Pedig muszáj, mert így sem tudom, hogy lesz vége, annyi mindenről kell számot adnom. Tele volt ez a két hét, és minden kapcsolódik valamiképp az ételekhez, amiket főztünk, ettünk - mert hát minden mindennel összefügg.
A baj nem jár egyedül
Kezdjük mindjárt azzal, hogy miért is maradt el a múlt heti cikk. Mint írtam, jó ideje betegek vagyunk - na már nem annyira, de még futottunk pár kört az elmúlt két hétben. A hétvégi átmeneti gyógyulás után erős visszaesés következett. Először én pöttyösödem ki, fájt a torkom, bágyadoztam. Aztán már nem voltam olyan rosszul, de meglehetősen kimerültem az elmúlt két és fél hét eseményeitől: az éjszakai gyógyszeradagolások, a betegápolás fáradalmai, ill. a rajtam kijött betegség megtette a kellő hatást. Hiába történt sok dolog velünk, képtelen voltam akár még átgondolni is mindezt, nemhogy leírjam. Úgy döntöttem, oka van, ha kifogytam a szavakból, s jó erre odafigyelni. Nyilván pihennem kell. És így is tettem. (Persze, csak amennyire ez lehetséges volt jelen körülményeink között.) És milyen jól tettem! Mert ezzel még koránt sem ért véget a betegséghullám. Mire torokfájás és a pöttyök már felejthetőek lettek volna - újabb nyavalya érkezett, ezúttal ismét én voltam a címzett: ízületi gyulladás. De valami brutális... Nem részletezem, a betegség része volt - már múlófélben van ez is, szerencsére. És még ezzel sem ért véget minden, mert másnap Sebő gyereken, aki elvileg már meggyógyult egy hete, pirosság és újabb kiütések jelentkeztek. Gondolom, mondanom sem kell, hogy már falat kapartam kínomban. Szóval, ha csak ennyi lett volna, az is több mint sok… De hát nem csak ennyi történt.
Jó hírek
Szerencsére az életünk egyéb területein tele vagyunk mostanában jó hírekkel. Sőt! Akad köztük egészen fantasztikus is!
Kezdjük mindjárt azzal, hogy megérkezett ide is a nyári szoknyás-lengeruhás jó idő. Az elmúlt hét végére az orvosok már gyógyulást jósoltak minden kis betegünknek, s akkor még épp én sem estem bele a gödörbe, így szombaton el tudtunk menni egy nagyon kedves magyar barátunk kisfiának születésnapi ünnepségére: egy piknik partira a közeli parkban.
Külön öröm és ajándék volt az Égtől, hogy megengedte nekünk ezt a pikniket két betegség közt, ugyanis szinte az összes itteni ismerősünk jelen volt - mindenkivel tudtunk beszélni, akikkel már hónapok óta nem - és akikkel ezután még ritkábban fogunk. Bizonyára találkozunk még addig, de tulajdonképpen ez volt a remek alkalom arra, hogy elköszönjünk tőlük. Ugyanis - és itt következik az a bizonyos fantasztikus hír: ELKÖLTÖZÜNK!!!
Na nem Magyarországra (sajnos, még nem), de egy igazán szép, s a jelenleginél sokkal barátságosabb és élhetőbb helyre: Somersetbe. Egy régebbi írásomban szó volt egy sikeres állásinterjúról, ami az egész családot izgatottá tette. Akkor talán kissé kurtán-furcsán félbehagytam a történetet - mert még saját magunk számára sem volt minden részlet világos, sok elintézni való akadt, s a folyamatban levő ügyek miatt nem akartam erről részletesebben írni. Azóta viszont mindent elintézünk: egyik nap felnyaláboltuk a fészekaljat, és elautókáztunk kb. 200 km-re a régi (=jelenlegi) lakhelyünktől, hogy megnézzük az újat. Voltunk a férjem munkahelyén, iskolába írattuk a fiúkat, ééééés: megtaláltuk álmaink bérleményét: egy ötszobás kertes házat!!!
Rengetet tudnék erről írni - és fogok is, mert képtelenség, hogy ezt az ujjongást, ami azóta is folyamatosan bennem van, magamban tartsam -, de nem most, mert akkor sosem jutunk el a receptekig. És különben sem szeretnék semmit elnagyolni. Az elkövetkezendő hetekben szépen lassan leírok majd mindent: az utat, amit megtettünk a múlt héten, a benyomásaikat és reményeinket, minden apró örömet (és fáradságot), amit ez a nagy változás magával hozott és hoz szinte napról napra az életünkbe.
Most csak annyit még, hogy - bár minden lényeges dolgot elintéztünk már - a legnehezebb része épp az, amiben benne vagyunk, és ami a költözésig még előttünk áll: bedobozolni az életünket. Igaz, csak augusztus végén költözünk, mégsincs olyan tengersok időnk. Gondoljunk csak a 3 gyerekre, akikkel napi 3x megyünk a tanodába, és arra, hogy a nyárból egy hónapot odahaza töltünk. És akkor még nem is beszéltem arról, ami itt a lényeg: hogy azért továbbra sem hagyunk fel a főzéssel, a sütéssel - és az írással sem.
No, hát kanyarodjunk vissza a szülinapi piknikhez. Bár vettünk ajándékot, a helyzetre való tekintettel mindenképp úgy illett, hogy előálljunk valami finomsággal is: könnyebb a búcsúzkodás, ha van, ami megédesítse. Az ajándék könyv mellé mazsolás csigát vittünk.
Mazsolás csiga
Hozzávalók:
25 dkg túró
25+5 dkg hideg vaj
1 csipet só
1 teáskanál vaníliás cukor
25 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
12,5 dkg mazsola
5 dkg őrölt mogyoró - én mandulát tettem, de a dió sem rontja el
1 teáskanál őrölt fahéj
5 dkg cukor
15 dkg porcukor
1-2 evőkanál citromlé - nekem inkább 3-4 evőkanálnyira volt hozzá szükségem
Elkészítés: 25 dkg vajat elforgácsolunk, sóval, vaníliás cukorral, 5 dkg cukorral, a liszttel és a túróval összedolgozzuk. Fóliába tekerve 1 órán át pihentetjük a hűtőben. Közben beáztatjuk a mazsolát vízbe, és összekeverjük a darált mogyorót (mandulát vagy diót) és a fahéjat. Lehet bele tenni még cukrot is, de szerintem felesleges. A maradék 5 dkg vajat felolvasztjuk, és hagyjuk kissé kihűlni.
Kivesszük a tésztát, kitartó munkával kb. 40x60 cm-es lappá nyújtjuk. Elég nehéz a hideg vajas-túrós tésztával dolgozni, de ha az ember teljes súlyával ránehezedik a nyújtófára, előbb-utóbb meglesz az eredmény. Ha ez megvan, a lapot megkenjük a felolvasztott vajjal, rászórjuk a mogyorós-fahéjas keveréket, majd a mazsolákat, és jó szorosan feltekerjük. 1,5-2 cm széles csigákat vágunk az így kapott rúdból.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket, majd 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.
Míg sülnek, elkésztjük a sütemény "lelkét": összekeverjük a porcukrot és a citromlét, s amint kivettük őket a sütőből, azon nyomban (firssibe''-melegébe'') megkenjük őket a cukros-citromos keverékkel. Ez a legfontosabb ez egészben. Ha nincs otthon citromunk, citromlevünk, neki se kezdjünk, csináljunk valami mást a túróból! De ha van, akkor hajrá! Nagyon egyszerű és igen finom sütemény!
Vendégvárás
Az elmúlt héten tehát javarészt betegek voltunk - hol ezzel, hol azzal. Pihengettünk - úgy két napot, mert utána rohamtempóban neki kellett fogni a rendrakásnak. A hétvégére ugyanis vendéget vártunk. Mégpedig szállóvendéget! A férjem öccse látogatott meg minket egy hétre.
A háromheti betegeskedés azonban nyomot hagyott a lakáson - no meg mostanában amúgy sincsenek élükre állítva minálunk a dolgok... Lényeg a lényeg: volt mit csinálni errefelé. S ha már pakolásztunk, dobozba is pakoltunk, hogy a költözéssel is előbbre jussunk kicsit. (Ezen munkálatok közben támadt rám az ízületi gyulladás... persze a rumli kellős közepén...)
Azért végszóra mégiscsak sikerült valamelyest elfogadható állapotokat teremteni a lakásban, legalábbis, ahol a papok táncolnak. Sőt, a nappaliban egészen előrehaladtunk a költözősdivel is. Gondoltam, ha már úgyis rendezkedni kell, akkor miért ne rendezhetnénk pár dolgot eleve dobozokba. Az festékek, ragasztók, CD-lemezek és papírholmik éppúgy elférnek a polcon dobozba téve, mint anélkül. Sőt! Kicsit még rendezettebb hatást is keltenek. (Azért a szakácskönyveket még elől hagytam...)
A vendégünk szombat este érkezett. Ne is mondjam, hogy a gyerekek már hajnali fél hatkor kipattantak az ágyból... Klasszikus: apa, anya alhatnának (még a pici is partner volt a dologban), a gyerekek kukorékolnak. Elfoglalták magunkat, nem zargattak minket: szavam sem lehet... Na de mivel?? A legkülönfélébb, ám kizárólag éles, idegesítő hangokkal járó tevékenységekkel: feltétlen ki kellett próbálni a baba csörgős, dudálós, éneklős, röfögős stb. játékait, előkerült a csörgődob is, és mikor bozontos hajjal és villámló szemekkel átcsörtettem a szomszéd szobából, és értésükre adtam a játékszabályokat (tudniillik ha felébresztik nekem idő előtt a picit, akkor le is mondhatnak arról, hogy kimenjenek délután a reptérre) és az elvárásaimat (hogy játsszanak már valami rendes játékkal), akkor meghunyászkodva elővették a legós ládát. És onnantól kezdve azt lehetett hallani, hogy eget rengető csörömpöléssel keresgélik a megfelelő lego-darabokat a ládában...
Aztán ez is, a reggel is elmúlt. A baba is fölkelt, és mindenki más is. Reggeli után neki is kezdtünk a vendégváró menü elkészítésének. Az pedig babgulyás lett és kapros-túrós lepény. Ez utóbbival kezdtük.
Kapros-túrós lepény
Régen készítettem már ilyet - a fiúk nem is emlékeztek rá. Néztek is nagyokat, hogy kerül "a csizma az asztalra", azaz kapor a túróba. De nem ellenkeztek. Nagyon várták a vendéget, örültek, hogy különlegességgel fogadjuk. Este, mikor megérkezett, egymás szavába vágva magyarázták, hogy desszert is van a leves után: valami fűszeres sütemény!
Ők maguk inkább csak nézték a fura édességet, és mi, felnőttek annyira nem nehezteltünk emiatt: nagyon finom lett! Nem is tudom, miért nem csinálok ilyet gyakrabban...? Viszonylag gyors, nem bonyolult, a maga nemében igazán különleges - és ha az ember belekóstolt, képtelenség abbahagyni.
Hozzávalók:
25 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
1 tojás
5 dkg vaj
1 csipet só
kb. 2 dl langyos tej
A töltelékhez:
40 dkg túró (én 50 dkg quarkot tettem)
3 evőkanál cukor
2 tojás
1 evőkanál búzadara (én semolinát tettem)
1 csokor apróra vágott kapor
2 evőkanál tejföl
1 tojássárgája
Elkészítés: Az élesztőt kevés tejben kevés cukorral és liszttel felfuttatjuk. Ha megvan, a tészta többi hozzávalójához keverjük, és bedagasztjuk. Langyos helyen kétszeresére kelesztjük.
Ha megkelt, kinyújtjuk, s egy tepsi aljára tesszük. Míg ott pihentetjük, összeállítjuk a tölteléket: a tojássárgákat összekeverjük a túróval, a cukorral, a darával és a kaporral, majd a fehérjékből habot verünk, és azzal is összedolgozzuk. A tészta tetejére tesszük, és 180 fokon kb. 3/4 órán át sütjük. Mikor már majdnem kész, összekeverünk 2 evőkanál tejfölt 1 tojás sárgájával, és ezzel a keverékkel megkenjük a sütemény tetejét. Legalább 10 percig ezzel is sütjük még.
Bazsalikomos-sajtos csirke és templomi parti vasárnapra
A vasárnap különleges ünnep volt az angolok számára. Ekkor ünnepelték Erzsébet királynő gyémánt jubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját. Minket ez annyiban érintett, hogy később kezdődött a vasárnapi mise, és parti volt utána. Az eső ugyan esett, de szerencsére ezek a jó angolok az ilyen helyzetekre is fel vannak készülve: a parti kiválóan működött odabenn a templomban is. Összébb tolták a padokat, betettek pár asztalt... volt énekszó, gitár, Beatles-dalok, jókedv, eszem-iszom - és persze angol himnusz is.
Szörnyülködhetnék megint egy sort ezen az angol parti-mizérián, meg hogy a templomban is mulatozni kell... - de most nem teszem. Az igazság az, hogy az egészet nagyon helyén valónak találtam. Szeretném, ha odahaza is lenne néha ilyen. Mindenki beadna valamit a közösbe, mise után beszélgetnének, jókedvűen énekelnének, senki nem sietne haza, hogy a vasárnapi temérdek dolgát elvégezze, hanem képes volna megállni, együtt lenni, akár örülni is egy kicsit. És hogy a templom falain belül... - szerintem az Úrnak is nagy öröme tellett ebben. Én személy szerint a himnusznál még kicsit meg is hatódtam.
Na de hogy jön ez a bazsalikomos csirkéhez? Hát úgy, hogy emiatt másfél órával később kezdődött a szertartás (konkrétan 11-kor), s így előtte volt időm békésen, kényelemesen elkészíteni a vasárnapi főételt: a csirkét is, a krumplit is. Így amikor megjöttünk a partiról, már csak melegíteni kellett, s meg is volt az úri módi négy órai ebédünk.
Hozzávalók:
csirkehús (a mell praktikusabb, mutatósabb, a comb finomabb)
10-12 bazsalikomlevél
15-20 dkg sajt (edami vagy mozzarella, vagy ami van)
4 gerezd fokhagyma
4 paradicsom
olívaolaj
só
bors
Elkészítés: A húst sózom, borsozom, s ha lehet, kb. 20 percig állni hagyom. Ezalatt a fokhagymát apróra, a paradicsomokat szeletekre, a sajtot csíkokra vágom. Egy tepsibe sütőpapírt teszek, a sütőt 220 fokra előmelegítem.
A húsokat elősütöm, majd a tepsiben elhelyezem őket. Fokhagymás olívaolajjal meglocsolom őket. Elosztom rajtuk a paradicsomokat és a bazsalikomleveleket, végül a sajtot. Alufóliával lefedem, s a sütőbe tolom. Kb. egy óra kell neki. Közben figyelem, ha szükséges, öntök alá langyos vizet. Az utolsó negyed órában leveszem a fóliát, s hagyom, hogy megpiruljon a sajt.
Vajas krumlpival körítettem.
A kakaós kevert süti új arca
A szombati levesből maradt másnapra, így azt nem kellett főzni, a kapros-túrós azonban mind elfogyott, s hát ilyen jeles vasárnapon, vendéggel a házban nem maradhattunk desszert nélkül! Be is kevertem, meg is sütöttem volna a kakaós bögrés sütit még a mise előtt (mert Flóris gyerek gondoskodott a korai ébresztőről), épp csak egy hibája volt a dolognak: szinte teljesen elfogyott a lisztem. (A sok házi kenyér a hibás benne: még nem koordináltuk megfelelően a kenyérsütést és a lisztvásárlást)... Azt gondoltam, majd mise után beugrunk a kis boltba a szíkhez, de a férjemnek sehogy sem akarózott. Keményen vitáztam az ügy érdekében vagy negyed órán át a szitáló esőben - egész addig, míg a bolthoz nem értünk...A Zuram váltig állította, kb. fél háromkor, hogy inkább ő elbiciklizik (az esőben!!) a távolabbi boltba, ami - mellesleg - csak négyig van nyitva vasárnap - ahelyett, hogy bementünk volna abba, ami épp útba esett...
A dolog logikája az volt, hogy a közeli kis boltok lényegesen drágábbak, mint a távol eső nagyok. Ráadásul a kicsikben csak 5 fontos vásárlás fölött lehet kártyát használni. Mi meg az összes aprónkat a perselyben hagytuk. Szóval volt ráció a dologban, de azért én gondolkodás nélkül felváltottam volna a 10 fontosom, és megoldódott volna az egész problem. De nem. Mert mi lenne velünk, ha folyton csak felváltanánk a 10 fontosokat...??? Nem azért vannak azok, hogy elköltsük őket! Pláne ilyen drága helyen. Inkább ígérünk fűt-fát. Na persze, én ennek nem dőltem be: pontosan tudtam, hogy ezen a vasárnapon már nem lesz több lisztem, mint amennyi most is van. Ezt kell beosztanom valahogy.
Össze kellett kaparnom mindent, amit tudtam, hogy mégiscsak tészta legyen a katyvarból... Mondanom sem kell, hogy ismét változott egy kicsit a recept. A következő lett:
Kakaós bögrés süti sok tejszínnel
Hozzávalók a tésztához:
0,5 bögre fehér liszt
0,5 bögre teles kiőrlésű liszt
1 bögre keserű kakaó
1 bögre őrölt mandula
1 bögre kefir, tejföl vagy joghurt
3 tojás
3/4 bögre napraforgóolaj
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 bögre cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
Ezt a szokásos módon összekevertem, sütöttem.
És ha már a tészta nem a megszokott, legyen új a krém is! Felvertem 2 deci tejszínt egy kis porcukorral, vaníliás cukorral és habfixálóval: ez lett a töltelék. A máz pedig: 1 deci tejszínt vízgőzön felforraltam, majd belekevertem kb. 15 dkg fekete csokoládét. Csak ajánlani tudom ezt a tejszínes-csokis mázat: igazán ünnepivé tette a vasárnapi desszertünket: finom, különleges és (nem utolsósorban) nagyon szép!
Ennyi esemény máskor két hónapra sem jut, most meg két hét alatt hármat fordult a világ. S egyelőre mindnyájan nagyon élvezzük.
.jpg)
.jpg)