Az egész padlizsánt 180-200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a héja megszenesedik. Ezután kikaparjuk a héjából, majd a felaprított hagymával és a felkarikázott paprikával együtt egy aprítógépben ledaráljuk.
Egy nagyobb lábosban, kis lángon feltesszük főni a padlizsánt. Meglocsoljuk az olajjal, megsózzuk, megborsozzuk, ízlés szerint megfűszerezzük az ételízesítővel és a babérlevéllel, majd hozzáadjuk a paradicsomkonzerveket. Addig főzzük, amíg az ízek összeérnek, és krémes állagot kap a zakuszkánk. Közben sűrűn kevergetjük.
Amikor kész, tiszta üvegekbe töltjük, kevés szalicilt teszünk a tetejére, és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. Pirítóssal kínáljuk.
Az én apám kimondottan zöldségellenes, de az idén 3 egész adagot csináltam, és annyi maradt belőle, amennyit eldugtam a befőttek közé.
Nagyobb befőttesüvegekben is jó eltenni, mert megbontva a hűtőben is sokáig eláll. - MME