Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

A nagy őszibaracklé-teszt! Melyik iható, és melyiket felejtsük el örökre?

Mit ettem ma? Na, de kérem, inni is kell néha. A sok ételteszt után eljött az idő egy folyékonyabb halmazállapotú tesztre is, melynek alanya 14 különböző remek baracklé lett.

Számos típust találunk a boltok polcain, de viszonylag kevés gyártó van mögöttük, a legnagyobbak közé tartozik idehaza a Sió és a Rauch.

Nagy tesztek és étteremkritikák a Mit ettem ma oldalán >>>

Gyümölcstartalom és cukormennyiség, nagyjából ez a két legfontosabb adat, amit érdemes figyelni vásárlás közben. Előbbi nagyjából 12-50% között mozog a legtöbb esetben, igazán kirívónak számít, ha már ezen tartomány kívülre csúszik. Cukortartalmuk alapból meglepően magas, nem 1-2 kockacukor van benne elrejtve. A legkedveltebbek az 1-1,5 literes kiszerelések, de akad pár nagyobb pakk is.

Rengeteg vegyes-barackos üdítő van, de mi igyekeztünk csakis a tiszta, kizárólag őszibarackot rejtő példányokat felásni. Ez többnyire sikerült is, sajnos van, ahol kicsit sikerült megvezetniük minket a gyártóknak és egy apró kiegészítő is belekerült.

Sió – Rostos őszibarack

Gyümölcstartalma 25%, amihez társul 100 milinként 9 gramm cukor, ami annyit jelent, hogy az 1 literes kiszerelésben van 90 gramm, ami nagyjából 30 kockacukrot jelent.  Szerencsénkre itt is lehet siós hűségpontokat gyűjteni, amivel aztán ezeregy dolgot tehetünk, akár virtuális gyümölcsfánkat is nevelgethetjük. Színe meglepően világos, fogyasztás közben nagyon picit érezni a rostot, ahogy átúszik szánkban. Édesnek kifejezetten nem mondanám, ami annak fényében hihetetlennek tűnik, hogy egy kazal cukor van benne. Egy fikarcnyi savanykás utóíz kibukott belőle.

Tesco – Drink peach

Nem a minimál Tesco dizájnt képviseli, ami rosszat nem sejtet. Kereken 35%-os gyümölcstartalma van, ami máris magasabb, mint az elsőé. Itt egy picivel több cukor jár mellé, mivel 100 ml-re jut 9,8 gramm. Színre szintén világosabb, de láthatóan nem víz állagú, annál sűrűbb, miközben kifolydogál a pohárba. Intenzív barackos illata van, de ebben erősebben érvényesül az édeskés ízvilág.

Cappy – Őszibarack

A mezőny feketebáránya, ha a csomagolást figyeljük. Egyedüliként nem dobozos kiszerelést kapott, hanem a hagyományos flakont. Előnye, hogy azonnal látjuk színét, ami egészen sötét árnyalatot mutat. Coca-cola gyártmány, talán ezzel annyira sokan nincsenek is tisztában. Gyümölcstartalma egészen magas, mivel 46%-os. Cukortartalma 100 ml-re vetítve, pontosan 12 gramm, ami bizony jó magas. Illata alapjány nem mondanám biztosan rá, hogy ez barack. Ízre sem meggyőző, nem tudnám rávágni, hogy ez tisztán barack, simán lehetne valamilyen vegyigyümi vagy kevert. Állaga szánkban landolva is erősen sűrű marad.

Rauch – Limessa

Teljesen érthetetlen név, Limessából egy citrusra asszociál szerintem a vásárlók jókora hányada. A gyümölcs benne sovány 12%, amivel nem igazán éri el az élmezőnyt. Cukorfronton viszont baráti, mivel csak 6 grammot kapunk 100 milinként. Színe egészen világos és értelemszerűen az alacsony gyümölcsszázaléknak köszönhetően olyan, akár a víz. Nem túl testes, ha szabad ilyet baracklére mondani, sokkal könnyedebb a többinél, melyekben 30-40% a gyümölcs. Kicsit mű íze van, olyan szállodai öncsapolós ízvilágot képvisel.

Suzy – Őszibarack

Nem szégyellik, szép nagy számokkal ott fityeg az elején, hogy ebben bizony 12% a gyümölcstartalom. Ahogy a Limessánál, itt is 6 gramm a társuló cukor mennyisége. A Sió gyártja, csak fedőnévvel. Egészen áttetsző, és folyik akár a sima csapvíz. Könnyed barackos illat jön irányából, viszont kóstolásnál egészen eltűnik belőle a barack, akár lehetne egy halovány körte is, teljesen képzavar, ahogy szánkhoz ér.

Rauch – Happy Day őszibarack

Egészen combos, 50%-os gyümölcstartalommal dolgozik, amihez jön 100 ml elfogyasztása után még 12,3 gramm cukor. Bizalomgerjesztő a színe és az állaga. Sötét és sűrű. Illatra akár a barackkompót, egészen fura érzést kelt. Lágy, de egészen nehéz leírni milyen, miközben kortyolgatjuk. Erőteljes barackíz, de pár másodperccel később itt is beköszönt egy savanykás utórengés a szánkban.

Pfanner – Őszibarack

Biztos, hogy nem mosolyognék, ha egy ilyennel arcon találna valaki, mivel 2 literes kiszerelésének már komoly húzása van. Gyümölcstartalma 25%, mellékelve jár hozzá 11 gramm cukor minden 100 ml után. Van egy kis csalás a mutatványban, mivel egy kevéske alma társul mellé, amit alapból a csomagoláson nem tüntettek fel, csak a részletes leírásban. Világosabb árnyalat, egy picivel a víznél sűrűbb állaggal érkezik a poharunkba. Illata egészen meggyőző, tiszta barack és valahogy az is frissnek hat. Nincsen utóíz, csak végig a barack, az alma pedig ki sem bukik belőle egy pillanatra sem. Egészen jó.

Rauch – Bravo – Őszibarack C-vitaminnal

Ki fogunk csattanni az egészségtől, ha már kapunk vitamint is, az biztos. A másik, ami tuti, hogy a Rauch nagyhatalom az üdítőgyártásban. Van benne 25% gyümölcs és 7 gramm cukor is, minden elfogyasztott 100 ml után. Színben hozza az átlagosat, viszont illatra egészen szerény, nem túl harsány, leginkább semennyire. Meglepő, de barackra itt sem gondolok azonnal, mikor kóstolom, inkább egy agyoncukrozott limonádé vagy valami hasonló. Erősen édes, már-már émelyítő is tud lenni nagyobb huzat esetén.

Sió – Light Őszibarack

Na kérem, nincsen benne hozzáadott cukor, aminek eredménye, hogy ebben 100 ml-re csak 1,5 gramm jut, ami erősen alulmarad a többihez képest. Gyümölcstartalma 25%, ami egy erős közepes átlagnak számít a mezőnyben. Színre halovány, kissé sápadt, a tesztcsapatból pedig többen egyből rávágták, hogy olyan, mintha körte lenne. Illatra kellemes barackos, viszont kóstolás után egészen meglepő.  Ízlelés után egy pillanatig megjön a barack íze, de utána átvált az egész, aminek eredménye olyan, mintha egy édesítős vizet kezdenénk kortyolgatni.

Happy Fruits – Őszibarack

Találó névválasztás. Ismét egy példány, amit sikerült egy kicsit almával vadítaniuk, köszi. Aldiban találtam, nagyon nincsen szét dizájnolva, az látszik rajta. Gyümölcstartalma 25% barack és valamennyi alma, amiről nem osztottak meg információt. 11 gramm cukor, ami meglátogatja szervezetünket minden egyes 100 ml elfogyasztása után. Kiöntve teljesen víz állagú, akár a színezett víz. Tiszta barack illat, majd ha kóstoljuk, akkor jön egy savanykásabb barack, nem túl bajnok. A mezőny azon hányadát erősíti, ami nem túlzottan édes, sőt… Erős átlagosnak mondanám.

Sió – Zamatos őszibarack – 50%

Ismét egy Sió, nagyjából olyan termékenyek a baracklé piacon, mint a Rauch. Nem nagy meglepetés gondolom az 50%-os gyümölcstartalom, de, amit kevésbé reklámoznak az a 10,2 gramm cukor minden 100 ml után. Pohárba borítva egyből látszik, hogy sűrű. Nem terül azonnal, van egy kis hatásszünet benne, míg eléri a pohár egyik oldalától a másikat. Illatra visszafogottabb, viszont kortyolva kifejezetten kellemes. Szánkban érezzük a rostokat, sőt utána fogaink között is érezzük őket. Nem harsány, nem hivalkodó, egy szolid barack, ami kifejezetten ízletes. Cukor van benne, viszont közel nem olyan édes, mint ahogy az ilyen értékkel rendelkező társai.

Sweet Valley

Édes völgy, akár egy éjszakai műszakban dolgozó táncoslány fedőneve, de itt még mindig barackról van szó. Aldi termék ismét, amit egy logóval is megerősítettek, hogy biztosra menjenek. Nem egy erős példány gyümölcstartalom fronton, mivel mindössze 12% lakozik a dobozban. Cukortartalma sem túl magas, nagyjából dobogós eredményt ér el 6,1 grammjával 100 ml-re vetítve. Mint a limonádé színre olyan, állaga pedig akár a víz. Szippantás után megvan a barack, de kóstolásnál minden illúziónk elszáll, teljesen kuka. Egy édesítős, vizes förmedvény, aminek szinte semmi köze a barackhoz. Olyan, mintha egy lelkes cserkész vakon nekilátna baracklét készíteni eladásra. Kerülendő erősen.

Szobi – Őszibarack

Jókora plecsni, ami hirdeti 25%-os gyümölcstartalmát. Cukortartalma kérdőjel, pontos érték nincsen, csak szénhidrát mennyiség, ami 9,6 gramm, általában ezeknek 95%-a a cukor, de ez persze csak spekuláció. Harmatos barackillat érinti orrunkat, mikor beleszagolunk. Színre akár egy narancslé, aminek állaga erősen vizes. Kóstolásnál erőteljesen édes, de barackban gyenge íz járja át szánkat. Apró, picike rostok erős jóindulattal kijönnek belőle, de amúgy egészen felejthető élményt nyújt. Nem amiatt fog kitörni a III. VH. , hogy kié legyen a Szobi gyár, az egészen bizonyos.

Spar – Őszibarack

Egy igazi sajátmárkás a Spartól. Szép, színes barackos csomagolás. Jókora felirat terjeszti az igét, miszerint 25% benne a gyümölcstartalom benne. Cukorból pedig egy csudálatosan kerek 10 grammnyi jut bele, minden 100 ml ledöntése után. Kiöntve kissé sápadt. Kóstolásnál kibukik, hogy egészen sok rostdarabbal találkozhatunk, ami ilyen gyümölcstartalom mellett nem nevezhető mindennapinak. Második ízlelésre az is kiderül, hogy erősen édes, tipikusan az a fenékösszehúzó verzió.

Ítélet

Ajánljuk

Igazán ajánlott kategóriát két versenyző érte el, az egyik a Sió 50%-os gyümölcstartalommal szerelt verziója, míg a másik, a mamut, a Pfanner, melyet 2 literbe zártak. Ezeknél jön ki igazán tisztán a barack íze, amit nem vált fel bármilyen utóíz, illetve ezek kellően sűrűek ahhoz, hogy meglegyen az érzés, miszerint rostos gyümölcsöt kortyolgatunk. Utóbbinál némi csalás igaz van az alma miatt, de ennyi belefér.

Kerüljük

A kerülendő kategóriát, mindegyik megnyerte magának, amiben csak 12% a gyümölcstartalom. Ezek jóindulattal sem nevezhetőek tisztán barackos üdítőnek, leginkább a cukros limonádét varázsolják szánkba.

A Sió Light terméke igazi megosztó, hozzáadott cukor nélkül egészen más, és van egy tipikus édesítő íze, megszokás kérdése talán csak?

Ami biztos, hogy alapból ezekben is rengeteg cukor lakozik, akárcsak a joghurtokban. Akik kicsit komolyabban gondolják az egészséges táplálkozást, azok készítsenek otthon válogatott gyümölcsből üdítőt, jobban járnak garantáltan. 

Teszt, teszt, teszt >>>

A nagy mirelitpizza-teszt! Melyik ehető, melyiket felejtsük el? >>>

A nagy natúrvajkrém-teszt! Kipróbáltuk, melyik a legfinomabb >>>

A nagy virsliteszt! Kipróbáltuk, melyik éri meg az árát >>>

A nagy lapkasajtteszt! Megkóstoltuk nyersen és mikrózva is >>

A nagy epresjoghurt-teszt! Megkerestük a leggyümölcsösebbet >>>

A nagy bébiételteszt! Kipróbáltuk, mit is adunk a gyereknek >>>

A nagy májkrémteszt! Kipróbáltuk, melyiket érdemes megvenni >>>

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin