Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Stefánia vagdalt sajttal és baconnel

90 perc
rafinált
átlagos
5 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, egy kevés olajon megpirítjuk, majd kihűtjük.
  2. A zsemlét felöntjük vízzel, majd amikor megszívta magát, alaposan kinyomkodjuk.
  3. A darált húshoz hozzáadjuk a kinyomkodott zsemlét , a vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk ételízesítővel, és a csipetnyi szerecsendióval.Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk az egész tojást, és alaposan összegyúrjuk a masszát.
  4. Egy nagyobb darab sütőpapírt (vagy folpackot) elterítünk az asztalon, kb. 1 cm vastagságúra ellapogatjuk rajta a húsmasszát, majd közvetlenül a húsmassza egyik végénél lefektetjük a bacon szeleteket.
  5. Ezután a sajtot nagylyukú reszelőn lereszeljük, rászórjuk a húsmasszára, majd a fólia segítségével elkezdjük feltekerni úgy, hogy a baconszeletekhez érve folytassuk a feltekerést.
  6. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, rátesszük a baconba tekert hústekercset, majd fóliával lefedjük. Előmelegített sütőbe  tesszük és közepes hőmérsékleten kb. 45 percig sütjük. Ezután levesszük róla a fóliát, és aranybarnára sütjük. Felszeletelve tálaljuk.

STEFÁNIA SZELET ÚJRAGONDOLVA>>> 

STEFÁNIA HÚSGOLYÓ>>> 

TOJÁSOS STEFÁNIA SZELET>>> 

Megjegyzés

Ha valaki nem tudna egy jó Stefánia receptet, ez nagyon telitalálatos. - alexandra29

Ezek is érdekelhetnek

Friss