Jó pár évvel ezelőtt egy rokfortos körte még furcsaság számba ment, szimplán pár évvel ezelőtt még nagyra nyíltak a szemek, amikor a brownie-hoz egy találékony szakács frissen reszelt parmezánt tálalt. Ma már a gasztronóm felületeket gyakran használók közül viszonylag kevesen lepődnek meg, ha a marhasteakhez csokoládét szolgálnak fel, vagy a szarvasraguba friss áfonyát tesznek tálalás előtt, netán a tortillába tekert libamájpástétomhoz narancsos répalekvár a mártogatós. A nyitottság adott, és fejlődünk.
Anno még kétkedve fogadták a pár éve az évszázad szakácsának kikiáltott Eckart Witzigmann azóta elhíresült mondását, hogy ”minden megy mindennel”. Az ízeket jól kombinálva elsőre furcsának tűnő külön világokat egy villára tenni, na, ez a gasztroművészet.
Ezen gondolatoktól vezérelve egy igen egyszerű és kezdésnek nem rossz, ebbe a kategóriába beillő étel kívánkozik ide.
Rokfortos-bazsalikomos gofri paradicsomszalszával
Hozzávalók:
12 dkg kékpenészes sajt
3 tojás
8 dkg vaj
2 dl tej
1 csomag sütőpor
15 dkg liszt
2 csokor bazsalikom
30 dkg koktélparadicsom
Só
Bors
4 evőkanál olívaolaj
10 dkg camembert
Elkészítés: A vajat habosra verjük a tojással, hozzákeverjük a lisztet és a sütőport, felengedjük a tejjel. Belemorzsoljuk a kéksajtot, hozzáadjuk a felaprított bazsalikom felét, sózzuk, pici cukrot teszünk bele.
Felforrósított gofrisütőben megsütjük.
Közben apróra vágjuk a paradicsomot, meglocsoljuk olívaolajjal, meghintjük sóval és frissen őrölt borssal, majd a maradék bazsalikommal összeforgatjuk.
A kisült gofrit camembert falatokkal és a paradicsomszalszával tálaljuk.
Természetesen a variációk tárháza ismét előttünk áll. Rakhatunk a tésztájába pirított sonkát, a tetejére szatmári szilvalekvárt, vagy a tésztájába darabokra szedett kacsahúst, tetejére mustárt, vagy a tésztájába szardellát, a tetejére tojáskrémet.
De ha édes gofrit készítünk, tehetünk a tésztába pirított magokat, aszalt vagy kandírozott gyümölcsöket, kukoricapelyhet vagy mást is, persze még sorolhatnám… a lényeg, hogy kísérletezzünk.
A gofrisütő választásánál szerintem fontos szempont, hogy mély legyen, és sűrűbben bordázott, hogy kellően átjárja a meleg. Persze ha már megvan a régi, azért ne cseréljük le, inkább tapasztaljuk ki, hogyan sül át a legjobban. A sütőport ne hagyjuk semmiképp ki, hogy szépen könnyűre duzzadjon.
A fent említett mindent mindennel megengedő Witzigmann egyébként Ausztriából származó szakács, aki a német gasztronómia újjászületésének elindítója, motorja volt, az ő szárnyai alól bontakoztak ki a mai német csúcsgasztronómia képviselői. Nem mellesleg az első Michelin csillag tulajdonos, aki Franciaországon kívül részesült ebben a kitüntetésben.
Jómagam 22 éves fiatal szakácsként egy prominens ausztriai borvacsora alkalmával találkozhattam a mesterrel, és egy másik szintén kiemelkedő szakáccsal, Werner Mattal, aki a Bécs Hilton plázának 25 évig nem csak séfje, hanem gasztronómiai vezetője is volt. Ő egyszer abban az étteremben evett balzsamos krémmel dresszingelt rókagombás salátát, ahol történetesen én készítettem. Bejött, megkérdezte, ki csinálta, elkérte a receptet, és elbeszélgettünk, este még eljött borozni velünk, majd küldött egy általa írt könyvet, amelyet így dedikált: csúcson lenni a mi munkánk. Szép idők voltak.
-(1).jpg)
.jpg)
