Ribizlis sütik az elvarázsolt kastélyban

A valóságban pedig úgy áll a helyzet, hogy Sebő beült a törölközők tetejére, Kele lerugdosta a terítőket a kanapéról, Flóris pedig épp befejezte a komód kirámolását, és most nagy élvezettel dobálja szanaszét a frissen mosott ruhákat a nappaliban. Én próbálom kikerülgetni őket, míg össze nem tudom szedni - mert mikor nem teregetek, akkor épp az ágyneműket dobozolom -, és idegesít, hogy nem mindig sikerül. A fiúk ellenben a  no-stressz hozzáállás lelkes követői: ők nem is próbálkoznak ezzel: mennek árkon-bokron által...

Jobb pillanataimban úgy látom, a lakás olyan lett, mint egy elvarázsolt kastély. Ha rosszabb passzban vagyok, inkább katasztrófa sújtotta övezetnek bélyegezném. Mindenesetre rendesen próbára teszi a kreativitásunkat. Igaz, azért már kezdünk felnőni a feladathoz: a konyhában stratégiai játékokat játszom és kirakózom. Gyorsan el kell pakolnom a csepegtetőről, így ha elmosom és a csepegtetőre teszem a nagyfazekat, akkor a mikró előtti tányérokat berakhatom a mosogatóba, éééés már melegíthetem is az ebédet... De akkor még mindig megmard a kérdés, hogy vajon hová barmolta el Flóris a konyharuhát, amivel kiszedhetném a felforrósodott edényt... A nappaliban szlalomozunk, legalábbis mi, felnőttek (a porszívót jobbról, a még lezáratlan dobozokat és a kisasztalt balról  kerüljük), a fiúk inkább a bakugrást, hegymászást részesítik előnyben - amiből gyakorta hasraesés és laposkúszás lesz. A folyosón lapjával közlekedünk, az ágyunkba pedig lassan már tényleg csak fejest ugrani lehet.

Ezt nem panasznak szánom. Egy ekkora felfordulásnak már megvan a maga egzotikuma - de azért én - személy szerint - ezt nem mindig tudom felhőtlenül élvezni, és őszintén szólva már nagyon várom a végét. Ami talán nem is lesz annyira sokára, mert osztottunk-szoroztunk, és arra jutottunk, hogy bizony még a magyarországi út előtt puccba kell vágni a lakást... úgyhogy most "gebedünk megfelé" - különösen, hogy Flóris külön erőkkel munkálkodik az én találékonyságom fejlesztésén. 

Az elmúlt hetekben végigment rajtunk egy újabb kiütéses betegség. Nem vészes, a többeken már lefutott, Flóris maradt utoljára - és, szegényem, azóta olyan elképzelhetetlenül éberen alszik, hogy a nappali alvásidők nagyjából az iskolába megtett utak idejére korlátozódnak. Amint hazaérünk, garantáltan felébreszti őt valami nesz... Ez két szempontból jó: először is, mert a jól betervezett, segítség nélküli pakolásból mindjárt kaláka lesz, másrészt mert ő maga nem alussza ki magát ennyi idő alatt, úgyhogy fáradt, nyűgös, nyávogós. S ha nem akarom a nyűgdését hallgatni (márpedig nem akarom), akkor "zsákba" teszem és felveszem. Gyerekkel a nyakunkban pedig igazán remekül lehet dobozolni...

Öröm a nehézségek közepette, hogy nagyon szeretek pakolni - épp csak egy a híja a kitörő boldogságnak. Teljesebb volna az örömem, ha a tárgyak meg is maradnának azon a helyen, ahová teszem őket. Nem állítom, hogy hosszasan, de körültekintően átgondolom, mit melyik dobozba, melyik dobozt hová tegyem. Elsőre. Még másodikra is. De errefelé három a magyar igazság, és ha szerencsém van, nincs ráadás. A fiúknak természetesen muszáj ellenőrizni, egészen pontosan mi is van egyik vagy másik csomagban. (Különösen a legkisebb jár élen ebben a tevékenységben.) Ha rossz napom van, akkor ezt nem egyszerre, hanem egymás után csinálják. És csak az a doboz van tőlük biztonságban, ami laminálva van (vagyis egyik sem).  Harmadszori nekifutásra persze már nem vagyok olyan alapos, bedobálom, ami a kezem ügyébe akad, és lezárom a dobozokat, hogy el lehessen tenni végre valami nehezebben megközelíthető helyre. Így előre látom, micsoda - egész házra kiterjedő - óriáspuzzle lesz a kicsomagolás...

Változások a konyhában

Ami pedig a főzést illeti, ott is nehezített terepen dolgozunk - több szempontból is. Részint mert lényegesen kevesebb idő marad erre is. Sebő a minap falhoz is állított:
- Mamma, régen miért sütöttél annyi süteményt? - kérdezte kissé számonkérően.
- Mert, gondoltam, szívesen megennétek. Miért? Nem tetszett? - kérdeztem megütközve.
- Az nem tetszik, mamma, hogy mostanában nem sütsz...
Nos, ez azért így nem igaz, de tény, hogy kétszer-háromszor is előfordult a héten, hogy valamelyik kicsi fiam rákérdezett, van-e desszert is az ebéd után - és csalódottan kellett kikullognia a konyhából.

Azonkívül szépen lassan (a ''lassan'' szó szerint értendő, a ''szépen'' erőteljes túlzás) elsüllyesztgetem a konyhai eszközöket, a tartós élelmiszerek egy részét, az edényeket. Így egyre több holmit, alapanyagot kell nélkülözni a főzések alkalmával. Másokat viszont elöl hagytam, hogy azok mindenképp fogyjanak el, mire elmegyünk. A befőtteket és lekvárokat például leszedegettem a szekrény tetejéről, szortíroztam őket: vannak, amiket nem áll szándékomban elfecsérelni, mert nehezen jutottak ide, s itt nem is tudok újat csinálni helyettük: ilyen a barack- és a szilvalekvár. Ezek kincsek, visszük őket magunkkal. Viszont van egy tucat kötrelekvárom és tavalyi (többnyire vegyes) gyümölcsbefőttem: ribizlivel, málnával, eperrel, körtével. Bedobozoltam két rekesznyi holmit a konyhaszekrényből, odaraktam ezeket sorba, hogy minél könnyebben elérjem, ha szeretném. Nyilván nem fogom még ezeket sem mind elhasználni, de így, hogy szem előtt s a kezem ügyében vannak, van rá esély, hogy jórészüktől megszabadulhatok. Már el is kezdtem a dolgot.

Közös játszóterezés

Játszóteres találkánk volt szombaton a egyik magyar ismerősünkkel. A játszótér egy óriási park szélén van: körötte nagy füves rész, itt-ott fák. Ilyen alkalmakra általában sütök valami jó kis hazait: túrós batyut, pogácsát, vagy ha kevés az időm, akkor zabos-mézes kekszet, és összekötjük a dolgot egy közös piknikkel. Most is jól kigondoltuk Kelemennel, hogy vendégváró (kifli helyett) pogácsát sütünk. Ki is mértem a lisztet már péntek reggel, várakozott türelmesen a sorára egész nap - sőt még másnap, harmadnap is. (Végül ribizlis pite lett belőle vasárnap s hétfőn - de erről majd később.) Szóval három doboz és két ebédkészítés közben ez alkalommal nem jött össze a sütés. Azért nem mentünk mégsem üres kézzel: vittünk mindjárt egy üveg körtelekvárt ajándékba, piknikre pedig, Kelemen javaslatára, egy gyors gyümölcssalátát: alma, körte, dió citrommal és mézzel megcsorgatva.

A játszótér előtt, tudván, hogy délután egy-két óra előtt nemigen érünk haza (no, meg azért, mert azt hittem vasárnapra is jut belőle), még elkésztettem az ebédet is: borsos sertésszeletet párolt zöldbabbal, rozmaringos vajas krumplival.

Borsos sertésszelet párolt zöldbabbal

Ez egy igazán egyszerű étel, és épp ebben az egyszerűségben van a titka. Megkockáztatom, hogy talán elősütni sem kötelező. Én ugyan anélkül még nem próbáltam, de ha így haladunk, hamarosan annak is eljön az ideje.

Hozzávalók:
8-10 sertésszelet
2 gerezd fokhagyma
olaj
liszt
só
feketebors
fehérbors
egész kömény
kb. 1 dl fehérbor

Elkészítés: A húsokat kissé kiklopfolom, sózom, megszórom feketeborssal, lisztben meghempergetem. Kevés olajon elősütöm úgy, hogy az olajba egy gerezd egészben hagyott fokhagymát teszek. (A fokhagyma előbb megsül, minthogy 8-10 szelet hússal végeznék. Ezért azt közben kiveszem, és beleteszem az újat.)
Az elősütött hússzeleteket egy tepsiben elhelyezem, majd mindegyik tetejére szórok még egy csipet fehérborsot és fél kávéskanálnyi egész köményt. A végén a visszamaradt olajat is a húsokra öntöm, alufóliával lefedem, és forró sütőben (200-220 fokon) kb. 15 percig sütöm anélkül, hogy folyadékot öntenék alá. 15 perc után kiveszem, aláöntök 1 dl fehérbort, továbbra is alufóliával lefedve sütöm, amíg meg nem puhul. Közben öntök még alá bort, ha van még, és ha kell, vagy langyos vizet (én ez utóbbit öntöttem).
Tört vagy valamilyen főtt krumplival a legfinomabb, és igaz barátja az enyhén csípős almapaprikának.

Párolt zöldbab

Kedvelem a párolt zöldségeket. Meg szeretem is. Ez például tetszik az angol konyhában: párolt zöldséget a sültek mellé! Nem is kell neki különösebb recept. Vajat olvasztok, zöldséget dobok bele - nevezzük most zöldbabnak -, sózom vagy ételízesítőt szórok rá, kis bors, kis víz, kis párolás. Egy-két szem paradicsom, snidling és/vagy petrezselyemzöld, és kész is! A férjemtől mindig külön dicséretet kapok az ilyenekért.

Rozmaringos vajas burgonya

Éppen úgy készül, mint a petrezselymes, csak rozmaringot teszek rá - és ha van időm, meg is pirítom kicsit a sütőben. (Most nem volt, de így is jól illett a többi mellé.)

A játszótér hosszúra nyúlott, a közeli könyvtárban kötöttünk ki a végére, sőt még apát is "összeszedtük" (eljött értünk az iskolából jövet), s mikor hazaértünk, már meglehetősen éhesek voltunk mindnyájan. Az étel is finom volt, úgyhogy szinte mindent el is fogyasztottunk ebédre. Nem bántam, mert öröm nézni, ha a fiúk ilyen jól esznek, meg ha fogy az ember főztje, de másnapra ki kellett találni valamit ahhoz a két és fél szelet húshoz, ami maradt.

A borsos szelet új élete

Éjjel Flórisom külön műsorszámmal kedveskedett a családnak - de különösen a vele egy szobában alvóknak, ezért reggel alig bírtuk összekaparni magunkat. A pici persze már 6 előtt nekifogott turbékolni meg mammázni (bizony: megeredt a nyelve!). A nagyok is befutottak teljes létszámmal, csak mi, felnőttek éreztük, hogy ''száz kézzel húz vissza az ágy''.
- Egyszerűen nem bírom kinyitni a szemem - adtam helyzetjelentést a körülöttem fekvőknek.
- Nem baj, mamma - sietett a segítségemre készségesen Sebő - majd én kinyitom neked!

A vihogás aztán segített valamit a dolgon (bár Sebő nem egészen értette a dolgot, mivel minden szavát komolyan gondolta), nehezen kikászálódtam az ágyból. Az intravénás kávé után a tettvágy is felbuzogott bennem, és a reggeli körök befejeztével úgy 10 óra tájban be is vetettem magam újra a dobozok közé. Kihasználtam, hogy a férjem is itthon van, s kipucoltam a konyha legproblémásabb szegletét (virágok, függőkosarak, állókosarak, cumisüveghegyek stb.). Mindent kiválogattam, zacskókba, dobozokba helyeztem. Ne is mondjam, hogy nem volt idő újabb vasárnapi menü elkészítésére.

Amíg a férfitársaság lement a játszótérre, addig főztem egy nagy adag színes tésztát, vajon megdinszteltem némi fagyasztott csiperkét és borsót (petrezselyemzölddel és snidlinggel), közben kisebb kockákra vágtam a tegnapi borsos hús maradékát, és bár nem kimondottan vasárnapi, de igazán remek kis ebédünk kerekedett kb. 20 perc alatt. Mire lefényképeztem volna, addigra mind el is fogyott.

Hasonlóan jártam több étellel is a héten: ebben a nagy káoszban és költözködésben hihetetlen nagy luxus lett nálunk a fényképezés... De azért elmondom, hogy ettünk többek közt tökfőzeléket sült oldalassal (a kedvenc párosom!), csirkeragulevest, palacsintát és kaporszószt sült házi sonkával és tükörtojással - csak fénykép nem készült róluk.

Ribizlis lepény

Készült viszont a ribizlis lepényről - kétszer is.

Vasárnapra már nekem is hiányozni kezdett a desszert - no meg napjában többször beleütköztem a kimért és sorsára váró lisztecskébe, és szemem előtt voltak a befőttek, amikből minél többet el kellene tüntetni pár héten belül. Így aztán, mikor épp idény van (bár itt még nem, csak odahaza), és mindenki friss gyümölcsből készíti, én befőttel sütöttem a ribizlis lepényt. Kétszer is. Olyan gyorsan elfogyott az első adag, hogy másnap rá kellett duplázni.

Ribizlis pite - puritán változat

Az elsőt tésztáját a kapros-túrós mintájára csináltam, csak most 2 tojást tettem bele (mert nagyon összegyűlt a héten), és így egy kicsivel kevesebb tej kellett bele:

Hozzávalók:
25 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
2 tojás
5 dkg vaj
1 csipet só
kb. 1,5 dl langyos tej
3-4 dl ribizli (vagyis nem tudom, mennyi, de kb. egy 3 decis bögre lett vele tele (lé nélkül)

Elkészítés: A hozzávalókból jól gyúrható tésztát készítettem. A lecsöpögtetett ribizlit pedig egyszerűen hozzágyúrtam, s úgy kelesztettem. (Ha friss gyümölcsből sütöttem volna, akkor biztosan rászórtam volna a megmosott gyümölcsre 1 zacskó vaníliás cukrot is, de a befőtthöz nem kellett.)
180 fokos sütőben kicsit több mint fél óráig sütöttem. Porcukorral megszórva tálaltam.

Nincs benne sok cukor, a fiúk a befőtt levével is meglocsolták a tésztát, úgy ették. A második változatba több cukrot tettem - de bevallom, nekem ez az elő ízlett jobban, és ha még sütök ilyet, akkor is ilyenre készítem.

Dúsabb, kalácsos változat

Hozzávalók:
30 dkg liszt
2 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
2 tojás
5 dkg vaj
2 bő evőkanál tejföl
kb. 1 dl langyos tej
4 dl vegyes befőtt

Elkészítés: Ugyanúgy csináltam mindent, mint az előzőnél. És így is finom lett. A fiaimnak talán jobban is tetszett ez a második változat. Apa semleges maradt: mindkettőből bőségesen fogyasztott.

Emlékszem még az ígéretre, hogy mesélek az új hellyel kapcsolatos élményeinkről és örömeimről - s így is lesz. Egy más alkalommal. Nem mintha megváltozott volna a hozzáállásom, de most kicsit alább hagyott bennem az ujjongás. Dobozokat pakoltam a helyére.