Mindmegette.hu
Keress receptre vagy hozzávalóra
Cikk
MME
Szalmonella-fertőzés miatt leállították a termelést a Ferrero beligiumi üzemében. Az olasz édességgyártó cégnek az Arlonban található üzemét eddig nem hagyta el olyan termék, amely fertőzött lenne, így a helyzet most talán nem annyira súlyos, mint tavaly.
Szó szerint a gatyátok is rámehet, ha megpróbáltok Amerikába csempészni akár csak egyetlen kindertojást is. Legyen rá bármilyen nyomos indokotok, a törvény nem kegyelmez és azonnal legombolhatnak rólatok akár 2500 dollárt is, ami közel egymillió forintnak felel meg.
Kiderült, hogy az áprilisi szalmonellás megbetegedések után összesen 3000 tonna Kinder tejterméket vettek le a polcokról, illetve vontak vissza a piacról. A Ferrero cég franciaországi igazgatója azt mondta, hogy ez a lépés több tízmillió eurós hatással lesz a cégre.
Az Európai Egészségügyi Ügynökség szerdán közölte, hogy legalább kilenc országban, köztük Belgiumban, Franciaországban, Németországban és Írországban - többtucatnyi bejelentett és feltételezett, csokoládéfogyasztással összefüggő szalmonellás eset vizsgálatát kezdte meg. Ferrero édességgyártó cég elővigyázatosságból Nagy-Britanniában is visszahívta a Kinder Meglepetés csokoládétojásokat azt követően, hogy lehetséges kapcsolatot fedeztek fel az édesség és többtucatnyi szalmonellás eset között.
Török Zsuzsa
Édesszájúak számára nincs jobb reggeli a mogyorókrémes kenyérnél. A fenséges kencét lassan 60 éve gyártja egy olasz családi vállalkozás.