Elkészítés: A tészta hozzávalóit a megadott sorrendben összekeverjük, majd 2 cipót formálunk belőle. Ha a tészta nem akar összeállni, tegyünk bele 2-3 evőkanál tejet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd beleöntjük a porcukrot, és addig keverjük, amíg a cukor elolvad (pár perc). Ezután fakanál segítségével elvegyítjük benne a kókuszreszeléket. A két cipót akkorára nyújtjuk, amekkora a tepsink, majd vékonyan kikenjük margarinnal a tepsit, és az egyik lapot belefektetjük. Erre rákenjük a tölteléket, a tetejére tesszük a másik kinyújtott lapot, amit villával megszurkálunk. Közepes lángnál 20 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tejet elkeverjük a tojássárgákkal, a vaníliás cukorral, a liszttel, és sűrű krémet főzünk belőle, majd hagyjuk kihűlni. A porcukrot csomómentesen elkeverjük benne. Ezt a krémet rákenjük a kihűlt tészta tetejére, majd csokireszelékkel díszítjük.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!