Krimifőzőcske

Agatha Christie-t egyszer megkérdezte egy riporter, mikor találja ki pompás történeteit. - Mosogatás közben – válaszolta az írónő. – Ugyanis utálok mosogatni, és valahányszor rákényszerülök, gyilkolni támad kedvem.

Főzni annál jobban szeretett Agatha asszony. Főleg gombás rizspudingjára volt büszke.

Érdekes mód nem ritka, hogy a krimiírók vagy mesterdetektívjeik mesterszakácsok is egyben.

Rex Stout mesterdetektívje, az orchideákkal is szívesen bíbelődő Nero Wolf nemcsak kitűnően főz, de fűnek-fának dicsekszik is a szakácstudományával. Helen Traubel, a nálunk is nagy példányszámban elkelt Gyilkosság a Metropolitan operában című bűnügyi regény szerzője minden nyilatkozatában hangsúlyozta, milyen lelkes szakácsnő, egyszerűen imád főzni.

Hasonlóan pompás szakácsnő Maigret felesége, Louise asszony. Főz is szinte folyton, noha férjura rendre lekési az ebédeket és vacsorákat a Boulevard Richard Lenoireon lévő lakásában, s nemegyszer egész éjszakáját a Quai des Orfevres 36. Szám alatti hivatali szobájában tölti néhány hamarjában hozatott szendvics társaságában. A Maigret-ház konyhája ennek ellenére híres lett. Olyannyira, hogy a párizsi Laffont kiadó 1975-ben megjelentetett róla egy önálló kötetet. A könyv címe: Madame Maigret receptjei, szerzője meg ki más lehetne, mint a Maigret-sztorik írója, George Simenon, akinek szinténa főzés volt a hobbija.

Vagyis míg a krimikben a gyilkosok kifőzik a gaztetteiket, főznek vidáman a szerzők is. Conan Doyle-ról például az a hír járja, hogy húszféleképpen tudott teát főzni. Más kérdés, hogy a hozzávaló teafüvet a hecc kedvéért arzénesdobozban tartotta.

Lehet, hogy a szakmai ártalmak alól a krimiírók sem mentesek?




Forrás: Kun Erzsébet: Hasznos haszontalanságok, Rakéta Könyvkiadó Kft.