Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Pikáns fokhagymaleves

default user icon

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • 2 egész fej fok hagyma
  • 1 liter erőleves (kockából)
  • 2 nagy narancs
  • 6 szelet toast kenyér
  • 1 közepes fej vörös hagyma
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • olívaolaj
  • koriander
  • 5 dkg darált mandula
  • 2 szelet füstölt sonka
  • bors

Elkészítés

    Elkészítés: A fokhagymát gerezdekre szedjük, de nem hámozzuk meg! 2 gerezdet félreteszünk. Tűzálló tálban, előmelegített sütőben 175 fokon 30 perc alatt megsütjük.

    A megmosott narancs héját vékony csíkokra vágjuk. A levét kifacsarjuk. Mindkét narancsot eképpen dolgozzuk fel.

    A vöröshagymát tisztítás után felkockázzuk, 1 evőkanál olajon üvegesre pároljuk. Beleszórjuk a mandulát, felöntjük a levessel, és 10 percig főzzük.

    A fokhagymagerezdeket hűlni hagyjuk, aztán a belsejüket kinyomjuk, és a leveshez vegyítjük.

    A toast kenyeret megszabadítjuk a héjától, és a narancsok levével együtt a leveshez adjuk. Az egészet rúdmixerrel pépesítjük. Közben sózzuk, borsozzuk.

    A félretett fokhagymagerezdeket felszeleteljük, és 1 evőkanál olajon megpirítjuk. A koriandert kevés kivételével felaprítjuk, a sonkát vékonyan felcsíkozzuk.

    A levest tejszínnel felöntjük, felforraljuk, végül beleszórjuk a narancshéjat, a pirított fokhagymát, a sonkát és a felprított koriandert. Forrón tálaljuk.

Megjegyzés



Fotó: AS

MME
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin