Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Kerek bukták, töltött pogácsák

Két hete, mikor legutóbb írtam, itt akkor kezdődött a nyár. Sajnos azóta véget is ért - a jelek szerint... Az elmúlt hét borús, szeles, esős volt: sokat sütöttünk: volt isteni pogácsa új recept szerint, piknik pite egyéni feldolgozásban, és sütöttem újra buktát, pedig már időtlen idők óta nem szántam rá magam.
Piknik-pite avagy "melegszendvics-pogácsa"

Piknik pite. Ez a sütemény eredeti neve, körbe-körbe futkos a neten, és biztos nagyon finom, ha annyian megosztják. Hozzám egy osztálytársamon keresztül jutott el. Van egy szűk, zártkörű konyhai csoportunk, csak nekünk, volt osztálytársaknak - azok közül is csak a konyha iránt komolyabban el- és lekötelezetteknek. Itt megosztjuk egymással a tapasztalatainkat,bevált recepteket, vagy amit csak most szeretnénk először kipróbálni, ötleteket gyűjtünk, tippeket adunk egymásnak.

Nos, itt találkoztam ezzel a recepttel (is). Nem. Túlzok: a recepttel egyáltalán nem találkoztam, csak, mint a jó magazinolvasó, a képeket néztem meg. És - úgy tűnik - ezek a képek tökéletesen illettek volna egy jó magazinba is, mert rögtön felkeltették az érdeklődésemet. Na annyira nem, hogy el is olvassam (a kattintgatással hadilábon állok), de erről nem ők tehetnek. Láttam, amit láttam: ott volt kinyújtva egy (nyilván kelt) tészta, rajta kis kupacokban valami töltelék. A következő képen már csak a tésztával letakart halmok jelezték, hol is található a töltelék, hol kell kiszaggatni. Aztán jöhet a sütés! Épp egy barátokkal közös szombati napra készültünk, a legjobbkor jött az ötlet.

Péntek délután volt épp. Már főtt a borsóleves, gondoltam, amellé vagy második fogásnak tökéletes lesz uzsonnára, mikor a fiúk megjönnek az iskolából. S ha minden jól megy, másnapra is jut belőle a közös programra (egy közeli iskola tartott nyílt napot, sok programmal, némi kirakodóvásárral).

Flóris az udvaron játszott, aznap jó idő volt még. A szokásos pogácsa tésztáját már délben bedagasztottam, ekkorra meg is kelt. Azzal kezdtem, hogy kifosztottam a hűtőt. Nem volt nagy a választék, de azért akadt pár dolog, ami megfelelt volna egy melegszendvicshez. Gondoltam, azok épp jók lesznek ehhez is! Szeleteltem némi házi sonkát, kolbászt, paradicsomot, paprikát, szárzellert és sajtot. Nagyjából minden második szelet után körbeszaladtam egyet a ház körül, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e odakinn: a gyerek elvan, és főleg meg: azaz senki nem ment ki, senki nem jött be, senki sem locsol eső után, és a virágok is a szárukon vannak még... Az a helyzet ugyanis, hogy  Flórist most már esőben sem lehet benntartani - és tekintve, hogy mennyit esik, nem is akarom, mert úgy nem sokat lenne szabad levegőn. Ezért aztán így főzök mostanában: előre leszaladom az ebédet.
 
No de visszatérve a tölteléknek valókhoz, a sajtról ejtenék pár szót: most goudát használtam, ami véletlen volt: ez akadt itthon. De legközelebb is azt fogok, mert időközben rájöttem, hogy ez a sajt tökéletes, ha az ember meg akarja sütni (így vagy úgy).  Az első alkalom volt, hogy nem folyt ki a töltelék: még a sajt sem! Sőt, azóta rántottam is gouda sajtot! Már rég ismerem a dupla panír-trükköt, de olyan, hogy egyetlen sajtom se folyt volna ki, olyan most történt velem először. Nem tudom, otthon milyen a gouda árfekvése, vagy melyik másik sajt felelne meg ennek, én itt minden esetre mostantól ezzel a sajttal sütök, ha csak tehetem. Került még némi napraforgómag is, így a következő töltelékek születtek: kolbászos-sajtos, sonkás-sajtos, napraforgós, zelleres-sajtos. A kolbászos és a sonkás mellé tettem paradicsomot, paprikát is itt-ott (nem mindbe, mert van, aki csak frissen eszi meg a paradicsomot, van, aki meg még úgy sem). Mikor minden megvolt, jöhetett egy újabb kör futás, Flórist kivezényeltem a zöldséges ágyásból, majd ismét vissza a nyújtófához!

Kinyújtottam a tészta felét, kellő távolságban elhelyeztem a töltelékeket (futás!), majd egy tepsi belisztezett hátulján kinyújtottam a másik tésztalapot, és óvatosan a töltelékes lap tetejére borítottam. Látszottak a kis kupacok, ahogy az írva vagyon, helyesebben, ahogy a "magazin-fotón" láttam. (Futás!) Akkor szépen körbenyomkodtam őket az ujjaimmal, majd kénytelen voltam otthagyni csapot-papot, s nem csupán egy futás erejéig: indultunk a fiúk elé, vártuk a buszt.

Megjöttek, megették a borsólevest, szerencsére el is teltek vele, nem hiányolták a második fogást. Beletelt fél-háromnegyed órába is, mire ismét visszatérhettem a tésztához.

Addigra szépen összekelt az alsó és a felső réteg. Kiszaggattam: a kisebb kupacokat a szokásos pogácsaszaggatómmal, a nagyobbakat egy széles szájú, vastagfalú pohárral. A fiúk kint játszottak, mind. Végre nem kellett minden második percben szaladnom, elég volt a hangokat figyelnem: a sziréna-szerű visítás azt jelzi, hogy Kele olyan játékkal játszik, ami eredetileg Flórisnál volt vagy köztudottan az övé. Ez azt jelenti: megvannak, és nem is kell azonnal szaladnom, mert teljesen felesleges: a probléma hosszútávon nem szüntethető meg. Nincs rá tartós megoldás. Kimehetek, helyreállíthatom a rendet, de még vissza sem érek, újra fog kezdődni. Más az, ha éles, hangos visítás (Flóris), vinnyogó, hüppögő sírás (Sebő) vagy bömbölő, fülsüketítő üvöltés hallatszik. Ez azt jelzi: valaki elesett és megütötte magát, vagy valaki fejbe vert valakit, netán megharapott - esetleg véletlenségből ráütött a saját vagy a testvére ujjára egy kővel (kőpattintás közben)... na akkor aztán ledobni mindent, és rohanni a hang irányába!!!

Mire kiszaggattam, tepsire tettem, tejes tojássárgájával megkentem, és 25 perc alatt (180 fokon) ki is sütöttem minden pogácsát, addigra nagyjából mindezek legalább egyszer elő is fordultak mind. Sőt, még nem is végeztem, csupán az első adaggal. De hamarosan eljutottunk odáig, hogy két szalmaszálat nem tudtam keresztbe tenni két futás közt: jól látszott/hallatszott, hogy elérkezett a vacsora ideje.

Suttyomban szedtem egy kis retket és salátát a kertben, hogy legyen a "melegszendvics" mellé egy kis friss zöldség is. Flóris elől kellett bujkálnom: nem láthatja, hogy felszedem a zöldségeket, mert nagy buzgalmában mindjárt utánozni kezd. S ha nem is azonnal, de másnap tuti azt tapasztalnám az egyik ház körüli köröm alkalmával, hogy volt veteményes, nincs veteményes...

A "melegszendvics-pogácsának" (Kele így nevezte el) nagy sikere lett! S nem csak aznap, másnap is finom volt. Olyannyira, hogy el is fogyott mind a reggelinél: a közös bandázásra már egyáltalán nem jutott.

Ázott veréb-szindróma

Másnap kezdetét is vette az esős idő - azóta csak néha mutatja meg magát a nap. Ilyen borongós időben valami utálatos ridegség száll a házra, a szobákra. Olyan, mint egy nagy meztelen csiga. Mozogni is nehezére esik az embernek... Én meg különösen hajlamos vagyok rá, hogy magamba gubózzak, és elkeseredjek, hogy hiába vártam a nyarat, nem lett melegebb...

Pedig melegebb lett - csak nem annyival. Mindig beletelik egy időbe, míg elfogadom, hogy nem számíthatok "külső" segítségre: ha meleget akarok, magamnak kell megcsinálnom azt. De aztán rájövök, hogy levest kell főzni, meleg ételeket enni, be kell kapcsolni a sütőt, és máris otthonosabb lesz minden, (f)elszáll a ridegség.

Ilyen megfontolásból fogtam bele egy új fajta pogácsa elkészítésébe is. Na, nem annyira új, mert az eredeti recept már jó ideje ott van, változatlanul Horváth Ilona könyvében, csak én eddig sajnáltam rá a negyed kiló vajat... Hát, mostantól nem fogom. Minimális változtatással készítem. Nem is nevezhető ez változtatásnak, csupán a saját ízlésünkre alakítottam. Az érdem a neves szerzőé, köszönjük neki!!!

Tejfölös pogácsa  - sok vajjal

Hozzávalók:
50 dkg liszt (én teljes kiőrlésű búzát és tönkölyt, valamint egy igazán kevés fehér lisztet tettem bele
1-1 evőkanál lenmag, napraforgómag, tökmag alaposan összedarálva
2 tojás sárgája
2 kiskanál só
csipet cukor
4-5 dkg élesztő (én mostanság szárítottat használok, mert itt ahhoz jutok hozzá,ebből persze kevesebb kell)
2 dl tejföl vagy joghurt
25 dkg vaj
tej - amennyit felvesz
1 tojás sárgája és egy kevés tej a megkenéshez
egész magok a tetejére: len, napraforgó, tökmag, szezám, esetleg reszelt sajt

Elkészítés: A szobahőmérsékletű hozzávalókat összekeverem, arra az egyre vigyázok, hogy a só ne közvetlenül az élesztőre kerüljön. Ezt úgy a legkönnyebb elérni, hogy alaposan elkeverem a lisztben, mielőtt még az élesztő belekerülne. Ha jól elkeveredett, akkor már oda teszem az élesztőt, ahová tetszik. De legjobb azt is jól elkeverni a lisztben, mielőtt jönnének a nedves hozzávalók. Az összedarált magok is ebbe kerülnek!
Aztán jöhet a puha vaj, a tojássárga (készült már úgy is, hogy 1 sárga és egy egész tojás volt benne, őszintén: nem éreztem a különbséget), a tejföl ésa tej. Jól kidolgozzuk, az a jó, ha a tészta kicsit lágy, éppen csak egy picivel lágyabb, mint ami ahhoz kell, hogy nyúltani lehessen. Majd szórunk egy kis lisztet a tetejére, hogy ne száradjon ki, és letakarjuk egy konyharuhával.

Én általában egy éjen át pihentetem. Ha ennyi időt hagyunk neki, akkor nem szükséges a langyos hőmérséklet, akár hűtőbe is tehetjük: ha nem túl kemény a tészta, akkor mindenképp megkel másnapra.

Másnap aztán meg kell várni, míg meglangyosodik. Akkor hozzáteszünk még egy kis lisztet, hogy jól nyújtható, nem ragacsos tésztát kapjunk. Kinyújtjuk, ha van időnk (nekem mindig van, mert annyi minden mást kell csinálni közben), párszor összehajtjuk, és hagyjuk újra megkelni, végül kiszaggatjuk, a tetejüket megkenjük a tejes tojássárgájával, megszórjuk az egész magokkal, és 180 fokos sütőben 20-25 percig sütjük.

Vigyázat: nagyon finom!!! Kérek mindenkit tisztelettel, diétázók, fogyókúrázók környezetében ne süssünk ilyen süteményt! Sőt, ne is tartózkodjunk ilyennel közelükben, mert az illatanyagok is negatívan befolyásolhatják a diéta kimenetelét... (Ne kínozzuk szegényeket, van elég bajuk úgyis...)

Kerek bukta

Szeretjük a buktát. Szeretjük, és olyan jól mutatna a pénteki menüben a bableves vagy a krumplileves után második fogásnak! És hát mi virágoztathatná fel jobban a heti munkától fáradt péntek délutáni nyafogós gyereket, mint egy jó kis lekváros bukta...? Pláne, ha megint esik odakinn...

Mégis mindig elakadt a tollam, ha ezt kellett volna írni... Annyi hajtogatás, pepecselés van vele... és nekem mindig minden töltelék kifolyt belőle, kivéve, ha elfogadhatatlanul vastag volt a tészta és kevés a töltelék. Na de milyen bukta az? És még egyformára sem sikerült megcsinálnom őket soha. Finomak voltak, finomak, de valahogy nem növelték az önbecsülésemet, mikor a rengeteg munka után próbáltam valahogy elhelyezni őket egy tálon. A legnagyobb jószándékkal is csak azt lehet mondani: úgy néztek ki, mint egy (optimista) serdülő lány reményteljes próbálkozásai...

De mivel olyan remekül sikerült a múltkor a "piknik pite" avagy a "melegszendvics-pogácsa", gondoltam, ugyanezzel a technikával megpróbálom a buktát is! És belevágtam.

Ennek a receptjét is Horváth Ilonától vettem (mint máskor is, hisz a gond nem a recepttel volt), csak most nem hajtogattam, hanem pohárral szaggattam ezt is. Annyit újítottam, hogy most egyszerre csak egy lapot nyújtottam ki: annak a felére tölteléket halmoztam  megfelelő távolságokban, majd ráhajtottam a tészta másik felét. Az ujjaimmal körbenyomkodtam a halmokat, és kiszaggattam a múltkor olyan jól bevált szélesszájú pohárral.

Sokféle töltelék volt: mákos, diós, anyukám baracklekvárja, és az én rebarbaralekvárom is helyet kapott. A málnalekvár bolti volt, de nem lehetett kihagyni. Na ez az egy, a málnalekvár, ez kifolyt most is. De ezt nem veszem magamra: ha a másik két lekvár meg a többi jól bírta, (jól bírta), akkor nyilván nem velem, hanem a lekvárral volt a baj. És csodák csodája: az egyazon pohárral szaggatott bukták tökéletesen egyforma méretűek lettek! Győzelem! (Kezdtem felnőttnek érezni magam!)

Az alma meg a fája

Sőt, annyira nem folytak ki, hogy kívülről nem is lehetett látni, milyen lehet odabenn a töltelék. Még a málnást sem lehetett felismerni, mert a kifolyt málnalekvár viszont  mindegyiknek az alján ott díszelgett - nyilván nem sütésre szánták a gyártók.

Sebő a mákosra vadászott, én a diósra, de sok másfélét meg kellett ennünk, mire megtaláltuk, amit keresünk. Sebő, miután legyűrt egy málna-, egy barack- és két rebarbaralekvárost (miközben végig a mákosra áhítozott, de még egyet sem talált), úgy döntött, elég, ha az első falatot eszi meg mindegyikből, és csak akkor fogyasztja tovább a buktát, ha végre rátalál arra, amit keresett.

Így esett, hogy mire az egyik ház körüli futásomból bejöttem, azt láttam, hogy két enyhén hiányos rebarbarás és egy hasonló mintázatú diós bukta díszeleg az én gyönyörű egyforma buktáim között...

Először rosszulesett, de aztán eszembe jutott egy kísértetiesen hasonló történet a saját gyerekkoromból.

Disznóvágás volt, engem meg aludni küldtek délben, a belső szobába, ahol a sütemények várakoztak az esti torra. Nem tudom, mi volt még ott, de egy biztos:  volt az asztalon egy tálnyi gyönyörű és illatos hókifli - diós és mákos töltelékkel.

Aznap nem aludtam délben. Más dolgom volt, el is végeztem becsülettel. Az eredmény: fél tálnyi kettétört diós kifli...

Én is a mákosat kerestem.

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

arahel
Köszönöm, Bartush :)
Bartushka
Kedves Rahel! Örülök, hogy újra írsz. Szépen nőnek a fiúk. A melegszendvics pogácsa nagyszerű, én eddig csak egyszer sütöttem hasonlót, egy kolbászkarikát tettem a pogi közepébe, de ez így kis zöldséggel és sajttal nagyon tetszik. Üdv, Bartush
arahel
De kedves vagy Evelin! Köszönöm, hogy gondoltál velünk! Úgy tervezem, hogy két hetente fogok írni, és eddig ez remekül működik is, úgyhogy bizakodó vagyok. :) Örülök, hogy olvasol, és hogy írtál! Akkor a jövő heti viszontlátásra! :))) Üdv. Ráhel
Evelinke
Kedves Ráhel! Nagyon szívesen olvasom a blogod, tetszik ahogyan írsz, és ahogyan éltek. Aggódtam miattatok, és sajnáltam (magam), hogy nincs olvasnivalóm, ezért szívből örülök az utolsó két írásodnak! Nagyon jól néz ki a buktád, még soha nem sütöttem, de ezt ki fogom próbálni! Várom a következő bejegyzésed! Addig is, szép napokat kívánok Nektek Isten áldásával! Üdv: Evelin
arahel
Üdv. Ernocske! Köszönöm, hogy írtál! Milyen sajtból készíted otthon a rántott sajtot? Van olyan, amire direkt ráírják, hogy rántani kiváló? (Bocs, csak tudod, évek óta nem otthon főzök, és érdekel. Én anno mindig trappistát rántottam, de mindig kifolyt 5-ből 3 - minimum, akkoriban még nem is gondoltam arra, hogy ennek esetleg az is oka lehet, hogy nem a megfelelő sajttal próbálkozom :). A Horváth Ilona-könyv alapmű, szerintem. Nem kérdezhetem minden hagyományos ételről anyukámat, s egyre több olyan van, amit szívesen elkészítenék a családnak, de nem tudom pontosan, hogy kell, mert még soha nem készítettem. Meg vannak olyanok is, amit ő sem, de mondjuk a menzán gyakori volt, és én szerettem is. Ilyen esetekben remek, és sosem hagy cserben ez a könyv.
Ernocske
Nagyon jól néznek ki a lefotózott ételek, ki fogom próbálni pl. a melegszendvics-pogácsát. Az embernek már a recept olvasása közben is összefut a nyál a szájában. Gouda sajtot még életemben nem kóstoltam, rántotthoz az erre a célra kaphatót szoktam használni. Horváth Ilonát én is kedvelem, az ő szakácskönyve olvasása közben kaptam kedvet rá, hogy magam is főzöcskézni kezdjek.

Magazin