Sütőtökös piskótatekercs mascarponekrémmel recept
recept
Rafinált
GluténTojásTej

Sütőtökös piskótatekercs mascarponekrémmel

100 perc
4 adag
Megfizethető
2024. 10. 18.
Frissítve: 2024. 10. 21.

Elkészítés

  1. A házi sütőtökpüréhez a sütőtököt kockákra vágjuk, és a 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt puhára sütjük, majd botmixerrel pürésítjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. 
  2. A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjékből kézi robotgéppel lágy habot verünk, majd hozzáadunk 14 dkg cukrot, és tovább verjük, míg kemény hab lesz belőle.
  3. A tojások sárgáját egy másik tálban kihabosítjuk a maradék 6 dkg kristálycukorral. Ezt a masszát egy szilikonspatulával óvatosan a fehérjehabhoz forgatjuk.
  4. A sütőtökpürét egy kevés habos tojásmasszával fellazítjuk, aztán az egészet óvatosan a többi habhoz forgatjuk.
  5. A lisztet összekeverjük a sóval, a szódabikarbónával és a mézeskalácsfűszerrel. Ezt is beledolgozzuk finoman a sütőtökös krémbe, vigyázva, hogy ne törjük össze a habot.
  6. A masszát egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és egy hajlított kenőkéssel elegyengetjük, de ne kenegessük túl sokat, mert összetörik a hab.
  7. A tepsit a 190 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 20 perc alatt megsütjük a tésztát. 
  8. Hagyjuk a tepsin kihűlni a piskótát, majd a tetejére egy másik szilikonos sütőpapírt teszünk, és erre átfordítjuk.
  9. Óvatosan lehúzzuk a tetejéről azt a sütőpapírt, amin sült, a tetejére egy tiszta vágódeszkát teszünk, és visszafordítjuk a piskótalapot.
  10. A krémhez az összes hozzávalót kihabosítjuk kézi robotgéppel, megkenjük vele egyenletesen a piskótát, és szorosan feltekerjük az egészet. A roládot abba a sütőpapírba csomagoljuk, ami eddig alatta volt. A hűtőbe tesszük egy órára, azután megszórjuk porcukorral, és kb. 1,5 cm-es szeletekre vágva kínáljuk.

Nézd meg videón, hogyan készül a sütőtökös piskótatekercs mascarponehabbal!

 

Megjegyzés
A sütőtökpürétől a piskóta tésztája szaftos és puha lesz, nem fog megrepedni feltekerés közben.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Egyszerű

Házias mákos csiga

90 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Sütőtökös latte (pumpkin spice latte)

8 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Citromos posset

260 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Meggyes kókuszgolyó

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Mini banános palacsinta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Rafinált

Maracujás pohárkrém

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Recept
Mester

Piskótatekercs gluténmentesen

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Gluténmentes piskótatekercs vaníliakrémmel és eperrel

40 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Rafinált

Sütőtökös-fahéjas csiga

165 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Duplacsokis piskótatekercs

45 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Piskótatekercs HuLaLa habos gesztenyekrémmel

100 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Egyszerű piskótatekercs

30 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Recept
Bonyolult

Olasz penicillinleves csirkemellel

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Spenótos tekercs leveles tésztából

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Szőlővel sült camembert

30 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Fehér gazpacho

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Tépett csirke (pulled chicken)

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Cukkinis krumplileves

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.