Küldj turpit Te is!
Ezen az oldalon kedvedre tallózhatsz turpisságaink között.
Összes turpi (334 db)
Legfrissebb
Fokhagyma kímeletesen
Ha kiszedjük a fokhagymagerezd közepét, közel sem lesz annyira megterhelő megemészteni, és az erős fokhagymaszagtól is megkíméljük a környeztünket!
Pataky KrisztinaÍgy fagyaszd le a petrezselyemzöldet
Ha sok szép petrezselyemzöldem van, jól megmosom és összeaprítom, a jégkockatartót megtöltöm vele, és engedek rá vizet, majd a fagyasztóba teszem. Ha megfagyott, kitördelem belőle a petrezselyemkockákat, zacskóba teszem, és így teszem vissza a fagyasztóba. Levesekbe, burgonyára használom, olyan, mintha frissen vágtam volna össze.
KatusmamiPanír felhasználása
Ha a rántott hús panírozásánál marad tojás, liszt és búzadara, öntsük össze, és evőkanállal vagy fagylaltos kanállal adagoljuk a forró olajba. Süssük aranybarnára, így piskóta állagú gombócokat kapunk, amit köretként is tálalhatunk.
PocatFokhagymaszag megszüntetése
Mindig szenvedtem a fokhagymaszagú kezemtől még egy nappal is a főzés után. Most már tudom, úgy kell lemosni fokhagyma pucolása, aprítása után a kezet, hogy folyó víz alá tesszük az ujjainkat anélkül, hogy egymáshoz érnének, dörzsölés nélkül. Kiválóan működik.
EditPizza mikrózása
Ha pizzát, kenyeret vagy egyéb tésztát akarunk mikróban melegíteni, vegyük vissza fél erősségűre a mikrót, és egy kis pohárka vizet tegyünk be az étel mellé. Így nem fog megszikkadni, hanem pontosan olyan lesz, mintha friss lenne!
AttilaZsemlegombóc trükk
A zsemlegombócot úgy főzöm ki, hogy dupla alufóliát megkenek olajjal, ráöntöm a masszát, majd becsomagolom. Téglalap alakúra formázom, hústűvel megszurkálom, így teszem a forrásban lévő vízbe. Főzés közben tűpróbát ajánlok. Ha megfőtt, a fóliát lehámozom, az olajnak köszönhetően könnyen lejön. Szeletelem, mint a bagettet.
GittaFűszerkeverék
A petrezselyem-, lestyán- és zellerlevelet szárítás után összekeverem, így teszem zárható üvegbe. Ezt a keveréket minden töltelék húshoz használom (fasírozott, töltött paprika, töltött csirke), valamint a zsemlegombóc galuskájába is szórok belőle.
GittaMézeskalács fűszerkeverék házilag
Őrölt fűszerfélékből magunk is készíthetünk mézeskalácsfűszert: 1 evőkanál keverékhez 1-1 csapott kiskanál fahéj, szegfűszeg, 1-1 késhegynyi szegfűbors, szerecsendió, gyömbér, ánizs és kardamom szükséges.
Ditti56Főzelék trükk
Ha azt szeretnéd, hogy a tök szép szálas maradjon a főzelékben, gyalulás után keverj hozzá egy kis ecetet. A pirított vöröshagymához keverd a kaprot, kevés vízben főzd meg, és tejföllel habard be. Minden főzelék finomabb, ha nem rántással készül.
BgizusCitrom tárolása
Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs héját lereszelem, és cukorral összekeverve műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom. Süteményekhez kiválóan felhasználható. A citrom levét kifacsarom, és jégkockatálba téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez. De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.
MariannErre is jó a zöldpaprika
Ha a szárazbabhoz főzés közben fél zöldpaprikát adunk, kihozza a bab ízét, legyen az főzelék vagy leves. Sokkal finomabb lesz a babos étel a paprikának köszönhetően.
MSECsirkemáj trükk
Ha a csirkemájat sütés előtt villával óvatosan megszurkáljuk, nem "köpköd" sütés közben.
MSE