Fortepan

Paradicsomos káposzta, káposztás cvekedli, robbantott csirke, sült cipőtalpnak gúnyolt szárazra sütött papírvékony sertésszeletet, grízes tészta, úttörőgombóc, kis kődarabkákat rejtő lencsefőzelék, tojásleves vagy tejbegríz – csak néhány fogás, amivel szinte minden diák találkozott a sulis menzán a Kádár-korszakban.

Egyre inkább feledésbe merül a klasszikus szalonnasütés, helyét a flancos, méregdrága grilleken elkészített ételek veszik át. Pedig a nyársalás régebben egy igen fontos családi, vagy baráti tevékenység volt a pattogó tűz körül ücsörögve, sokszor estékbe nyúló hosszas beszélgetésekkel. Ti mikor sütöttetek utoljára szalonnát egy rögtönzött tűzrakó helyen? Persze nem holmi fém vagy összecsukható nyárssal, hanem a klasszikus, bicskával faragott fa elődjével.

Maga a kocsmázás mint szokás szinte egyidős az ember civilizációs fejlődésének kezdetével, csak éppen másképpen hívták. Már az ókorban is szívesen látogatták az akkori talponállókat egy-egy pohárkára, hogy közben megbeszéljék az adott kor nagy problémáit, vagy éppen politizáljanak, kiengedjék a fölösleges gőzt. Most sincs ez másképpen.

Csokoládés Utasellátó szelet, csatos üveges üdítő, vagy a jó öreg téliszalámis zsemle – csak néhány csemege a teljesség igénye nélkül, melyek örökre nyomot hagytak az idősebb korosztály emlékeiben. Ilyen, és ehhez hasonló finomságokkal csillapíthattuk étvágyunkat, illetve szomjunkat úton Nyíregyháza, Miskolc, vagy a Balaton felé az úttörőtáborba a MÁV büfékocsijában, a váró automatáinál, vagy éppen valamelyik restiben. Öveket bekapcsolni, indul a nosztalgiavonat.

A főváros szinte minden évtizedének megvolt a kedvenc büféje, ami gyakran szolgált találkozóhelyként is az éhes, esetleg szomjas budapestiek, vagy turisták számára. Mindezt jól bizonyítja következő fotós összeállításunk is, amiben egészen 1896-ig nyúlunk vissza a Fortepan archívumának köszönhetően. Öveket becsatolni, indul a nosztalgiavonat büfékocsija!