Elkészítés: Elsőként a tölteléket készítjük el. A kockákra vágott szalonnát zsírjára pirítjuk, majd rajta megdinszteljük a hagymát és a paprikát. Megszórjuk borssal, majoránnával, kevés pirospaprikával, majd felöntjük fél bögre vízzel. Hagyjuk 5 percig rotyogni, de figyeljünk, hogy ne égjen oda. Ezek után adjuk hozzá a húst, a préselt fokhagymát, sót, oregánot és annyi vizet, ami a végére elfő, mert sűrű tölteléket kell kapnunk. A végén jöhet a paradicsompüré és ízlés szerinti cukor, amivel selymesebbé tesszük a paradicsomot. Hagyjuk hűlni.
A tésztához nem kell külön felfuttatni az élesztőt, hanem mindent beleteszünk egy tálba, és annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy egy puha, de rugalmas, pizzaszerű tésztát kapjunk. Nekem kb. 3 dl volt. Dolgozzunk a robotgép csigás végével. Meleg helyen minimum 1 órát kelesszük.
Lisztezett munkapulton osszuk a tésztánkat 4 részre. Minden egyes résszel hasonlóan kell eljárni. Nyújtsunk oválisra, vékonyra. Kb. akkorára, mint a tepsink hossza. Én jelen esetben a hosszát széltében vettem. Tegyük a tetejére a darált húst, de a szélén hagyjunk 2 ujjnyi szabad részt, amit ráhajtunk, és a 2 végét egymásra tesszük, megnyomkodunk vagy csipkedünk, hogy úgy is maradjon. Mehet a sütőpapíros tepsire.
És ekkor azzal gazdagítjuk, amivel csak akarjuk. Kettőt simán hagytam, a harmadik gombát tettem, a negyedikre gombát és cukkiniszeleteket, majd mindegyiket megszórtam sajttal. 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük.
Tálalásnál érdemes szeletekre vágni, hogy mindenki tudjon mindenből enni.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!