Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Kalandozások Pannóniában

Nyaralunk. Egymástól távol élő családtagokat és régi, kedves ismerősöket látogatunk meg. Barátoknál, nagyszülőknél töltjük az időt.
Keresztül-kasul a Dunán

Türkizkék víz, ezüstzöld fák, vadgesztenye, szelíd dió, hársak, alázatos és szomorú fűzek, nyár – szürke, fekete, ezüst. Aztán akácok (sosem gondoltam, hogy így szeretem az akácokat!) és forró, őstengeri homok. A homokon tikkadozó száraz rézvirágok. Takarosra söpört alföldi parasztudvarok, szőlőlugasok ragyogó, mézszínű és mézédes fürtökkel... simogató, békességes sárga-zöld nyár.  A régi templom, a régen oly jól ismert emberek, a kézfogások a Miatyánk után. A mi dúsgazdag, 2500 éves nyelvünk.

Ilyen az idei nyár. És nem tudok betelni vele. Még a meleggel sem. Persze sok a felfordulás. Szaladozunk keresztül-kasul a Dunán. Egy kis Alföld, egy kis Dunántúl. Elsötétített szobákban, bőröndök és táskák tetejére tornyozott ruhahalmok közt élünk. A gyerekeket napjában ötször fürdetni kell, behordják a homokot, és nincs állandó helyük az asztalnál. A pici mellé, akit már egy éve nem kell altatni, most nappal is, este is oda kell feküdni, míg el nem alszik… Szóval dúl a káosz, de ez van, ha egy család három kicsi gyerekkel felszedi a sátorfát. Egy hónapra meg tudom tenni, hogy nem foglalkozom vele. Meg is kell. Nyaralunk. Cserébe meglátok minden rajzolatnyi rendet, csendet, nyugalmat. A magyar szó pedig körülölel, mint anyánk karja. Semmi sem otthonosabb.

Ami pedig a főzést illeti, hát abban nincs sok részem mostanában. Csak szállok virágról virágra, idegen (illetve, baráti) konyhákba leshetek be, mások ételeit eszem. Sebő szokott kiharcolni magának egy-egy napot, hogy akkor most én főzzek, ő pedig megmondja, mit. De ez ritkaság-számba megy, és olyankor sem brillírozom. Csak olyasmit főzök, amit máskor is: húslevest, kakukkfüves csirkét. Bár legközelebbre halászlét rendelt, meg sült fogast.

Keszthely

Nem vagyunk nagy (sőt semmilyen) étterembe-járók, de egyszer betévedtünk egy mexikói étterembe. Keszthelyen akadt dolgunk, s annak végeztével kedvünk támadt valami könnyű harapnivalóra. De valahogy egyik hagyományos balatonparti, németes ízlésű étterem sem illett az elképzeléseinkhez. Azt hiszem, azért döntöttünk emellett, mert tágas volt, szellős, és akadálymentes út vezetett az asztalokig: nem kellett átverekednünk magunkat egy komolyabb leander-dzsungelen, hogy bejussunk. Azonkívül, a hangulatos terasz s az élénk paprika-színek, a mexikói zene mind annyira jól illettek az augusztusi, késő délutáni hőséghez!

Csak mikor leültünk, akkor eszméltünk rá, hová is tévedtünk. Én meg is ijedtem egy kicsit. Nem vagyok nagy kalandor, fagylaltból is legtöbbször a puncs-vanília páros mellett döntök, de akadnak helyek, ahol a puncs már túl kockázatosnak tűnik, ott csak csokoládéval merek próbálkozni. Az éttermi étel pedig már tényleg könnyelmű lépésnek számít tőlem. De hogy mexikói...??? Persze a kukoricát és a paprikát szeretem, de azért sejtettem (és még ma is csak sejtem), hogy nem csak ebből áll a mexikói ízvilág. Ám a hangulat nagy úr: maradtunk.
 
Megerősíthetem, hogy kutyából nem lesz szalonna: ezúttal sem vállaltunk erőnket meghaladó kockázatot: nem mertük belevetni magunkat a mexikói ételek kavalkádjába (meg nem is azért mentünk), de ittunk egy (két) remek mentás narancslimonádét. (Isteni! Otthon is el fogom készíteni!) Utána persze hoztam a papírformát: kellőképp megrémültem a sok spanyol névtől, meg a narancsvörös étlaptól, úgyhogy salátát mertem csak rendelni. A férjem merészebb volt, ő megpróbálkozott egy avokádószószos chipsszel (ha jól emlékszem, guacamole a neve). Mondom: merész vállalkozásnak tartottam, mert mint megtudtam, az avokádón túl (pedig az már maga is komoly hazárdjáték), még koriander is volt benne… Amikor kihozták, azért látszott, hogy nem “harap”, a férjem is dicsérte, hát belekóstoltam én is. Nagyon kellemes meglepetés (és ízhatás) volt számomra!

Desszertet tulajdonképp már nem is kellett volna ennünk, de nem tudtunk elszakadni a váratlan jött nyugalomtól, könnyű nyári estétől, a narancslimonádétól, no meg attól a hihetetlen élménytől, hogy magyarul beszélgethetünk. Nem volt sok vendég, bátran szóba elegyedtünk a pincérekkel – ők pedig készségesen válaszolgattak az ételekre, étteremre és a világ dolgainak állására vonatkozó bármely kérdésünkre.

Kellemes este volt. Legközelebb talán éhesebben megyünk arrafelé, és kipróbálunk valami igazán “veszélyeset” is!

Savaria

Pár nappal később Szombathelyre utaztunk, hogy meglátogassuk barátainkat, akiket a múlt hónapban láttuk vendégül odakinn az otthonunkban. Most mi töltöttünk náluk egy meghitt estét.

Mikor odaértünk, már épp közeledett a vihar. Nagyon szeretem ezeket a közeledő sötét felhőket. Különösen, ha esélyt látok rá, hogy hamarosan fedél lesz a fejem felett, és zárt, meleg helyről figyelhetem tovább a természet erőfitogtatását. Fújta a szél az út menti fák hajlékony ágait, a magas polgárházak keskeny ablakain a könnyű, opálos függönyöket. És mi épp megérkeztünk egy hosszú és eseménydús nap után a baráti otthon melegébe.

A fiúk mindjárt el is vonultak kisvonatozni, Flórist már út közben elnyomta az álom. Odakinn sötétlett az ég, bent pedig rend és békesség fogadott. Ez a mostani vándorló vásári életünkben igazi megnyugvás volt az érzékeknek. Letetettem a csomagokat a tágas előszobában, és megpihentem egy pillanatra a nádszövésű antik széken. Nekidőltem a magas fiókos szekrény tökéletesre csiszolt fényes fekete falának. A konyhára láttam: ajtó helyett magas bolthajtás, alatta élénkzöld növények függőkosárban, belógó festett üveglap dombbal és tulipánokkal. Nyilván keresztülsüt rajta a szikrázó délelőtti nap, s olyankor minden meleg sárga és piros színe igazi pompájában látszik erről a székről. Mennyi otthonosság egyetlen ilyen képben! Az asztalon aprómintás, homokszínű abrosz, a vázákban virágok innen-onnan, keresetlen összevisszaságban. Olyan, mint mikor minden nap meglepik az embert a fiai egy-egy szál virággal, ha a kert felől jönnek… Az ablak nyitva volt: piros és lila virágok várták az éltető esőt. A boltív jobb oldalán magas, keskeny könyvespolc sok-sok könyvvel, átlátszó üvegajtók mögött rendezett sorokban szinte a mennyezetig. Az embernek kedve lenne mindjárt sorra venni őket. Nahát, erről beszélek...

Hamarosan vacsorát is kaptunk, abban sem kellett csalódnunk! Korhelyleves volt idei kelkáposztával, köménnyel, kevés kakukkfűvel fűszerezve, friss parasztkenyérrel. És odakinn közeledett a vihar – minden tökéletes volt!

Korhelyleves kelkáposztából (Frankfurti leves)

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
1 fél fej kelkáposzta
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
1 szem krumpli
olaj

paprika
kb. 1,5 dl tejföl
2 szál friss kakukkfű
3-4 szál virsli

Elkészítés: A hagymát felkockázzuk, a zöldségeket laskára, szeletekre vágjuk, az egészet megdinszteljük az olajon. Meghintjük sóval, pirospaprikával, őrölt köménnyel, majd annyi vizet öntünk alá, hogy a zöldségeket épp ellepje. Ennyi vízben főzzük. Közben a kakukkfüvet is beledobjuk. Mikor már majdnem puhák a zöldségek, teljesen felöntjük, megkóstoljuk, sózzuk, ízesítjük még a fűszerekkel, ahogy szükséges. Legvégül belekarikázzuk a virslit, és tejfölt keverünk a levesbe. Azzal összeforraljuk, és már tálalható is.

A desszert kókuszos csiga volt. Ilyet még sosem ettem – nagyon finom rétestésztával készült. Leírom ezt is!

Kókuszos csiga

Hozzávalók:
A tésztához:
1/2 kg rétesliszt
3 egész tojás
1 csipet só
3 dkg élesztő kevés cukros tejben felfuttatva
1,5 dl tej
1-2 kanál cukor
A töltelékhez:
3 púpozott evőkanál cukor
15 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
kb. 3 evőkanál kókuszreszelék
A locsoláshoz:
1/2 l tej vagy víz
10-15 dkg cukor

Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Jó erősen belisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk.
A töltelék hozzávalóit habosra keverjük, és rákenjük a kinyújtott tésztára. Feltekerjük, mint a bejglit, és 3-4 cm széles szeletekre vágjuk. A csigákat egymástól 1-2 cm távolságra, kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és addig állni hagyjuk, míg a vaj el nem kezd a tetején "kidagadni" a tésztából.
Előmelegített 180 fokos (légkevereséses) sütőben 25-30 percig sütjük. (Ha nem légkeveréses a sütő, akkor 200 fok kell neki.)
Majd mielőtt pirulni kezdene a teteje, 1/2 l tej és 10-15 dkg cukor keverékével meglocsoljuk, és aranyosra sütjük.

(Az eredeti recept szerint cukros tejjel kell meglocsolni, ahogy írtam, de módomban állt megkóstolni a vizes változatot is: nekem ez utóbbi még jobban ízlett.)

Ki gyümölcssalátával, ki csokoládéfagylalttal fogyasztotta.

A szél kicsit kissé alább hagyott egy időre, a vihar nem jött azonnal, de azért megérkezett. A gyerekek addigra már aludtak, a férfiak elindultak, hogy éjjeli sétát tegyenek a szülővárosuk kihalt utcáin. Mi nők, borozgattunk, beszélgettünk, ettük a kókuszos csigát. Az eső csattogott, sőt olykor a villám is – de nem féltünk. Minden rendben volt.

Így kalandozunk idén a jó öreg Pannóniában (sőt még azon is túl)...

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hozzászólások

arahel
Köszönöm, Judit! (Ne haragudj a kései válaszért, úton voltunk, nem jutottam géphez :))
mijutka
Azt hiszem erre mondják, hogy minden hol jó, de legjobb otthon! Jó volt olvasni, mint mindig! Üdvözlettel, Judit.

Magazin