Keress receptre vagy hozzávalóra
Hirdetes
Recept feltöltés

Kuktából séf 5.: kanyonok, alligátorok, édes élet

2000 decemberében indultunk el. Kezdetnek Florida felé vettük az irányt, három hétig utaztunk úgy, hogy közben az összes útunkba kerülő nevezetességet, nemzeti parkot megnéztük. Gyönyörű helyek; örülhetnek az amerikaiak, hogy a természet és a körülmények szerencsés összejátszása folytán ilyen változatos világrészen élhetnek. Mégis, legtöbbje leéli a fél életét úgy, hogy nem hagyja el azt a várost, államot ahol született. Pedig valamennyi bármikor megtehetné.
Hirdetes

Sok vörös kő és a száraz sivatagban egy hatalmas repedés, ez a Glen Canyon. "A hely ahol a fák rettegésben haltak meg!"  Így beszéltek a területről a navajo indiánok az ötvenes években, hiszen semmi sem volt ott akkor még. 1966-ban elkészült  a Hoover gát, az erőmű, ami többek között munkát, áramot biztosított a lakóknak (Las Vegasnak is), majd Page, a kisváros is benépesült. Az óriási gát szabályozza a Colorado folyót, ami 70 mérföldet kanyarog délnyugatnak, míg eléri a Grand Canyont. Ott a kanyon már kiszélesedik és a mélysége sem olyan drasztikus. Tehát, ha a környéken jár az olvasó és nem tud sokat időzni, akkor inkább a Glen Canyont válassza a teljesen egyedi látvány miatt! Brutális varázsát a Grand Canyon soha sem fogja utolérni, a hatalmas mélység előtt állni olyan, mintha Isten előtt állna az ember (vagy valami ilyesmi), olyan hatalmas az energia, hogy szinte nyomta a mellkasunkat és percekig szótlanságba mélyedtünk. Ezt az érzést nem éreztük Grand Canyonnál.

Arizonából északnak, Utah-ba haladtunk tovább, ahol túráztunk a Zion Nemzeti Parkban és a Bryce Canyonban, csodálatos az egész. Denverből Santa Fe-n keresztül jutottunk Dallas-ba, majd onnan New Orleans-ba, ahol egy sprilituális temetésen is részt vettünk a Francia Negyedben.

Karácsonyra értünk Florida északnyugati csücskébe, ahol az egyik éjjel a 19-es útról letérve eltévedtünk. Kelet helyett nyugat felé vettük az irányt, átszeltünk egy hatalmas, kietlen mocsarat, majd Cedar Key-be érkeztünk, ahova nagyon sok emlék fűz azóta. Külvilágtól eldugott kisvárosról van szó, közvetlenül a Mexikói-öböl partján. A helység kikötőből, pár házból és egy-két üzletből áll. A vadon élő állatvilág páratlan, nem csak itt, hanem egész Floridában. Cedar Key-ben láttunk először fehér pelikánokat, sütkérező alligátorokat és olyan madarakat, amikről nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán léteznek. Az anhinga nevezetű úszó-repülő madár lett a kedvenc, azért mert olimpiai bajnokként úszik, azzal a különbséggel, hogy amikor megunja, mint egy rakéta kilő a vízből, majd elrepül. Honnan és hogyan rugaszkodik el ennyire, hogy ilyen sebességet tudjon produkálni?

Az unatkozó nyugdíjasok idevándorolnak a rideg kanadai, téli fagyok elől, majd lakóautókban élnek hónapokig, úgy, mint Marci Hevesen! Megvan mindenük, még a cserepes virágjaikat is magukkal viszik. A Szentestét egy kempingben töltöttük, tábortűz mellett traccsoltunk ezekkel a tapasztalt öreg csavargókkal a éjféli mise előtt. Tőlük hallottuk először a "full timer" szakkifejezést. Így hívják azokat, akik föladják az otthonukat és a közlekedési eszközükben élik az életüket, főként azért, hogy közelebb kerüljenek a természethez. Így éltünk mi is, sokáig szabadon, gondtalanul, nem voltak számlák, nem kellett lakbért fizetni sem, megszűnt az agymosás is, ami a TV csatornákból ömlik. A helyiekhez hasonlóan mi is golfkocsival jártuk a környéket, alapvető dolgokért igyekeztünk: friss víz, áram, élelem. Többnyire az erdőszélen vadkempingeztünk, amit szerintem normális ember ritkán tesz meg, ha csak nem akarja elveszteni az egyik lábát egy nyugodt délutáni séta során…

A vízhez közel álltunk le, betakartuk a furgont faágakkal, majdnem mindig főztünk magunkra, spóroltunk, hogy az élmény minél hoszabb ideig tarthasson. Éjjel a hídról pecáztunk, lámpával fogtuk a rákokat, sokszor kaptunk élő halat is a horgászoktól. Az ilyen helyek tele vannak kedves emberekkel, akiktől sokat lehet tanulni. Itt ettünk először alligátort is, amit rántva készített a kisváros egyetlen étterme. Iszapízű volt! Amikor meguntuk a környéket, továbbálltunk, új helyet kerestünk és lassan haladtunk délre. Közben megnéztük Orlandót, Tampát.  

De visszatérve az alligátoros lábelvesztésre, egyfolytában az foglalkoztatott, hogy miként lehetne minél közelebb kerülni ezekhez a hatalmas, mozdulatlan állatokhoz. Majd elérkezett az én időm! Az Everglades mocsaraiban már egymást érték, szinte hemzsegtek. A 41-es út szélén félreálltunk, átmentünk az út túloldalára és egyből ott voltak: pimaszul sütkéreztek. Félve közelebb lopakodtunk, apró kavicsokat is hajigáltunk, de nem érdekelte őket, meg sem mozdultak. Majd az egyik hirtelen lebukott a víz alá, azt hittük, hogy megunta és elúszik, helyette inkább közvetlen az orrunk előtt bukkant fel tátott szájjal. Ekkor kezdtünk el a karunkat az égbe dobva, sikoltozva rohanni…! Át az úton, keresztbe. Balról semmi, jobbról egy halálos sebességű csőrös kamion, fékezni már nem volt ideje! Mi pedig Matrix mozdulattal hátradőlve próbáltunk talpon maradni, menekülni az örvények erejétől. Megúsztuk! Leültünk az út közepére pihenni szótlanul, sápadtan. Eltelt 5 perc úgy, hogy egyetlen autó sem jött, annyira kihalt volt az út. (Miamiig nem láttunk 10-nél több autót, kamiont egyet sem, 40 mérföldes körzetben még egy faház sem volt.) Az alligátor tényleg félelmetes állat, majdnem sikerült kinyírnia minket, kivárta a rusnya dögje, amíg jön egy kamion!

Miami Beach-en ünnepeltük meg az életbenmaradásunkat egy 100 dolláros homárvacsorával. Az asztalon toporzékoló olasz és a fia pörgette a gitárt – olyan cigányos, pörgős ritmusban – kegyetlen volt a hangulat, az étterem előtt pedig csápoló turista tömeg. Hú, de jól éreztük magunkat! Mégis, Miami nem tetszett annyira, nem tudom, milyen lehet Kuba, de vannak megérzéseim. Ritka már az angol nyelv, ami nem baj akkor, ha fel vagy készülve rá. Mi másra számítottunk, hiába kerestük Will Smith-t és a videoklipekben látható görkorcsolyás, szexi lányokat, a felhajtást.

Vissza a természetbe! Key Largo, Marathon, Key West. Mindegyik szigeten eltöltöttünk pár napot, Key Westre szilveszter estére érkeztünk és három hétig maradtunk. Homoszexuális paradicsom, világ legjobb Key Lime Pie (zöld citrom habos torta), zsúfolt italozók-éttermek, kristálytiszta óceán, conch (hatalmas kagyló) a vízben mindenütt, ami a mi lábasunkba is belekerült. A főtéren pedig az ezüstre festett siófoki úriember, aki közepes zsonglőrmutatványaival évek óta fárasztja az adakozó turistákat.

Kedvező volt, hogy Key West túlzsúfoltsága és a liberális törvények korlátlanul engedélyezik a strandon, autóban való alvást. Így soha nem kellett attól tartanunk, hogy édes álmainkat egy rendőri kopogtatás zavarja fel. Tehát újra szabadon éltünk, ha éhesek voltunk, lepakoltuk a gázpalackot és a tűzhelyet a tetőről, nem egyszer még marhapörkölt is rotyogott! Leálltunk a part mellé egy jókora pálmafa alá és hetekig meg sem mozdítottuk az autót. Olyan volt, mintha a paradicsomban lennénk.

Maradtunk volna tovább is, de a pénzünk ki volt számolva, így elindultunk vissza Kaliforniába. Titusville-ben leragadtunk majdnem egy hónapra, ugyanis az Atlantis kilövésére vártunk közel egy hetet. Majd újra hármat, mivel a NASA elhalasztotta a kilövést. Csak azért, hogy minél közelebbről láthassuk az eseményt, beálltunk egy akkor még kietlen parkolóba 4 mérföldes látótávolságra a NASA-tól, nem volt más közöttünk csak egy hatalmas mocsár és az Indián folyó. A csendes parkoló pár nap múlva benépesült kiváncsiskodókkal és olyan volt, mintha egy jókora kempingben lennénk. Lassacskán woodstocki hangulat kezdett eluralkodni, nagyon jól éreztük magunkat. A falu két mérföldre volt, gyalog jártunk be élelemért, horgásztunk is sokat. A helyiek itt is a hídról horgásztak. Éjjel, lámpával. Érdekes volt az egész.

Az egyik nap a folyó pezsgett a delfinektől, mindenhol láttuk őket, felszaladtunk a hídra és órákig bámultuk, ahogy harcoltak egy eltévedt cápával. Véletlenül úszhatott be a cápa az öbölbe, ahol a delfinek kiméletlenül elkezdték támadni, közvetlen előttünk torpedózták. A látvány felért mindennel, a gyengébb idegzetű hölgyek még sikoltozásba is kezdtek és pityeregtek. Majd olyan is volt, hogy a delfinek a parthoz közel tereltek egy jókora halrajt, bekerítették őket és a szemünk láttára falatoztak egyenként be-beúszva a halraj közepére, úgy, hogy a kis halaknak esélyük sem volt elmenekülni. Makrélák vagy heringek lehettek. Méteres távolságból néztük végig a koraesti vacsorázást.

Az égbolt kristálytiszta volt a kilövés estéjén. A mocsár elhallgatott, síri csend lett, majd megláttuk a szikrázó Atlantist. Félelmetes volt, dübörgött a föld. Lassan emelkedett fel, balra ívelve és szinte érintette az alacsonyan virító teliholdat. A látvány páratlan volt! Majd lassacskán elhalkult minden, újra elkezdtek a békák kuruttyolni és a tömeg hatalmas tapsolásba kezdett. Addigra már csak a hihetetlen formákat alkotó füstfelhőket láthattuk az égen. Óriási élmény volt, megérte a várakozást!

Egyenesen vissza Kaliforniába, ez volt a cél. Az utazás során a fejünk kitisztult és újra azt a biztonságot kerestük, amit csak a rutinszerű birkaélet biztosíthatott: forgalmidugó – robotoló munka – forgalmidugó – pihenés – forgalmidugó –robotolómunka – forgalmidugó – pihenés.

Mielőtt a nyugati partra értünk volna, Texas-on áthaladva egy ártatlannak mondható közúti ellenőrzés során kellemetlen bonyodalmakba keveredtünk. Erről és az ezt követő időszakról a következő részben számolok be. Ígérem, a főzés is be fog indulni, ezerrel!

Folyt. köv.!

A séf életpályájának előző részeit itt olvashatod:

ChefLaszlo ínycsiklandozó receptjeit itt találod >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Hirdetes

Hozzászólások

cheflaszlo
koszonom a hozzaszolasokat, eppen Perubol irok, Limaba vagyunk, Mexicon keresztul 40 ora buszozas utan Costa Rica San Jose majd most Lima, ma indulunk Cuzco. Peruba az utcai arusok kegyetlen finom dolgokat arulnak. Ettunk langoshoz hasonlo karikakat mezzel, majd forro rizspudingot szilvalekvarral, mennyei! majd a szendvics, forro, pikans, fott marhahus szeletek benne, friss!! Az etel itt fantasztikus! Peru tiszta de szegeny. ++minden jot
roszti
hello kedves Chef! en is szivesen olvasom a blogod, kulonosen hogy kb 3 het mulva indulunk hasonlo cross-country tripre csak mi pont forditva a keleti partrol haladunk majd california fele aztan fel seattlebe. es sajna csak 1 honapunk van ra :( de remelem hasonloan kalandos utunk lesz. udv
gabii
Szia Laszlo, Mindig olvasom a blogod, ez az amerikai resz (sorozat) pedig nagyon tetszik.En is megjartam amerikat, igaz kozel nem olyan kalandosan es kenyelmesen mint Te, de nagyon jo emlekkent maradt meg bennem.Igaz, kikotottem Ausztraliaban, itt a csaladom, de Amerika felejthetetlen es sokszor gondolok azokra a szep idokre. Koszi a blogot, nagyon jo. Gabi
Hirdetes

Magazin

Hirdetes
Hirdetes