Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Karfiolpizza mozzarellával

default user icon

Hozzávalók

  • 50 dkg karfiol
  • 3 db tojás
  • őrölt fekete bors
  • 12 dkg liszt
  • 1 tk olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg sűrített paradicsom
  • 1 tk morzsolt bazsalikom
  • 10 dkg sonka
  • 15 dkg olajbogyó (zöld és fekete)
  • 20 dkg mozzarella
  • bazsalikomlevelek

Elkészítés

    1. A megtisztított, rózsáira szedett karfiolt késes aprítóba tesszük és morzsásra törjük. Ezután összekeverjük a villával felvert tojásokkal, egy kevés sóval és borssal, majd hozzáadunk annyi lisztet, hogy sűrű masszát kapjunk.
    2. A masszát négy részre osztjuk, majd egy sütőpapírral bélelt tepsiben négy kört formázunk belőle egy evokanál segítségével. Ha elkészültünk vele, akkor egy 180 fokos sütőben elősütjük 10-12 perc alatt.
    3. Egy serpenyoben felhevítjük az olívaolaja, majd pároljuk meg rajta a megtisztított és lereszelt fokhagymát, utána pedig rákanalazzuk a paradicsompürét. Egy kevés sóval és a bazsalikommal ízesítjük.
    4. A paradicsomot a pizzalapokra kenjük, majd elrendezzük rajtuk a felkockázott sonkát, a lecsepegtetett olajbogyókat és az apróra tépkedett mozzarellát. Végül visszatesszük a sütobe további 25 percre, majd a bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk.

    DIÉTÁS PIZZA >>> 

    CSIRKÉS-CSILIS PIZZA >>> 

    TÖLTÖTT SZÉLŰ SPENÓTOS PIZZA >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin