Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Tepsis tarja vele sült gyümölcsökkel

Hozzávalók

  • 6 szelet sertéstarja (csont nélkül)
  • őrölt színes bors
  • 1 tk koriander
  • 1 tk ételízesítő
  • 1 csokor zsályalevél
  • 2 db lilahagyma
  • 2 db alma
  • 2 fürt szőlő
  • 0,5 dl fehérbor
  • 10 dkg sertészsír

Elkészítés

    1. A koriandert állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt megpörköljük, majd átöntjük egy mozsárba, és összetörjük. A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az ételízesítővel és az őrölt korianderrel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
    2. Az almának eltávolítjuk a magházát, majd vastagabb szeletekre vágjuk. A lilahagymát megpucoljuk, majd szintén vastagabb szeletekre vágjuk. A szőlőt megmossuk, majd leszemezzük.
    3. A tepsit kikenjük a zsírral, majd belefektetünk két-három szelet almát, ráhelyezünk egy szelet befűszerezett húst úgy, hogy félig fedje az almaszeleteket, majd ráteszünk két-három szelet lilahagymát. A rétegezést addig folytatjuk míg elfogynak a hozzávalók. Ezután megszórjuk a zsályalevelekkel, aláöntjük a bort, majd lefedjük a tepsit alufóliával.
    4. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes hőmérsékleten, kb. másfél óra alatt puhára pároljuk.  Amikor a hús már puhára párolódott, levesszük a fóliát, majd visszatesszük a sütőbe, és pár perc alatt szép pirosra sütjük.  

    MÉG TÖBB ISTENI RECEPT SERTÉSHÚSBÓL >>> 

Megjegyzés

Ajánlani tudom mindazoknak akik szeretik az édes és sós ízeket együtt, valamit a hús és gyümölcs párosítást.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin