Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Indiai vajas csirke

> 90 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 4 nagy egész csirkecomb
  • 3 dl passzírozott paradicsom
  • 4 csepp édesítő
  • 1 dl zsíros tejszín
  • 8 dkg vaj
  • 2 evőkanál korianderlevél
  • 20 dkg (basmati) rizs
  • A páchoz:
  • 2 dl natúr joghurt
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma
  • félujjnyi reszelt gyömbér
  • 1/2 teáskanál garam masala
  • 1/4 teáskanál őrölt római kömény
  • 1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • 1/2 kávéskanál őrölt kardamom
  • 1/4 teáskanál őrölt koriander
  • 1/4 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/4 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1/4 teáskanál őrölt görögszéna
  • 1/2 kávéskanál chili
  • bors

Elkészítés

Elkészítés: A csirkecombokat lebőrözzük, kicsontozzuk, a húst 5 cm-es darabokra vágjuk. A páchoz valókat összekeverjük, a combdarabokkal alaposan összeforgatva egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Másnap teflonserpenyőbe öntjük, alágyújtunk. Közepes lángon addig sütjük időnként megkeverve, míg majdnem az összes nedvesség elpárolog, és a pác besűrűsödve körbeveszi a húsdarabokat.

Ekkor beleöntjük a paradicsomlét és az édesítőt, ugyanígy addig sütjük időnként átkeverve, míg ebből is elpárolog a nedvesség és jó sűrű szaft marad. Ekkor jöhet hozzá a tejszín, mikor összekeveredett a szafttal, elzárjuk a gázt. Belekeverjük a felkockázott vajat, amíg elolvad, hozzáadjuk a durvára vágott koriandert. Megkóstoljuk, utánasózzuk, főtt rizzsel tálaljuk.

Megjegyzés

Több külföldi oldalt átnéztem, mire összehoztam, hogy nagyjából mi az, amit a legtöbb helyen beletesznek. Persze gondolom, tájegységenként változik az összetétel. Persze ők cukorral készítik, akik nem fogyóznak, azt használjanak az édesítő helyett. - bluesun

Ezek is érdekelhetnek

Friss