Illetve dehogy egyszerű! – mármint igazságot tenni a búzadarára, a lisztre, illetve a kettő keverékére esküszők táborai között. A búzaőrlemény ugyanis alapvető összetevője ennek a Monarchia idejéből származó édességnek. (A Mindmegette receptjei között van rizses és jó néhány egyéb változat is.) De azt hiszem, nem is kell igazságot tenni: mindenki készítse csak a saját ízlésének megfelelően. Nálam a búzadara a favorit, de hogy ne legyen sértődés, a kistesóból, azaz lisztből is teszek néhány kanálnyit a smarniba. :)

Az elkészítése viszont tényleg egyszerű – lássuk csak...!

Hozzávalók 3 személyre:

20 dkg búzadara
4 dkg finomliszt
szűk 5 dl tej (2,8%-os zsírtartalmú)
5 tojás szétválasztva
20 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
reszelt citromhéj
pici só
a sütéshez 7 dkg vaj
A tálaláshoz:
vaníliás porcukor, lekvár vagy szörp (de kombinálhatók is; most jutott eszembe, hogy darált mákkal sem lehet rossz!)

Elkészítés: A nehezével kezdjük: a kimért búzadarát szemenként(!) válogassuk át. (Most szinte látom, ahogy Olvasóm megrökönyödve nézi a monitort... – természetesen semmit nem kell válogatni, ez csak egy pistucos vicc volt.) :)

Szóval egy jó nagy edényben vegyítsük el a darát a liszttel, azután öntsük fel a tejjel, és csomómentesen keverjük el. Időnként átforgatva pihentessük egy óra hosszat, ezalatt a keverék megissza a tejet.

Addig keressük meg a ház legnagyobb átmérőjű serpenyőjét (lehetőleg teflonbevonatú legyen), merthogy ebben fogjuk majd sütni a smarnit. Én egy 27 cm-es, 5 cm oldalmagasságú palacsintasütőben készítem – ebbe éppen belefér a nyers tészta. Lapos, széles fazonú, nem leragadós edény is jó, illetve egyszerre két serpenyőben, végső esetben két részletben is süthető. Forduljanak csak Pistuchoz tanácsért, na. :)

Szükség lesz még edényekre, habverőre, a teflonra tekintettel fakanálra vagy falapátra. Ha mindezzel megvagyunk, s időnk, mint a tenger, ellenőrizzük a lekvárkészletet, tereljük egybe a porcicákat vagy lessük meg, ki járt éjszaka a szomszédnál. :) Eltelik az az egy óra...!

Keverés és verés

(Tegyünk lángterelőt [platnit] a legnagyobb gázrózsa fölé MOST, és gyújtsuk be alatta a gázt! – a villanytűzhelyt kicsit később is ráérünk bekapcsolni.)

Az ügyesen szétválasztott tojások sárga szekcióját a cukorral, vaníliás cukorral és az evőkanálnyi reszelt citromhéjjal habosra kavarjuk (5 perc), majd a tejes búzadarához öntjük, s elkeverjük. A tojásfehérjét szűk kávéskanálnyi sóval kemény habbá verjük, és beleforgatjuk a sárgájás-darás masszába.

A serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és máris a sütés kapujához érkeztünk. Mély lélegzetet veszünk (ez ingyen van), és a serpenyőbe öntjük a keveréket. Kicsit hígnak tűnhet a massza, de nem kell megijedni, szépen bemorzsásodik majd. Hogy ez minél előbb bekövetkezzék, végig nagy lángon, folyamatosan kevergetve süssük, a felül lévő híg masszát igyekezzünk alulra forgatni. Ha már kezd összeállni, a fakanál (-lapát) élét használva segítsünk császárunknak az egybefüggő darabok aprításában.

  

Nincs light verzió

Ha egyszerre sütjük az egészet, mintegy negyed óra-húsz perc múlva fogyasztás közeli állapotba kerül a smarnink. Akkor a legfinomabb, ha sercegősre sül, azaz szépen megpirult darabok is vannak benne – elégetni persze nem kell.

A kisült smarnit azonnal tálaljuk. Persze nem „csupaszon”, hiszen ez mégiscsak egy császári eledel. Legalább vaníliás porcukrot hintsünk rá! Mi még gazdagítjuk ezenfelül málna- vagy vegyes gyümölcslekvárral.
Tényleg felséges desszert. Fenség, mint hű alattvalója, kaphatnék repetát?

Jó lakmározást kíván: