Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Ismerd meg a grúz konyhát!

Változatos fogások, sokféle alapanyag, rengeteg zöldségféle, kenyerek, húsok, halak és gyümölcsök hihetetlen bősége – ez jellemzi leginkább a grúz konyhát. Különleges ország, ahol a vendég Isten ajándéka a háznál, és a közös étkezés társadalmi esemény. Ismerjük meg a nagy múltú grúz konyhát!

Grúzia nagyszerű természeti adottságainak (tengerpart, hegyvidék, remek termőterületek egyaránt találhatók az ország területén) köszönhetően minden időben nyújtott táplálékot – nem is keveset – az itt élőknek, sőt az ország határain túlra is jutott az itteni kincsekből jó időkben éppúgy, mint nehéz időszakokban.

Sokan emlékezhetnek még a szovjet időkből a mai Oroszország piacainak legcsábítóbb standjaira, a grúz zöldségeket, gyümölcsöket kínáló árusokra, a grúz konyhát kínáló éttermekre. Nem kevesen így találkoztak először nálunk sokáig ismeretlen mediterrán finomságokkal, de biztosan voltak olyanok is, akik eljutottak az akkoriban hivatalosan tagköztársasági státuszú országba, esetleg később tapasztalták meg az ország minden képzeletet felülmúló vendéglátását. Merthogy Grúziában az étkezés központi szerepet tölt be a társadalom életében. Legyen szó egyszerű utcai árusokról, éttermekről vagy családi vendéglátásról a hihetetlen mennyiségben kínált jó ételek mindenütt jellemzőek. Szerencsére ma már számos országban, így nálunk is működik grúz étterem, érdemes megkóstolni a finom fogásokat!

A bőség asztala

No de milyen is a grúz konyha? Az biztos, hogy szakácskönyvek lapjairól nehezen megismerhető, már csak azért is, mert alig akad autentikus grúz szakácskönyv. Az ételkészítés komoly hagyománya jórészt ma is anyáról lányára öröklődik, és szinte minden háztartásnak megvan a maga specialitása. A világ számos területére elszármazott grúzok pedig viszik magukkal tradícióikat, ételkészítési eljárásaikat és csodás fogásaikat.

A sokszínű és területenként is különböző grúz konyha a frissességéről, változatosságáról és nagy múltjáról nevezetes. A klimatikus adottságokból adódóan kora tavasztól késő őszig termő friss, helyi fűszernövényekből, zöldségekből, gyümölcsökből mindig kerül bőségesen az asztalokra. A bőség kulcsfogalom, ha az ember a grúz étkezéssel találkozik – mindig messze nagyobbak az adagok vagy szélesebb a kínálat, mint amit bárki képes rendesen végigkóstolni.

A leggyakrabban használt friss fűszernövények a petrezselyemzöld, a koriander, a kapor és a menta. Ezeket valóban frissen fogyasztják és használják az ételkészítés során. Paradicsomból, paprikafélékből, uborkából, padlizsánból éppúgy terem itt bőségesen, mint pl. tök- és káposztafélékből, céklából, spenótból. Készül is belőlük saláta, mártás, sütik, grillezik, de a többséget frissen fogyasztják, amiből pedig csak lehetséges, savanyúságot tesznek el télire. A dió és a hagymafélék - beleértve a fokhagymát is - számos előételnek és salátának elengedhetetlen összetevője. A szárnyasokból, bárányból vagy birkából, vadakból, sertésből és marhából tálalt húsételek is gyakoriak a mindennapi étkezés során és az ünnepi asztalokon, de a tésztaféléknek is megvan a jellegzetes grúz képviselője.

A gyümölcsök valóságos kánaánja jellemzi az országot. Természetesen az ismert mediterrán gyümölcsök mindegyike megterem itt, a citrusféléken túl a gránátalmának is különösen kedvez az itteni éghajlat. Bőségesen terem pl. a nálunk szinte teljesen ismeretlen, a helyiek által „grúz kiviként” emlegetetett feioja (Acca sellowiana a tudományos neve), ami egyébiránt Dél-Brazilíában honos. Ez a sötétzöld héjú, ananászguaveként vagy mirtuszdióként is ismert gyümölcs itt az őszi hónapokra érik tökéletesre, egyszerre citrusra és ananászra emlékeztet az íze.

Hacsapuri, a nemzeti étel

A grúz konyha egyik alappillére a jellegzetes helyi kenyér – sokféle változatban. A jellegzetes helyi sajttal sült lapos hacsapuri tájegységenként is különbözően, de mindig frissen készül. Sütik otthon, kínálják utcai árusok, és egyetlen étkezésből sem hiányozhat. Igencsak gazdag tésztájába joghurtot vagy maconit (a joghurtra és az aludtejre egyaránt emlékeztető, nem túl sűrű, savanyú tejtermék), másutt tojást is kevernek, de elmaradhatatlan az összetevők sorából a vaj, a só, az élesztő vagy a sütőpor, valamint a lágy, szuluguni sajt. Gyakorlatilag a tészta és sajt egymásra rétegezéséből összeállított, körlappá formált, serpenyőben sült gazdag lepénykenyér a hacsapuri.

Természetesen létezik számos más változata is, hisz a sokféle népcsoport által lakott ország sokféle konyhájában sokféle kenyérnek van helye. Az egyik legismertebb hacsapuri-változat talán az adzsari hacsapuri, ami helyi sajttal készül, rombusz alakú, és a közepére már a kisütést követően egy nyers tojást ütnek. Ez a kenyér Adzsariában (az ország délnyugati részén, Batumi környékén) jellemző elsősorban.

Adzsari hacsapuri

Hozzávalók:
4 pohár liszt (1 pohár = 2 dl)
1 pohár joghurt
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
2 evőkanál olívaolaj

víz
A feltéthez:
40 dkg sajt (mozzarella és feta vegyesen)
4 evőkanál tejföl
tojás a tetejére (opcionális)
A kenéshez:
1 tojássárga kevés tejjel elkeverve

Elkészítés: A tészta hozzávalóit a fenti sorrendben egy tálba tesszük, annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy könnyen kezelhető tésztát kapjunk, majd konyharuhával letakarva langyos helyen 1 órát kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett felületen kissé átgyúrjuk, ökölnyi darabokra osztjuk, gombóccá formázzuk.
A feltéthez a mozzarellát apró darabokra tördeljük, a fetát összemorzsoljuk, majd összekeverjük a teföllel, kis sóval és borssal.
A tésztagombócokból ovális lapokat nyújtunk, megkenjük a középső részt a sajtos töltelékkel, majd a hosszantiszéleket felhajtjuk, a végeket mepg kissé összecsípjük, így kapjuk a csónak alakot. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és 20 percet pihentetjük.
A sütőt 200 fokra melegítjük, a tésztát lekenjük a tejes tojássárgával, és 20-25 perc alatt megsütjük. Ha szeretnénk tojást is sütni a tetejére, akkor a sütés vége felé kivesszük a tepsit a sütőből, 1-1 tojást ütünk a tésztaladikok közepébe, és 5 perc alatt készre sütjsük.

A másik ismert verzió a Racsa hegyvidékről eredeztethető, vörösbabpürével és sajttal töltött lobiani, amihez a helyiek szerint a történelmi Csinandaliból származó bor a legtökéletesebb kísérő. Ezek mellett számos olyan lepényféle is létezik, amelyek rétestésztára emlékeztetnek, és sajttal, zöldségfélékkel vagy épp darált hússal töltik.

Ezek a kenyerek önmagukban is annyira gazdagok és táplálók, hogy a kívülállók már ezek bármelyikével is jóllaknak. Nem úgy a helyiek, akik számára egy rendes étkezés valóságos terülj, terülj, asztalkám!

Hinkali – a grúz tésztabatyu

A tésztának is komoly kultusza van errefelé, nem is akármilyen formában. A helyi specialitás egy rendszerint darált bárány- és marha- vagy sertéshússal töltött tésztabatyu, a hinkali. A kora középkorig visszavezethető történettel rendelkezik, és annyira népszerű, hogy még az utcán is árulják. Persze a legízletesebbek a házi hinkalik, amelyek gyakorlatilag akár kisebb tenyérnyiek is lehetnek, és valóban olyanok, mint egy igazi batyu: sok-sok ránccal összecsippentett tészta öleli körül a szaftos, fűszeres húst. Frissen, forrón érdemes fogyasztani, legfeljebb némi őrölt borssal meghintve. Az számít gondos háziasszonynak, aki megszámlálhatatlan redőt tud összeszedni a töltelék körül, és az a hinkali fogyasztásának mestere, aki anélkül harap bele, hogy a forró töltelék egyetlen cseppje is kárba veszne. Mindkettő komoly gyakorlatot igényel.

Mártások, szószok, zöldségek minden mennyiségben

Grúziában népszerűek az előételként vagy mártogatóként kínált szószok. Nincs olyan zöldséges, húsos vagy halas fogás, amihez ne kínálnának valamilyen ízletes mártást. Ezek rendszerint zöldségfélékből vagy gyümölcsből, dióból és fűszerekből készülnek – és mindig hidegen kerülnek az asztalra. Már csak azért is, mert egy rendes étkezés órákon át tart.

Többféle piros színű paprikából, paradicsomból, fokhagymából és fűszerekből készül a grúzok híres paprikamártása, az adzsika, amit az ország határain túl is sokan ismernek.

Az itt őshonos, apró szemű mirabolán vagy cseresznyeszilva néven is ismert, kifejezetten savanykás szilva adja az alapját a grúz alapmártásnak is tekinthető tkemalinak. Készítik a zöld, még éretlen gyümölcsből, valamint az érett szilvából is. Általában friss korianderrel, mentával ízesítik, sőt kaporral is fűszerezhetik só és fokhagyma mellett. A tkemali egyebek mellett grillezett húsok, sültek, sült krumpli ideális mártása (gyakorlatilag úgy fogyasztják, mint az USA-ban a ketchupot). Természetesen télire is konzerválják, és persze már rég létezik üzletekben megvásárolható, üveges kiszerelése.

A dió külön fejezetet érdemel Grúzia sokszínű konyhájában: használják mártáshoz, levesekhez, töltött zöldségekhez, főfogásokhoz és persze desszertekhez is. Sokféle fűszerrel rengeteg finomságot készítenek vele. A bazhe vagy bazha frissen préselt gránátalma levével, olykor még vörösborecettel is ízesített pikáns diómártás, valamint a satsivi névre hallgató, hummuszhoz hasonló diószósz halak kísérőjeként épp annyira népszerű, mint kenyérrel mártogatva. Mindnek sokféle receptje létezik. Az alábbi egy viszonylag egyszerű változat.

Grúz diómártás (bazha)

Hozzávalók:
5 dkg dió
1 kisebb fej hagyma (kb. 5 dkg)
1 kisebb chilipaprika
2 gerezd fokhagyma
1 kis csokor korianderzöld
1 kis csokor kapor
3-4 gránátalma frissen préselt leve
só ízlés szerint
A tálaláshoz: dióolaj, gránátalma

Elkészítés: A gránátalma kivételével mindent turmixgépbe töltünk, pürésítünk. A gránátalma levéhez kevés vizet adunk, és hozzákeverjük a diós püréhez. Az így kapott mártást hidegen, dióolajjal locsolva, gránátalma magjaival díszítve tálaljuk.

Egy autentikus grúz asztalról nem hiányozhatnak a friss fűszernövények sem. Nem darabolják, nem ízesítik, egyszerűen úgy, ahogy vannak, kistányéron vagy pohárban, esetleg a fogásra ráhalmozva vagy mellé rendezve az asztalra helyezik, ki-ki rágcsálhat belőlük kedvére minden fogáshoz.

A savanyítás is komoly hagyományokkal rendelkezik errefelé, ami nem csupán a nálunk ismert savanyúságokra korlátozódik. A legkülönlegesebb és elképesztően finom helyi savanyúság, a dzsondzsoli, ami a hólyagfa kifejlett, de még zsenge rügyéből és virágjából készül. Grúziában annyira kedvelik, hogy önálló előételként is kínálják, de hacsapuri vagy húsételek mellé is tökéletes. Alig akad olyan grúz háztartás, amelyben ne lenne meg a dzsondzsoli készítésének tradíciója.

A grillezett és töltött zöldségek sok esetben friss, nyers zöldségfélékkel, savanyúságokkal együtt kerülnek az asztalra. A töltelékhez pedig gyakran használnak diót - a másutt is elterjedt húsos töltelék mellett vagy helyett.

Középpontban a húsok

Nem hiányozhatnak a tartalmas levesek sem a grúz konyhákból, ezek inkább egytálétel-kategóriába sorolhatók a mi fogalmaink szerint. Ilyen például a bárányhúsból, tkemalival, fehérborral és friss zöldfűszerekkel készült csakapuli, a szoljanka grúz változata, vagy a marhahúsból, padlizsánból, burgonyából, hagymából és fokhagymából főtt csanaki, amit szintén friss zöldfűszerek (bazsalikom, koriander- és petrezselyemzöld) tesznek jellemzően grúz fogássá.

A kolbászfélék nem csupán az utcai árusoknál népszerűek, de otthon is sokan készítik. A Kaukázus vidékének specialitása a darált sertéshúsból frissen készült kupati. A hagymán és a fokhagymán túl korianderrel fűszerezik, borbolyával vagy gránátalmamagokkal is gazdagítják.

Hasonló összetevőkből áll a gombóccá vagy kisebb hasábokká formált abkazura is, ami lényegében egy különlegesen ízesített (kerül bele többek között fahéj, borbolya, só, bors, zeller) sertéshúsos fasírtféle – általában friss gránátalmamagokkal és tkemali szósszal kínálják.

A mártással kínált húsoknak éppúgy se szeri, se száma, mint a különböző szárnyasokból tálalt fogásoknak, amelyek között a csirke az első számú. Persze a komoly étkezéseknél a nyársra húzott vörös húsoké a főszerep. A saslik helyi megfelelője a mcvadi. Mellé pedig friss zöldségekből készült saláták (nem ritkán öntet nélkül, legfeljebb kevés ecettel meglocsolva), savanyított zöldségek, mártások is járnak.

Mivel az ország eltérő éghajlatú területekből áll, más fogások népszerűek a Kaukázus vidékén, mások a tengerparton, és mások sík területeken. Míg a hegyekben a húsok, a sajt- és túrófélék a legjellemzőbbek, a tengerparton a frissen sült halaké a főszerep, keleten a búzaliszt jelenti számos táplálék alapját, a nyugati országrészben a kukorica számít alapvető élelmiszernek. Sütnek belőle lepénykenyeret, készítenek belőle kását, amit gyakran egy darab házi lágy sajttal (általában a mozzarellára is emlékeztető szulugunival) fogyasztanak. A zöldségfélék, friss gyümölcsök mindenütt nélkülözhetetlenek.

Az édességek

Aki valaha járt Grúziában, nem kerülhette el a figyelmét az utak mentén, házak előtt kifeszített köteleken, rudakon lógó hosszú, keskeny, méz- vagy rozsdaszínű füzérek. Ezeket hívják csurcselának. Leginkább dióbelet, de van, hogy mogyorót is, esetenként mazsolát, aszalt szilvát szép sorban madzagra fűznek, majd megmártják liszttel sűrített szőlőlében. Ezt követően szellős helyen – többnyire a szabad ég alatt – kiszárítják, néha kívülről még porcukorban is megforgatják. A madzagról levágva, szeletelve érdemes fogyasztani. Meglehetősen tömény édesség a csurcsela, de számos tekintetben egészségesebb, mint a készen kapható mesterséges cukorkafélék.

Igaz, hogy ez a legkedveltebb édesség, de sokféle más desszert is  létezik Grúziában. A bőséges gyümölcstermésből rengeteg kompótot készítenek, így valamilyen gyümölcskompót szinte mindig kerül az asztalra, de a kukoricaliszttel sűrített, puding állagú, szőlőléből készült, dióbéllel díszített pelamusi is gyakori zárása egy-egy bőségesebb étkezésnek. Persze vannak errefelé is krémes torták, keleti típusú édességek. Ezek utóbbiak közül a dióval (és más diófélékkel), cukorral és mézzel készült, müzliszeletre emlékeztető gozinaki az egyik legkedveltebb.

A grúz vendéglátás

Legyen szó családi összejövetelről, ünnepnapról vagy vendég érkezéséről, az élet az asztal körül forog. Bármilyen egyszerű körülmények között él is valaki, egy rendes asztal, ami roskadozik ilyenkor a finomságoktól, hozzátartozik ilyenkor az élethez. A messze földön híres grúz vendéglátás valóban különleges élményt nyújt annak, aki részesévé válhat. Máig élő szokás, hogy az asztal körül összegyűlt társaság étkezését és italfogyasztását egy arra kijelölt személy irányítja. Ez a tamada, aki nem egyszerűen köszöntőket mond, de ceremóniamesterként keretet is ad az italozással kísért közös étkezésnek.
 
Grúziában rendszerint minden fogást egyszerre tálalnak, és legalább 5-7 fogásból áll az étkezés (mindig több kerül az asztalra, mint ami elfogyna), így azt is a tamada jelzi, mikor milyen fogás következik. Mindehhez egy rendes ünneplés során bőséges italfogyasztás is társul.

A legelterjedtebb helyi rövidital a csacsa, ami lényegében erős törkölypálinka – ebből rendszerint a kelleténél is több pohárral gurítanak le az edzett férfiemberek. Az étkezés pedig hosszú órákon át tartó, történetekkel gazdagított esemény.

Grúzia a bor bölcsője is. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy az ország keleti része - ahol ma is intenzív szőlőgazdálkodás és bortermelés folyik - a legrégebbről ismert szőlővidék. Erre a hagyományra méltán büszkék a helyiek, és kiválóbbnál kiválóbb borokat készítenek ma is. Az ókortól kezdve speciális agyagedényben, a kvevriben erjesztették – bár a nagy borgazdaságokban már modern technológiákkal készítik – a bort. Számos szőlőtermelő még ma is a réges-régi, jól bevált metódus szerint jár el, és kvevriben érleli tökéletesre a hegy levét. A legnagyobb szőlőtermő vidékek Tbilisztől keletre, a Kaukázus lábainál, valamint a Fekete-tenger partvidékén találhatók. Igazi borbarátoknak való túra végiglátogatni a kahétiai borvidéken.

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin