Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Citromtorta mascarponekrémmel

22 5/5

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 20 dkg keksz
  • 10 dkg vaj
  • A mascarponekrémhez:
  • 20 dkg mascarpone
  • 5 dl tejszín
  • 10 dkg cukor
  • 2 citrom héja és leve
  • A vajas citromkrémhez:
  • 2 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 10 dkg cukor
  • 1 kanál étkezési keményítő
  • 2 citrom reszelt héja és kicsavart leve
  • 10 dkg vaj
  • A tetejére:
  • baracklekvár
  • cukrozott citromhéj

Elkészítés

    Elkészítés: Az apróra tört kekszmorzsát összekeverjük az olvasztott vajjal, és belenyomkodjuk egy kapcsos tortaformába. 10 perc alatt pirosra sütjük, kihűtjük.

    A vajas citromkrémhez összekeverjük a hozzávalókat a vaj kivételével, és lassú tűzön pár perc alatt folytonos kevergetés mellett megfőzzük. Akkor a tűzről levesszük, és apránként hozzáadjuk a felkockázott vajat. Hűtőben megdermesztjük.

    A mascarponekrémhez minden hozzávalót mixer segítségével habosra keverünk, hűtőben lehűtjük.

    A megsült kekszalapra halmozzuk a mascarponekrém felét, beborítjuk a vajas citromkrémmel, majd ismét mascarponekrémet teszünk. Hűtőszekrénben másnapig pihentetjük, majd bevonjuk baracklekvárral, cukrozott citromhéjjal díszíthetjük.

Megjegyzés

Nagyon finom, ünnepi sütemény is lehet, pikáns-édes ízű.

sildiko2
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hozzászólások

edelweiss
A család kedvence, készítsétek el, megéri!
Philippa
Ejj betyár jó lett :) ízlett mindenkinek :) Köszi a receptet!
sildiko2
Philippa, drukkolok! :-)
Philippa
Most csinálom a tortát :) Nagyon tetszik a recept, de annyit változtattam, hogy barack helyett házi narancslekvárt teszek a tetejére, valamint a mascarponés krémbe már nem tettem citromot. Alig várom, hogy megkóstolhassam :)
sildiko2
A kekszemnnyiség elég a fentebb jelzett tortaméretre. 170 C fokon sütöttem, de rajta kell tartani a szemünket, amikor már szépen pirul ki kell kapni a sütőből. Én légkeverés nélkül sütöttem, mert amikor a receptet írtam még nem volt elektromos sütőm, ha légkeveréssel készíted, akkor vegyél vissza a hőfokból. Sok sikert!
Majaanya85
Kedves sildiko2! Azt szeretném megkérdezni, hogy a kekszes alapot hány fokos sütőben süssem ki? Légkeveréssel vagy anélkül? Mekkora méretű tortaformára lesz szükségem? Tudom, hogy volt már egy ilyen kérdés, csak nem volt számomra egyértelmű, hogy válaszodban az szerepel, hogy 20 cm-es tortaforma kell hozzá, de volt olyan, hogy két mini tortát sütöttél ebből az adagból, vagy pedig az, hogy a 20 cm-es torta mellé még ebből az adagból kijött két minitorta is. :) Köszönöm a segítségedet!
sildiko2
elmino, sajnálom, hogy csak most olvastam a hozzászólásodat. A vaj az vaj, állati eredetű tejtermék, ebben az esetben 65%-os vajat használtam.
elnino
Sziasztok! :) Hétvégén szeretném megcsinálni a tortát, nagyon megtetszett a recept. Nem sokat szoktam sütni, így érdeklődnék,hogy a vaj ilyen esetben milyen vajat jelent,illetve ti milyet használtatok? Előre is köszönöm a segítséget! További szép napot:)
sildiko2
Penym6, nagyon örvendek :-)
penym6
Nagyon finom, köszönöm. A legjobb citromtorta, amit valaha csináltam :)

Hasonló Receptek

Magazin