csirkecomb
1-2 szelet füstölt szalonna
2-3 fej vöröshagyma negyedekre vágva
1 fej fokhagyma megtisztított gerezdekre szedve
8-10 szem krumpli negyedelve
só, bors, olaj
majoranna
sok alufólia

Elkészítés: Alufóliából kis batyukat készítek, amik mindenből tartalmaznak egy keveset:  1 besózott comb, 2 darab vöröshagyma, kb. 2 gerezd fokhagyma, 1-1,5 szemnyi krumpli, pár szelet szalonna. A végén az egészet megszórom borssal és majorannával, megsózom még kicsit, mert a krumplinak kicsivel több só kell, mint amennyi a szalonnából kisül. Nem kell sajnálni a majorannát sem! Mielőtt bezárnám a batyukat, egy kevés olajat is csorgatok a húsra - de aki fogyókúrázik, az ne tegye!
A batyukat elhelyezem egy tepsiben vagy tűzálló tálban, 200-220 fokos sütőben sütöm kb. egy órán át. (Pontosan nem tudom, mennyi idő kell neki, úgy 50 perc után ki kell bontani egyet, és megnézni.) Bízvást állíthatom, hogy mennyei eledel. Az egyetlen gond vele, hogy mindig kevésnek bizonyul a krumpli, ami a húsok mellett sül (viszont ha többet teszek, kevesebb batyu fér el a tepsiben), szóval legtöbbször másnap új köretet kell készíteni a megmaradt húshoz.

Nem tudom, mikorra kerül olyan állapotba a ház, hogy arról is tegyek fel képeket - talán majd októberben, mikor segítségem érkezik -, de a faluról megpróbálok már legközelebbre egy-két képet készíteni.

Ezek is érdekelhetnek

Friss