De először jöjjön egy kis visszatekintés és magyarázkodás... Hogy kicsoda Sebestyén? (Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri! Mert hol ilyen, hol olyan. Bámulatosan tudja változatni az alakját...) A helyzet az, hogy talán okoztam némi félreértést az elmúlt írásommal és a "Sebő" feliratú tavalyi, szép díszes tortámmal, ami arra lett volna hivatott, hogy bizonyísa: voltak idők, mikor még jobban ráértem tortát díszíteni, mint mostanság...
Flóris baba, Keller Úr, Sebő gyerek
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Adva van három kiskorú fiúgyermek szép veretes, de mindenképp tisztes névvel, amit büszkén viselnek nyilvános helyeken. Idehaza azonban mindenkit becézünk. És ez még nem elég: a becenevek változnak is az idők folyamán.
A legkisebb egy csaknem fél éves csecsemő: Flóris baba - hivatalos nevén Flórián.
A középső Kele, Kebab vagy Keller Úr, aki hamarosan 4 éves lesz. Ő a Kelemen nevet kapta a keresztségben (és az anyakönyvben), itt, Angliában azonban kissé nehezen álltak rá erre a névre. Az első iratokon rendre az szerepelt: Keleman. Olyannyira, hogy mi, akik eredetileg Kele babának (vagy az akkor fél éves bátyja után: "Kebabának", majd "Kebabnak") szólítottuk, hamarosan ugyancsak elkezdtük őt Kelemannak hívni egymás közt. Aztán Kellerman lett belőle, mert úgy könnyebb volt kimondani. Ebből már csak egy ugrás volt a Keller. S hogy miért Úr? Sosem gondoltam, de vannak babák, akik már megszületésük pillanatában önkényurak. Talán már előbb is. Nem csupán azért, mert mindenkinek az ő igényeikhez kell alkalmazkodni - hiszen ez egy ideig minden gyereknél így van. Vannak, akik egészen egyszerűen már csecsemő korukban egy jóllakott, de szeszélyes földesúrhoz hasonlóak - és aképp is viselkednek. Nos, a mi kis Kellerünk (Kelénk, Kebabunk) bizony már az első pillanatokban értésünkre adta, ki is az úr mostantól ennél a háznál. (És azóta is folynak a hatalmi harcok.)
Elsőszülött fiunk pedig nem más, mint a múlt heti ünnepeltünk, a szép nevű Sebestyén.
Ő Sebi babaként kezdte, de mostanra Sebő gyerekké nőtt. 5 éves múlt a nyáron.
A partik országa
Anglia a partik országa. Mindenféle alkalomra partit adnak: karácsonyra, szilveszterre, húsvétra, de még hamvazószerdára is - no meg természetesen születésnapra. És nem lehet elég korán kezdeni. Már a kicsi gyerekek partit adnak a születésnapjukra.
A sokpénzű, de a mosogatást, hangzavart, koszos szőnyeget és a törött vázákat nem kedvelő szülők számára tökéletes megoldás egy ilyen születésnapi parti. Ezeket ugyanis egy szabadidőközpontban rendezik. Nagyjából mind ugyanúgy zajlik: egy felismerhetetlen jelmezbe (sárkány? dinoszaurusz? majom? bohóc?) öltözött ember buzdítja érdekesebbnél ostobább feladatokra az összehívott gyereksereget. Ebből pillanatok alatt az lesz, hogy kb. 30 csimota szaladozik össze-vissza egy teremben, meglehetősen szabadon és kreatívan értelmezve a feladatokat... csúszás-mászás, eszetlenkedés, maximum hangerő. Aztán behozzák a tortát, mely Thomas, a gőzmozdonyt és/vagy az összes barátját formázza, de legalábbis ábrázolja (amennyiben az ünnepelt fiú, lányost még nem láttam). Mindenki kap egy szeletet a papírtányérjára, azt kisebb-nagyobb hibaszázalékkal a szájába tömi. Majd folytatódik minden, ahol abbamaradt, minimális különbséggel: innentől 30, cukorral felturbózott maszatos gyerek szaladozik szanaszéjjel a morzsával teleszórt teremben - míg véget nem ér a parti. Ekkor mindenki kap egy kis ajándékcsomagot, amiben néhány apróság van: miniceruzák, kalózfejes radír, matricák - amiket az ilyen korú gyerekek szeretnek. A házigazdák ezzel köszönik meg a tartalmas együttlétet.
Iskolai ünneplés
Iskolánként más-más a szokás, nálunk - ha a szülő szeretné - ott is megemlékeznek a születésnaposról: a tanítás végén az ünnepeltnek eléneklik a Happy Birthday-t, mire ő kioszt mindenkinek egy nyalókát, esetleg egy-egy kisebb csomag (!) gumicukrot vagy csokoládét, nagy ritkán egy kis doboz előre csomagolt mazsolát. A gyerekek pedig ujjongva mutatják az udvaron várakozó szülőknek a zsákmányt. (Én meg eleinte csak forgattam a szemem, hogy már megint milyen édesség kapcsán kell megküzdenem a gyerekkel. Hogy tudniillik ne ebéd előtt akarja megenni. Vagy legalább hazáig bírja ki. Vagy csak a gyalogátkelőig...)
A kezdeti nehézségeket azonban, szerencsére, sikeresen megoldottuk: módszeresen rászoktattam a fiúkat, hogy az édességet a táskába tegyék, mert csak idehaza, ebéd után ehetik meg. Ment minden, mint a karikacsapás. Mostanáig.
Születésnap-probléma
Mostanra azonban problémává nőtte ki magát a születésnap-ügy.
Sebő gyerekben, bár nem nagyon érezte jól magát ezeken a partikon, lassan ébredezik a társaival való azonosulás vágya, s az utóbbi időben egyre gyakrabban állt elő azzal, hogy ő is szeretne már partit tartani... (Ajaj!), de legalább valami édességet vinni az iskolába (Na, jó, esetleg…). Csakhogy Sebő születésnapja nyáron van, amikor mi legtöbbször Magyarországon tartózkodunk. Ez eddig kapóra jött, mert partik helyett megúsztuk jóféle magyar gyerekzsúrral, ismeretlen szülők (számunkra) ismeretlen gyerekei helyett a barátaink csemetéivel. Nem utolsó szempont, hogy nem voltak 30-an... És a szőnyeg, a vázák és a dobhártyák sem voltak veszélyben, mert a meghívottak a torta előtt és után az udvaron szaladozhattak. Nyár lévén pedig az iskolai csokoládéosztás sem "játszott". Nyugodtan alhattam, mert nem kellett részt vennem ebben a cirkuszban (tejfogrongálás, módszeres fogyasztóvá nevelés stb.).
Idén viszont az is nehezítette a dolgot, hogy Keller Úr is bekerült a közoktatásba, mondhatni, a rendszerbe: szeptember óta őt is tömik a nyalókákkal, cukorkákkal, egyebekkel. Mivel ő februári, sajnos nem úszhatom meg olyan könnyen a dolgot, mint eddig Sebőnél. No, meg azért sem, mert ő nem az a típus, aki az észérveket csak úgy tudomásul veszi. Na, de ha Keller vihet majd valami finomságot az óvodába, akkor tényleg lehetetlenség, hogy Sebő gyerek ebből megint kimaradjon.
A megoldás
Mint mondtam: itt mindenre van parti - épp csak névnapra nincs. A névnapot ugyanis ebben az országban nem ismerik. Az anglikánok, bár tisztelik a szenteket - valahogy másképp teszik ezt, mint katolikus társaik. Így aztán névnapok errefelé nincsenek. (Pedig ha tudnák, mit hagynak ki ezzel: party, party, party!!!)
No, sebaj! Majd mi terjesztjük a "kultúrát", elvégre katolikus intézménybe járnak a fiúk, felvilágosítjuk az angolokat ebben a névnap-dologban.
Sebő, a kis szószatyor kéretlenül is vállalta ezt a feladatot: minden tanárnak elmondta, hogy a szenteknek bizony vannak ünnepnapjaik, Szent Sebestyén napja pedig épp január 20-án, egy pénteki napon lesz. Az így előkészített terep már megfelelő volt, hogy eljátsszuk a szülinapi édességosztást és partit - magyar módra.
Névnapi édességosztás magyar módra
Sebő gyerek váltig erősködött, hogy bizony itten senki nem szokott süteményt osztani! Vegyünk csak csokit vagy cukorkát vagy lollipopot (nyalókát). Sajnáltam szegény gyereket, hogy ilyen különc anyja van, de nem vitt rá a lélek. Soha életemben nem vettem nyalókát, és nem is áll szándékomban. Majd kivert a víz minden alkalommal, mikor megláttam, a gyerekemet, ahogy ujjongva hozza a mindenféle cukros nyavalyát. Most meg vegyek belőle mindjárt 30-at??? (És vajon a tanerőkre is illik nyalókát számolni, vagy tekintsük őket felnőttnek?)
Első körben abban maradtunk, hogy beindítjuk a csokigyárat. Van néhány csokoládéöntő formám, csinálunk egy kis trikolort (ét-, tej-, és fehércsokiból), s az évi rendes fogrongálás ezzel a részünkről le is lenne tudva. Már készítettem elő az olvasztásra váró csokoládétáblákat, s épp a csomagolás mikéntjén törtem a fejem, mikor Sebő az alábbi szöveggel állt elő:
- Mama, gondolkoztam a dolgon, és süssünk inkább süteményt!
- Úgy gondolod? - torpantam meg. - Miért, volt azóta valaki, aki süteményt vitt?
- Nem, nem volt. De arra gondoltam, tegyünk egy próbát.
Nos, így lett egyszerűbb a séma - és hosszabb az előkészület. De a süteménnyel legalább végre ismerős vizekre kerültem (ellentétben Sebővel).
Szívesen megmutattam volna, milyen finom is egy igazi magyar házi sütemény, de a dolog azért nem volt ilyen egyszerű. Olyan süti kellett, amit könnyen megfognak, nem ejtenek le, nem kenik ki vele úgy a képüket, hogy az udvaron várakozó anyjuk se ismerjen aztán rájuk, és sokkal-sokkal finomabb, mint a gumicukor. A linzer mellett döntöttem.
Linzerszívecskék - I. felvonás
Van egy remek receptem. Azon nyomban meg is gyúrtam a tésztát, hogy legyen ideje pihenni.
Hozzávalók:
20 dkg liszt (én mindig teszek bele valamilyen teljes kiőrlésűt is - ennek kb. az 1/3-a most teljes kiőrlésű tönkölyliszt volt: szép pettyesek lettek tőle a vaníliás szívek)
12,5 dkg vaj
1 tojás
2 tojás sárgája
15 dkg őrölt mandula
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
só
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 evőkanál keserű kakaó
(1-2 evőkanál kókuszreszelék)
Elkészítés: A hozzávalókat (a kakaó kivételével) gyorsan összegyúrom, majd kétfelé veszem a tésztát, és a felébe kakaót is teszek. Ezután úgy 2 óra hosszára mehet a hűtőbe! Ha letelt az idő, előveszem, kevesebb, mint fél centisre nyújtom a tésztát, és formákat szaggatok belőle. Előmelegített, 175 fokos sütőben 12-13 percig sütöm. (Az én sütőmben ennyi idő kell hozzá, de azért érdemes figyelni, nehogy megégjenek!)
Hoppá!
Miközben gyúrtam, már leesett a tantusz: MANDULA!!! Vagyis nem osztogathatom csak úgy a gyerekek közt, miközben potenciális méreg van benne. Bár tudtam, hogy Sebőnek nincs mogyoróallergiás osztálytársa, épp a napokban világostítottak fel, hogy létezik olyan erős mogyoróérzékenység is, melynél a levegőben szálló mogyoró (mandula és rokonsága) pora is heves allergiás reakciót vált ki... Szóval, nem elég tudni, hogy az osztálytársak közt nincs senki, azt is kellene tudni, hogy az egész iskolában van-e...
Mit tehettem? Szépen befejeztem, amit elkezdtem, eltettem a hűtőbe a két csomag tésztát, és nekiveselkedtem egy másik, mandula-mentes linzer elkészítésének.
Linzerszívecskék - II. felvonás
Történetesen erre is van egy igen jó receptem.
Hozzávalók:
18 dkg liszt
10 dkg vaj
6 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
csipet sütőpor
csipet só
(2 kanál kakaó - ez az eredeti receptben nem szerepel, de én így készítettem)
savanykás baracklekvár a szívecskék összeragasztásához
Elkészítés: A hozzávalókból (a lekvár kivételével) tésztát gyúrok, majd minimum fél órára hűtőbe teszem a tésztát. Ha letelt az idő, kiveszem, és kevesebb, mint fél centisre nyújtom. Kiszaggatom, és előmelegített, 175 fokos sütőben kb. 10 percig sütöm. Ha lekvárral összeragasztott kekszet szeretnék, akkor nem baj, ha kicsit megkeményednek a sütik (csak a kakaó ne égjen meg!), mert a lekvár másnapra remekül megpuhítja.
Ha kihűltek, lehet ragasztgatni!
Porciózás, minőség-ellenőrzés
Így lett háromféle linzerszívecskénk: barna és fehér mandulás, valamint ragasztott kakaós.
Igaz, kisebb minizsúrt terveztünk 20-a délutánjára, de még ezt beleszámítva is rengeteg süteményünk volt: hozzávetőlegesen 120-140 darab. És mégis elfogyott mind 21. reggelére...
Ment egy adag - ugye - az osztálytársaknak. Sebő rögtön kitalálta, hogy a tanároknak feltétlenül vinni kell - az igazgatónőnek mindjárt épített is egy emeletes szívecske-költeményt. Ez utóbbit aztán szétszedtük, de megállapodtunk, hogy a mandulásokból összeállítok egy csomagot, és beadom a tanáriba.
És természetesen Kelemen sem maradhatott ki semmi jóból. Ő is vihetett egy kis doboz mandulásat a tanerőknek - elvégre ők ugyanazok, akik anno Sebőt is pátyolgatták.
Mikor kisültek az első adagok, Sebő aggódva nézte, ahogy leszedem őket a tepsiről, s egy tálcára teszem őket, hogy tovább hűljenek.
- Nem fog ízleni nekik... - sopánkodott.
- Biztos vagy benne? Kóstold meg!
Nem kellett kétszer mondani. Sebő beleharapott egybe, majd gyorsan el is tüntette.
- Ízleni fog!!! - mondta csillogó szemekkel, és felmarkolt még vagy ötöt - amennyi a kis kezében elfért.
"Hirtelen-koszorú"
Parti természetesen nem volt, de elhívtuk sütizni Sebő egy félig magyar évfolyamtársát és az öccsét. Csokoládés-habos koszorút terveztem névnapi süteménynek, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy "másodlagos frissességű" a tejszínem... Nem volt még romlott, de volt egy kis savanykás bukéja.. A piskótakoszorú már készen, lapokra vágva várta a tölteléket... Perceken belül befutottak a vendégek is.
Nagyot gondoltam: felforraltam a 3 deci tejszínt, beledolgoztam egy egész csomag csokoládés pudingport és a hozzá szükséges cukrot, majd mikor besűrűsödött, levettem a tűzről, és belekevertem még 6 kocka (kb. 2,5 dkg) étcsokoládét. Az eredmény kissé ragacsos lett, de ízre mesés! Elég nehéz volt kenni, ki kell még tapasztalni ezt a fajta krémet is, meg elég sem lett az oldalára - de akkor és ott már semmire nem volt idő, csak arra, hogy porcukrot szórjak a tetejére. Szóval, a prototípus szép ugyan nem lett, de igen finom, s bizonyára friss tejszínnel is működik.
Bátran ajánlom!
.jpg)
.jpg)
