Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Pulykacomb párolt káposztával

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • 4 db fiatal pulyka alsócomb
  • 1 kg újburgonya
  • kb. 60 dkg új, fehér káposzta
  • kb. 30 dkg lilakáposzta
  • 2 db kisebb lilahagyma
  • 2 db kisebb vöröshagyma
  • vaj
  • olaj
  • kevés aprított petrezselyem
  • fehérbor vagy almaecet
  • balzsamecet
  • 1 mokkáskanál kömény
  • cukor
  • kevés kurkuma
  • olaj
  • fokhagyma

Elkészítés

    Elkészítés: A káposztákat és a hagymákat vékonyan legyaluljuk, sóval, kevés citromsavval jól összekeverjük. Kicsit állni hagyjuk, majd 1/2 dl olajal párolni kezdjük. Öntünk rá 1/2 dl almaecetet (vagy száraz fehérbort), 3-4 evőkanál cukrot és 2 dl vizet. Fedő alatt, lassú tűzön pároljuk, néha megkeverjük, ellenőrizzük.

    Kb. 40-45 perc alatt megpuhul, majd a fedőt levéve ízesítjük balzsamecettel, 1 mokkáskanál durvára őrölt köménymaggal, és kb. 20 percig kevergetve pirítjuk.

    Az újburgonya főzővizébe egy kis kurkumát és sót rakjunk. Amikor megpuhult és leszűrtük, hagyjuk fedő alatt 2 evőkanál vajat ráolvadni, majd pár perc múlva sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá aprított metélőpetrezselymet, és keverjük össze.

    A pulykacombokat fokhagymás olajjal, sóval kenjük meg, majd kevés (1 dl) fehérbort aláöntve, alufóliával jól betakarva pároljuk puhára. Ne túl sokáig pároljuk, mert szétesik, és nem tudjuk grillezni. Ezt követően kivajazott kontaktgrillben vagy grillserpenyőben pár percig grillezzük.

    A pirosra sült combokat a párolt káposztával és krumplival tálaljuk.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin